Két kritika a Mamóról @ Máté Angi

De . Categorii: Kritikák, Magyar oldalak

Etichete: , ,

Két kritika a Mamóról @ Máté Angi

Publicat în January 19, 2011 , o comentarii

Koncsag Réka

Közelségből idegenségbe és vissza

Mamó

Becéző, közvetlen a cím. Talán egy adag szentimentalizmust is ígér. Visszaemlékezésekből, pillanatképekből épül fel a regény, amelyek mind mamó képe köré csoportosulnak.

A szöveg legfigyelemreméltóbb vonása a gyermeki gondolkodásmód nyelvi megjelenítése: a nézőpont a visszaemlékező felnőtté, aki visszahelyezkedik gyermekkori énje helyzetébe. Mamó óriási a szemében, szinte valótlan. Nehéz feladatok elé állítódik a kislány már kora gyerekkorában, el kell gondolkodnia olyan dolgokon, mint származás, család, szeretet, vallás, ezeknek megértése pedig még a felnőttek számára sem egyszerű. Írói megoldásként ez viszont nem újdonság, már Joyce Ifjúkori önarcképében ezekkel néz szembe a fiatal Stephen Dedalus, vagy éppen Vámos Miklós választja egy kisfiú nézőpontját a Zenga zénekben. Az árvasággal való szembenézés mikéntje, megfogalmazódása viszont ebben a műben (bár maga az árvaság gyakran választott téma) szokatlanul közel visz a gyermeki gondolkodásmódhoz: „Jó ideig úgy hittem, vannak, akik nagyanyától születnek, vannak, akik anyától, innen vagy onnan.”

Mamó egyfajta varázsló és csodadoktor is egyben, aki furcsa üvegekkel gyógyít, akinek lehet, hogy „lobogtatós haja” van „hajhuziga-bogarakkal”, mamóból jön a „ránciga s a ráncok mérge”.

A gyermek útját sok jellegzetes, szimbolikus alak és esemény övezi. A felnőttek viselkedésének és beszédének megfigyelése, egy álomvilágban való elmerülés, a meg nem értett, de kötelező eseményekre való visszaemlékezés és a megértés akarása a regény építőelemei. Egy kép egy fejezetnek felel meg, és minden fejezet utolsó mondata egyfajta végkövetkeztetése annak a résznek („Akkor figyelni kezdtem ezeket, és mutattam magam nekik [mamónak, a szeretetnek, a tudásnak, az életnek], mérgesen, hadd lássanak.”, „De álmodtam még sokat ezeket a vizeket”).

Az elbeszélés nyelve a gyermeki egyszerűség révén mindig egy fontos, emlékezetes vagy éppen fájdalmas emléket jelenít meg úgy, hogy az hitelesen gyermeki marad, mint ahogy a „Sok-sok idő telt el úgy, hogy a copfjaimba nem font szalagot” mondatban benne van egyfajta véglegesség, fájdalmas belenyugvás, meg nem értés.

Mamót nem lehet szeretni, de szeretni is kell ugyanakkor: van, amikor lehet vele együtt kacagni, de máskor folyton csúnyán néz a kislányra, mint valami szégyenre. Egy olyan világban irányítja az árva kislányt, amelyet megérteni nem lehet, csak benne élni, megszokni. Ez a falu világa, amelyet a vallás és a pletyka szabályoz, és ezek nagyon jól megférnek egymás mellett. Mindenki tud mindent mindenkiről, ezért szégyen ez a gyermek, akinek se anyja, se apja. Csak mamó van, és ő sem jóindulatból adott helyet neki, hanem inkább a Mit is mondanak majd mások? elvnek való megfelelés kényszere vezérelte őt. Így lesz a történet igazán érdekes, mert a gyermek érzései mindig átfordulnak egyfajta közelségből egy véglegesnek tűnő idegenségbe, majd vissza.

*

Muszka-Pál Réka

Rendteremtés

Máté Angi

Naivitás és megrázó tapasztalatokból leszűrt fejtegetések váltakozása: ez a mű legkiemelkedőbb vonása, amelyet még inkább előtérbe helyez a vallomásos, gyermeki hang. A vallomásos narráció átértelmezését, átalakítását figyelhetjük meg Máté Angi regényében, hiszen egy gyermek világszemlélete, egy gyermek szemszöge érvényesül lépten-nyomon. Ez az elbeszélési mód meghatározza a mű határait, illetve határtalanságát. Újszerűsége pontosan ebben a kettősségben rejlik. A nyelvezet szintjén is nyomon követhető, ahogyan a nyersesség és hideg megállapítások alárendelődnek egy mesevilág nyelvezetének, képeinek, varázsának.

Mit is jelent a Mamó mese-burája? Többnyire a tudás és a tények költői átfestését és átfordítását. Így lehetséges az például, hogy a gyermekek születésének egy bonyolult változatát olvassuk a regény első lapjain, és szinte rögtön szembesülünk egy mitikus, mesés térrel, a kék házzal, vagy a nagymama komplex figurájával.

De ez korántsem olyan egyszerű, mint amilyennek képzelnénk. Az írónő nem csupán a mese bizonyos elemeinek felhasználásával alakítja művét, nem puszta beépítésről van szó, inkább oda-vissza mozgásról két dimenzió között. A mesék nagymamájának hagyományosan pozitív alakja kétértelművé válik a Mamóban. Pozitív, hiszen az árva, akinek a szemével látunk, szereti, de mamó ugyanakkor emberi, s ezáltal hibázhat, és ezt is visszatükrözik az elbeszélő gondolatai. Tőle nő a hajam és ő csinálja a tejet, mondja, de a gondolatot gyorsan ellenpontozza egy következő, hogy nem szeretett a szeme. Még érdekesebb végigkövetni azt, ahogyan és amiért a gyermeki gondolkodás felruházza a mamót bizonyos tulajdonságokkal. Mamóban volt a gyors. Ott volt a gyors a kezében, a lábában, a szájában, a ruhájában. Felmerül nemegyszer az árva mesevilágában és nemcsak, hogy mamó talán boszorkány vagy legalábbis kuruzsló: az én morc nagyanyám, mint valami jótét lélek, üvegelte a nyögős embereket; vagy Lajikáék bekiabálták, hogy: nagyanyád egy boszorkány, nagyanyád egy boszorkány, tudtam, hogy igazuk van.

A rendteremtés, az értelem keresése a világban tudatos választás a gyermek részéről, ahogy az interiorizáció folyamatai is. Léteznek kicsi vagy túl nagy megértések, amelyek az érzelmi tónus erőteljes kifejezői. Mert egyedül voltam, mindent magamnak kellett megértenem, s valahogy ezek a megértések vagy túl nagyok, vagy túl kicsik lettek. Túl nagynak a kellemetlenül megélt tapasztalatok tűnnek: nőnek, lesznek a rosszak, habár nem kellenek, és nézhetem a jókat, amik messze vannak, olyan messze, hogy már nincsenek. Ezek azok az őszinte pillanatok, amelyek összefogják Máté Angi regényét. Azok a gyermeki értelmezések és rádöbbenések, amelyek túlmutatnak bármi elképzelhetőn. (Mamó), aki valami miatt nem akart engem. Sem ő, sem a szeretet, sem a tudás, sem az élet. Ezek a reflexiók legtöbb esetben a múlt összefüggéseiben érthetőek, és visszatérő benyomások: …(mamó) ilyen múltakat, bolygatásokat beszélt, amik nekem azt jelentették, valamit nem jól mutattam magamon, vagy Belém viszont lett, az, hogy én nem vagyok jó.

Nagyon árnyalt, finom anya-emlékek tűnnek fel a regényben, melyek leginkább a megfosztottság és szinte ösztönös ragaszkodás motívumait hordozzák magukban, mint például az anya-labda epizód. Beletekerték, eldugták előlem a szagát, aztán szőnyeggé szőtték.

Pontosan az árvaság és a magány szüli a határtalan, önzetlen szeretetet a gyermekben. Tudtam szeretni a ribizlibokrot, a szánkót, bármilyen furcsa is. A valahova tartozás, az egyedülléttel való makacs küszködés fontos szerepet játszik nemcsak a regény világában, hanem az árváéban is. Nem szentimentális leírásokban ragadhatjuk meg ezt az érzést, hanem közvetlenül megfogalmazódó vágyakban, amelyek kimondásakor az elbeszélő legtöbbször valakit megszólít, egy hallgatót: Tudod, mindenhez hozzá akartam érni, mindenhez akartam a közömet. Tolakodtam az apró fejemmel be a világba, hadd tartozzam őhozzá. Mert egyedül voltam tulajdonképpen.

A regény meghatározója a képzelet és a játék a képzelettel (ilyeneket játszottam a fejemben), valamint a képi világ, mely beivódott a gyermeki emlékezetbe és univerzumba, s majd áttevődik vagy átvonul a realitásba. Képzelet és realitás szembeállítása talán a legvilágosabb a nagymama apoteózisában, a könnyeken keresztül megpillantott röpülő mamó, ment fölfele – mint az eső, csak vissza –, ment a hasas szatyorral, kontya átszúrta a felhőket. Ezt a leírást követi egy éles, szinte filmszerű vágás, majd egy másik kép mamóról, csak fekszik a fadobozban, arcát kendő köti körbe, csücskei fent kandikálnak, a feje tetején. Amit a képzelet szül, az hiteles, ami a valóságban történik, azt a lélek nem fogadja be. A halál is a gyermeki szem prizmáján keresztül érzékelhető, és rögtön követi az öregedés és az árvaság újraértelmezése: vajon én én leszek-e ezentúl, vagy már egy másik valaki, így, mamó nélkül.

Takarékosság, érzékletesség és mély érzések együttese jellemzi Máté Angi regényét. A gyermeki hang mellett megszólal és megindít egy felnőtt hangja is, aki visszatekint, s aki mindent felelevenít, a leghitelesebb módon.

(Máté Angi: Mamó. Koinónia, Kolozsvár, 2009, 2010.)

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Mai multe articole de