Rosa Liksom: Mielőtt ez a bórzalom

De . Categorii: Fordítások, Literatură, Magyar oldalak, Proză

Etichete: ,

Rosa Liksom: Mielőtt ez a bórzalom

Publicat în January 21, 2011 , o comentarii

Mielőtt ez a bórzalom bekövetkezett, mi tejjesen nórmális életet éltünk. Úgy, ahogy a hétköznapi emberek élnek belé a világba. Dólgoztunk. Én az acélgyárba (Outokumpu kampeni! Talán hallottak már róla), a nejem meg a hivatalba. Eggyütt mentünk dólgozni, és eggyütt jöttünk haza a munkából. Jövet bevásároltunk a Prismába (az meg eggy ojjan nagy ételbolt, amijjeneket itt is látni az út mellett, és P-vel kezdődnek: Profi, Plus, Pilla, Prisma, egyre megy). A feleségem rakott májast vett mindég, én meg sertésmarhást, ennyibe külömbözött a véleményünk a világról. Éltünk, ahogy kell, embermódra. A fijú azévbe végezte a…zinasiskolát. Rendes srác. Nem fireg-forog össze-vissza tintás fejjel, mint a bolon légy meg sok osztálytársa. Ült szépen otthon minden este, nézte velem a televízjót, a hét végén meg erdőltünk szépen eggyütt. Tizenhét nyarat értünk meg így békébe, boldogságba. Asztán egy szombat reggel eccercsak beütött a ménkű.

Minden felfordúlt fenekestől mikor szaunázás után… Mit látok? Bejön az asszon, ahogy ő szokott, a konyhába, de üres kézzel. Kérdezzük a fijúval, hogy hát a kólbász? Zasszony meg erre, hogy eddig vólt, mától vége a kólbászzabálósdinak ebbe a házba. Én meg persze, hogy meglódult az agyad, ne marhujj meg! Zasszony erre, hogy ő tuggyammeg fogyókúrázik. Ránézek a fijúra, dühösen rázza a fejit, én meg eccerűen nem hiszek a fülemnek. Mondom a nejemnek, hogy  az én házamba sohha még senki nem fogyókúrázott, hát eztán se nem fog. Ellő aszt a kólbászt, de gyórsan!

Rákezd erre az asszony sírni, hogy ő így kövér, úgy kövér. Ölbe kapom, mondom, honnan vetted te ezt a bolondosságot a fejedbe. Hejsze nem feleség az ojjan, nem is ember, aki kevesebbet nyom két zsák marharéjpánál. De ő csak egyre, hogy a mejje is akkora, még futni se nem tud tőle… Futni! Mondok én erre bőlcsen: szen az én házamnál sohha még fehérnépnek úgy sarkára nem léptek, hogy azér a lábit kénnyel futásnak eressze.

De nem vólt megállás, attólt fogva pokóllá vált az életünk abba a házba.

Nejem befékezzett rögtön azon hétfő reggel. Mikor munkába indúltunk, ahogy mi már szoktunk. Hogy ő majd gyalog megy, gyalog is jön. Mondok erre, bolond vagy te a fejeddel, de hát mindhiába. Elment gyalog. A közös munkábamenéseknek ezzel beffellegzett, a hűttőszekrény min korghatott üresen, akárcsak a gyomrunk, mert aznaptól ehetőt az asszony nem főzött sohha. Bedöntött egy adag híg savanyatejet a fejibe, arra nyers kápposztát, végűl lenyomtatta egy jó pohhár vízzel. Phű bűzlött is tudomistenem, mint a kénköves hering a pokólba, és szegény fijú el-elfakatt sírva, hogy az ő annyába beléűlt az őrdög.

Minket a kölyökkel már az éhenhalás kerűlgett, mikór kitaláltuk, mér ne együk a borsóffőzeléket egyenest a konzervosdobozból. Nem sokatmin főztük, melegíttük, megmelegszik az magától, montuk, az ember hasába. Horttuk a jó svéd gyümőlcsszirupot a határon túlról, azt ittuk reája.

Nejemasszony egy év se telt bele, lerittyentett vagy harminc kilót  magáról, satyaisten miféle lett, senkinek se nem kívánom. Kezdett mindenbe belészólni, parancsólni, úgy kommandírozzott engem meg a fijút, mint valami esküszömhogy  Ponciuspilátus. Otthon sohha nem űlt, annyi eccer biztos. Hól eróbikk, hól öregdijáktalálka, hól meg a – el ne tévesszem – változókorú nőszeméjjek sífutóversenyére, valamerre mindég vitte a mehetnékje. Sohha nem vólt megállása, engem meg mamutseggűnek hívott csak, szegény fijút bivajjborijúnak. Keztünk lassan félni tőlle.

Mondok magamnak, normális ember nem éll ijjen asszonnyal, akinek még a bussoffőr is utánnafordúl. Egy asszony legyen hájjas és csúff mint a sötét ésszaka, hogy más férfinak ránézni se ne legyen gusztussa. Az ojjan asszonnyal asztán nincs baj, nem mászkál el, azt lehet szeretni.

Mongya nekem a fijú, hogy válópert aggyam be. Én meg rögvest az asszonnak: itt a vége, fusselvéle, séta! Fogja, kezdi a régi melltartójit tömködni a szatyorba, közbe meg rázza a zokoggás, bőg mint a bolongyermek. Rossz vólt nézni, essküszöm. Asztán épp ahogy az ajtón lépett vólna kifelé, hát megjött az esze a hosszú útról. A nyakamba borúl, és azt hüppögi ríjva, hogy fogja s visszahízza azt a sok kilókat, pont ojjan lesz, mint annak előtte, és felhagy a bolondosságokkal.

Mi a fijúval erre kórusbahhogy: végre, úgy hijányoztál, anya!

(ford. Jankó Szép Yvette)

Előzetes az Echinox fordításirodalmi összeállításából.

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Mai multe articole de