Variációk egy elhalálozott fácánra – Philippe Guicheteau Malmin fasaani című szövegének fordításlehetőségei

De . Categorii: Fordítások, Magyar oldalak

Etichete: , ,

Variációk egy elhalálozott fácánra – Philippe Guicheteau Malmin fasaani című szövegének fordításlehetőségei

Publicat în June 18, 2011 , o comentarii

Malmi fácán

 

Az erdei fenyők és lucfenyők vakok voltak: nem vették észre, hogy megérkezett az ősz. Azonban a nyírfák és a nyárfák csupaszak, meztelenre vetkőzöttek. A vörösberkenyék szégyentelenül feltárták bogyóikat, a juharfák vörössé váltak, és a gombák mohalepetten rogytak le.

Néhány hete laktam Malmiban, Észak-Helsinkiben. A vidék és az erdőségek nincsenek messze innen, Samuel, és sok állat merészkedik az alacsony emletesházhoz, ahol lakom. Gyakran látni mókusokat, néha sündisznókat és nyulakat is. Egyszer néhány napra megfeldkeztem a teraszon lévő szemétről… Ezzel valódi díszlakomát kínáltam a varjaknak éjszaka idejére. De nem panaszkodom: néhány kilométerre tőlünk az emberek szarvasokról panaszkodtak, melyek a zöldségeskertjükben randalíroztak.

A gondnok tegnap megszervezte az őszi kalákát. Nálunk, Franciaországban ezt a rítust nem ismerik, és az „önkéntesmunka” szó megfelelőjét lehetetlen is megtalálni a francia nyelvben. Önkéntesnek nevezzük a közösen és szabad akaratból elvégzett munkát. Ebben az esetben az udvar összegereblyérésélőről volt szó. A házmester minden férfinak gereblyét adott, és mi a lehető legvidámabb szellemben ragadtuk meg a munkát. Eközben a nők megterítették az asztalt – kalákákon tudniillik közösen folyik az étkezés –, kolbászt grilleztek és szemmel tartották a lassan fődögélő zöldséglevest. Természetesen a gyerekek is részesei voltak az ünnepi hangulatnak és a levélkupacokban hancúroztak.

Mikor befejeztük a munkát asztalhoz ültünk. A szelíd fácánkakasról beszélgettünk, mely az egész nyarat a ház udvarán töltötte. Még kenyérdarabkákkal is etettük, de most nem volt az udvaron látható: ez a gyönyörű madár már két hete eltűnt.

Az egyik szomszéd felesége úgy gondolta, hogy mivel közeleg a tél, az öreg fácán elhúzódott valahová az erdőbe, téli álmot aludni.

– De a fácánok nem szoktak téli álmot aludni! – vágott közbe Seppälä felesége. Az ő elképzelése szerint egy fácántyúk csábította magával a kakast, és most valahol a lakott területektől távol fészkelnek.

Seppälä úr ezt is megcáfolta, mondván: a fácánok párzási ideje már régen lejárt. A természetéből adódóan pesszimista házmesterünk attól tartott, hogy egy ámokfutó hajtott át a fácánon. Valaki hangosan azt latolgatta, hogy a fácánok el szoktak-e költözni délre…

Szórakoztató volt beszédüket hallgatni, ahogy mindegyikük előadta a saját teóriáját a történtekről. Félbaszakítások nélkül hallgatták egymást, elgondolkodtak, tanakodtak egymás elméleteinek a részleteiről. A hihetetlen teóriákat csak elutasító pillantásokkal fogadták, a racionálisabbakat őszinte meggyőződéssel bólogatva. Mindannyian komolyak voltak, s nem tudtam nem észrevenni, hogy milyen nagy örömet jelent nekik beszélgetni a dologról. Csendben hallgattam őket és egy kissé leverten, mert én pontosan tudtam, Samuel, hogy mi történt a fácánnal. Én ettem meg.

Az egész két héttel ezelőtt történt.  A szüleim látogatóban voltak nálam. Egyik este, mikor vacsora után rövid sétát tettünk a ház körül, anyám meglátta a fácánt a bejárati ajtónál, a sarokban gubbasztani. Mielőtt még lehetőségem lett volna bemutatni a szokatlan szomszédot, a madarat elkábította egy nagy kő. Ijedten és megbotránkozva kiáltotottam fel, hogy Finnországban tilos megölni a fácánokat. Azonban ami történt, megtörtént, s mikor apám kitekerte a madár nyakát, filozófikusan azt mondta, hogy a tiltott gyümölcs a legédesebb. Aztán fogva a zsákmányunkat késedelem nélkül bementünk.

Anya rögtön elkezdte megkopasztani a fácánt a teraszon, olyan gyorsan, mintha egész életében ezt csinálta volna. Azután, hogy megpucolta, megmosta és nyolc részre darabolta a madarat, egy erős vörösbor pácba tette, melyhez még konyak, olivaolaj, apróra vágott sárgarépa és hagyma volt keverve. Hozzáadott még két egész szegfűszeget, két babérlevelet, fokhagymát, petrezselymet, borsot, kakukkfüvet és egy csipetnyi őrölt szerecsendiót.

Két nap elteltével berakta a fácán darabjait egy forró öntöttvas-edénybe s addig pirította, míg színt kapott a külseje. Végül az edénybe öntötte a fűszeres pácot, lefödte és négy órát várt, hogy az étel alacsony lángon megpuhuljon. Este hét órakor apa kinyitott egy palack 1987-es évjáratú châteauneuf-du-papea-t. Kilencre a malmi fácánból csak a lerágott csontok maradtak a tányérok szélén.

Jelen pillanatban mégis aggaszt Seppäläék hét- vagy nyolcéves kislánya, aki tegnap délután egyfolytában engem bámult, amikor a szülei a két másik szomszéddal együtt a fácán sorsa fölött tűnődtek. Ennek a kislánynak a megdermedt, riadt tekintete elárulta, hogy ő szemtanúja volt a fácángyilkosságnak. Remélhetőleg tudja tartani a száját.

A kis Seppälä után igyekeztem, oda, ahonnan pár méternyire a gyilkosság történt. A kislány egy pillantás nélkül és reszketve bámult rám. Ráförmedtem:

– Mit bámulsz? Nem eszlek meg!

(ford. Demeter Izabella)

 

Malmi fácánja

 

A fenyőfák és a lucfenyők vakok voltak: nem vették észre az ősz megérkezését, ám a nyírfák meg a nyárfák sápadtak voltak és csupaszra vetkőztek. A berkenyefák szégyentelenül változtatták csupaszra bogyóikat, a juharfák kipirosodtak, és a gombák ledőltek mohaágyaikra.

Én Malmin, Észak-Helsinkiben éltem. A vidék és az erdő nem voltak messze innen, Samuel, és számos vad merészkedett az alacsony ház közelébe, ahol laktam. Sok mókust láttam, néhány sündisznót és nyulakat is. Pár estével ezelőtt a szemetet ott felejtettem az erkélyen… Egyúttal valódi díszvacsorát kínáltam a varjúknak. De nem szeretnék morogni: egy pár kilométernyire innen a gazdák a szarvasokról panaszkodnak, amelyek feldúlták az ültetvényeiket.

A gondnok tegnap megszervezte az őszi kalákát. Nálunk Franciaországban ezt a szokást nem ismerik, és lehetetlen megtalálni rá a megfelelő szót franciául. Kalákának nevezik az együttes erővel véghezvitt és szabadon megcsinált munkát. Ebben az esetben az udvar felgereblyélésére került sor. A házmester mindenkinek adott gereblyét, és vidáman munkához láttunk. Ezzel egy időben a nők terítették az asztalt – a kalákához ugyanis hozzátartozik az étkezés – kolbászt sütöttek és szemmel tartották a csendesen fővő zöldséglevest. Természetesen a gyerekek is jelen voltak az ünnepi hangulatban és a levélrakásokban lármáztak.

Amikor befejeztük a munkát, elmentünk ebédelni. Arról a szelíd fácánkakasról beszélgettünk, amelyik egész nyáron az udvar közelében volt. Annak ellenére, hogy kenyérmorzsával etettük, többé már nem láttuk az udvar körül: az a szép madár két héttel ezelőtt eltűnt. Az egyik szomszéd felesége úgy vélte, mivel közeledett a tél, az öreg fácán magányos téli álmára igyekezett valahová az erdőbe.

– De hiszen a fácán nem is alszik téli álmot!- kiáltotta Seppälä asszony.

Az ő véleménye szerint, ugyanis, valamelyik nőstény csábította el magával és most valahol egy messzi településen fészkelnek. Seppälä úr ellentmondott, mivel a párkeresésnek már jó ideje vége volt. A pesszimista természetű házmesterünk attól félt, hogy valamelyik őrült vezető gázolta el a fácánt. Valaki arról gondolkodott hangosan, hogy vajon a fácánok délre költöznek-e…

Kedélyesen hallgattam a beszélgetésüket amint mindenki ismertette a saját elméletét a történtekről. Megszakítás nélkül hallgatták egymást, gondolkodtak és elmélkedtek a többiek elképzeléseinek részleteiről, meghányva-vetve azokat. A hihetetlenebb elméletek csak elutasítást nyertek, az értelmesebbekre jóhiszeműen bólintottak rá. Mindannyian komolyak voltak, és nem tudtam nem észrevenni, milyen nagy örömet okozott nekik a társalgás. Csendben és egy kissé szomorúan hallgattam őket, hiszen én pontosan tudom, Samuel, mi történt a fácánnal. Megettem.

Minden két héttel ezelőtt történt. A szüleim látogatóban voltak nálam. Egyik este, amikor vacsora után egy rövid sétán voltunk a ház közelében, anyám meglátta a fácánt egészen közel a bejárati ajtó mellett, a sarokban gubbasztva. Mielőtt még időm lett volna, hogy bemutassam ezt a ritka szomszédot, egy nagy kő rögtön eltalálta. Felháborodásomban hangosan szidni kezdtem apámat, hogy Finnországban a fácánok leölése tilos. A kár mégis megtörtént és apa, ugyanakkor, amikor a madár nyakát elvágta, filozofikusan azt mondta, a tiltott gyümölcs a legédesebb. A termést bezsákmányolva azonnal bementünk.

Ezután anya megtisztította és megmosta, majd nyolc részre feldarabolta a madarat, amelyeket erős vörösborban pácolódni hagyott, a pácba konyakot és olívaolajat csorgatott, felszeletelte a sárgarépákat és a vöröshagymát. Hozzáadott két egész szegfűszeget, két babérlevelet, foghagymát, petrezselymet, borsot, kakukkfüvet és leheletnyi reszelt szerecsendiót. Két nap múlva a fácán darabjait forró öntöttvas lábasban készítette el, addig sütötte, míg szép barna nem lett. Végül besózta, rátette a födelet és az ételt alacsony hőmérsékleten négy órán át párolta. Este hét körül apa kinyitott egy palack 1987-es évjáratú Châteauneuf-du-Pape-ot. Kilencre pedig a malmi fácánból csak a csontok maradtak a tányér szélén.

Jelenleg engem mégis nyugtalanít a Seppäläék hét- vagy nyolcéves kislánya, aki tegnap délután szüntelenül engem bámult, amikor a szülei a szomszédokkal együtt a fácán sorsáról kíváncsiskodtak. Annak a kicsi lánynak a megdermedt és megindult tekintete leleplezte, hogy meg van bizonyosodva a fácán levágásáról. Remélhetőleg nem jár el a szája.

Éppen ma futottam bele a kis Seppäläbe, egynéhány méternyire a helytől, ahol a bűncselekmény történt. Mereven és félénken bámult rám. Kérdeztem tőle:

– Mit bámulsz? Azt hiszed, megeszlek?

(ford. Fülöp Erzsébet)

 

A malmi fácán

 

Az erdei- és a lucfenyők el voltak fogulva: nem vették észre az ősz érkezését, ezzel szemben a nyírfák és a nyárfák sápadtak voltak és csupaszig levetkőztek. A berkenyék szégyentelenül megmutatták termésüket, a juharfák kipirosodtak és a gombák elsüllyedtek mohaágyukba.

Több hete laktam Malmiban, Helsinki északi részén. A vidék és az erdő nincs messze innen, Sámuel, és számos sok állat, annak az alacsony tömbháznak a közelébe merészkedett, ahol lakom. Láttam már számos mókust, néhány sündisznót és nyulat is. Egy pár nappal ezelőtt az erkélyen felejtettem a szemetet…így az éjszaka igazi ünnepi fogás kínáltatott a varjúknak. De nem panaszkodom: a lakásomtól néhany kilométerre az emberek panaszkodtak a kertjükön tomboló szarvasok miatt!

Tegnap a gondnok megszervezte az őszi kalákát.

Nálunk Franciaországban ezt a rítust nem ismerik, és a kaláka szónak lehetetlen francia megfelelőt találni. Kalákának nevezik a közös erővel és önkéntesen elvégzett munkát; amely nálunk az udvar felgereblyéléséből állt. A házmester mindenkinek gereblyét adott és vidáman nekifogtunk a munkának.  Ezzel párhuzamosan a nők megterítették az asztalt – a kalákákhoz hozzátartozik a közös étkezés – virslit sütöttünk és szemmel tartották a csendesen fövő zöldséglevest. Természetesen a gyerekek is ünnepi hangulatban voltak és a levélkupacokban hancúroztak.

Amikor a munka végt ért, az asztalhoz ültünk. a szelíd fácánkakasról beszéltünk, ami az egész nyarat a ház udvarán töltötte. Bár kenyérdarabokkal etettük, mégsem láttuk többé az udvaron: a szép madár két héttel ezelőtt eltűnt. Egy néni a szomszédból úgy vélte, mivel a tél közeledőben volt, az öreg fácán egyedül téli álomra tévelygett valahova az erdőbe. „De a fácánok nem is alusznak téli álmot!” felelte Seppälä asszony. Szerinte valami nőstény csábíthatta magához az öreg kakast és most valahol a lakóhelytől távol flörtölnek. Erre ismét Seppälä asszony ellenkezett, mondván, hogy a párzás ideje már rég véget ért. A természetétől fogva pesszimista házmesterünk attól félt, hogy talán egy eszeveszett őrült gázolta el. Valaki pedig azt fejtegette, hogy a fácánok vándormadarak-e…

Vicces volt hallgatni a beszélegtésüket, mindegyik előadta saját elképzelését. Félbeszakítás nélkül hallgatták egymást és elméleteik részletein gondolkodtak, töprengtek és vitatkoztak. A hihetetlen elméletek csak elutasító arckifejezéseket váltottak ki, az ésszerűekre meg őszinte meggyőződéssel bólogattak. Mindenki komoly volt, de én nem hagyhattam figyelmen kívül milyen nagy örömöt okozott nekik a témáról való beszélgetés. Csendben és némileg búsan hallgattam őket, ugyanis én, Sámuel, pontosan tudom mi történt a fácánnal. Megettem.

Mindez két héttel ezelőtt történt. A szüleim vendégségben voltak nálam. Egyik este, amikor étkezés után rövid sétán voltunk a közelben, édesanyám épp a bejárati ajtó mellett, a sarokban gubbasztva látta meg a fácánt. Mielőtt még időm lett volna bemutatni ezt a ritka szomszédot, egy nagy kővel elbódították az ott gubbasztó madarat. Megijedtem és kiabálva elkezdtem szidni édesapámat, hogy Finnországban a fácánok megölése tilos. Hiába, a baleset mégis megtörtént és édesapám, ahogy a madár nyakát kitekerte, filozófikusan csak annyit mondott, hogy a tiltott gyümölcs mindig édesebb. Zsákmányunkat cipelve bementünk.

Édesanyám az erkélyen hozzáfogott a fácán megkopasztásához és olyan ügyesen csinálta mintha életében egyebet sem csinált volna. Azután megpucolta és megmosta a madarat, majd nyolc részbe vágta és erős vörösborba áztatva marinírozta. Ehhez hozzáadott még némi konyakot, olivaolajat, illetve sárgarépát és hagymát vágott a pácba. Továbbá még két szegfűszeget, babérlevelet, fokhagymát, petrezselymet, borsót, kakukkfüvet és reszelt szerecsendiót tett bele. Két nap múlva a fácándarabokat forró vasfazékba helyezte és szép barnára pirította. Végül a pácot a fazékba töltötte, lefedte és alacsony hőmérsékleten négy órát párolni hagyta. Hét óra körül apu kibontott egy üveg 1987-ből való châteauneuf-de-pape-ot. Kilenc órára a malmi fácánból csak a tányér szélén hagyott csontok maradtak.

Jelen pillanatban mégis nyugtalanít Seppäläék hét-nyolc éves kislánya, aki a tegnap este megállás nélkül engem bámult, amikor szülei a szomszédokkal a fácán sorsáról beszéltek. A kislány megdermedt és felzaklatott arckifejezése elárulta, hogy tanúja volt a szegény fácán lemészárlásának. Remélhetőleg tud hallgatni.

Pont az imént ahogy jöttem be, összefutottam a kis Seppälä-lánnyal, csupán egy pár méterrel a bűncselekmény helyétől. A kislány rendületlenül és félénken bámult. Rákérdeztem:

– Miért bámulsz te úgy engem? Csak nem eszlek meg?

(ford. Görög Zoltán)

 

A malmi fácán

 

A jegenyék és az erdeifenyők vakok voltak, nem érezték az ősz közeledtét, de ami a nyírfákat és a nyárfákat illeti, azok elsápadtak és meztelenre vetkőztek. A berkenyék nem szégyelltek bogyóikra vetkőzni, a juharfák elvörösödtek, a gombák pedig visszabújtak a mohaszőnyeg alá.

Malmiban, Észak-Helsinkiben laktam már több hete. Tudod, Samuel, a vidék és az erdők nincsenek messze, ezért számos állat merészkedik elő egészen a tömbházig, ahol lakom. Gyakran láttam már mókusokat, néha sündisznókat és nyulakat is. Egy este az erkélyen felejtettem mindenféle szemetet, és ugyanaznap éjszaka varjak jelentek meg és becsületes lakomát csaptak belőle. De nem akarok siránkozni, mivel néhány kilométerrel odébb szarvasokra panaszkodtak a lakók, amelyek feltúrták veteményeiket.

A gondnok tegnap kalákát hívott össze. Nálunk, Franciaországban ez nem szokás, ezért nem tudok megfelelő francia kifejezést erre a szóra. Az ilyen összejöveteleken a lakók közösen végzik a lakóházak körüli önkéntes munkát. Ez most az udvar felgereblyéléséből állt. A gondnok tehát gereblyét nyomott minden férfi kezébe, és mi fürgén, csoportokba verődve dolgoztunk. Ezalatt a nők asztalt terítettek  –  mivel a kalákának a közös evés is része  –, kolbászt sütöttek és szemmel tartották a lobogó zöldséglevest. A gyerekek természetesen ünnepi hangulatban voltak és az összegyűjtött levélkupacokban hancúroztak.

A munka végeztével asztalhoz ültünk és arról a fácánkakasról beszéltünk, amelyik az egész nyarat az udvarunk környékén töltötte. Habár időnként etettük őt kenyérgalacsinokkal, az a szép madár már két hete sehol sem volt, eltűnt a környékről. Az egyik szomszédasszony úgy vélte, hogy a közelgő tél miatt az öreg fácán elbújt valamelyik erdőbe téli álmot aludni.

– De a fácánok nem alszanak téli álmot – vetette közbe Seppälä asszony. Szerinte egy nőstény elcsábította, és most valahol fészket raknak közösen, egy távoli helyen. Aztán Seppälä úr bizonygatni kezdte, hogy a párzási időszak már hosszú ideje lejárt. Természetesen a pesszimistább gondnok attól félt, hogy valami ámokfutók kergették el a fácánt. Valaki azon tűnődött, hogy a fácánok délre költöznek-e.

Vicces volt hallgatni, ahogy mindenki előadta a saját elméletét a történtekről. Meghallgatták egymást, anélkül, hogy bárki is félbeszakította volna a másikat, elmélkedtek róla, tűnődtek rajta, és részletekbe menően megvitatták egymás teóriáját. A kevésbé hihető elméletek elutasító tekinteteket vonzottak, míg az észérvek bólintással hitelesített őszinte egyetértést. Nagyon komoly volt mindenki, nem lehetett nem észrevenni, milyen nagy örömet szerzett nekik ez a beszélgetés. Csendben és némileg csüggedten hallgattam őket, mert én, Samuel, pontosan tudtam mi történt a fácánnal. Megettem.

Az egész két héttel ezelőtt történt. A szüleim látogatóban voltak nálam. Egy este vacsora után rövid sétára indultunk a ház környékén, amikor anya az ajtó mellett meglátta a sarokban gubbasztó fácánt. Mielőtt még be tudtam volna mutatni ezt a ritka szomszédot, egy nagy kő egy pillanat alatt elkábította a madarat. Ijedtemben ráförmedtem apámra, hogy Finnországban tilos a fácánokat megölni. A baj azonban már megtörtént, és apám – miközben kitekerte a fácán nyakát – nagy filozofikusan csak annyit mondott, hogy a tiltott gyümölcs a legédesebb. Megragadtuk hát zsákmányunkat, és késlekedés nélkül bementünk a házba. Anya az erkélyen kopasztani kezdte a fácánt, olyan ügyesen, mintha addig semmi mást nem csinált volna az életben. Aztán megtisztította, megmosta és nyolc darabra vágta, erős vörösborban megpácolta, konyakot és olíva olajat öntött rá, valamint sárgarépát és hagymát szeletelt mellé. Hozzáadott még két egész szegfűszeget, két babérlevelet, fokhagymát, petrezselymet, borsot, kakukkfüvet és reszelt szerecsendiót. A fácán darabjait másnap öntöttvas-fazékban felmelegítette és addig sütötte, amíg el nem nyerték a megfelelő színüket. Végül a fácán mellé ecetes, fűszeres páclevet öntött, főzte egy darabig, majd – hogy átsüljön rendesen – alacsony hőfokon négy órán keresztül sütötte. Este hét körül apa kinyitott egy üveg 1987-es évjáratú Châteauneuf-du-papeát. Kilencre pedig csak a csontok maradtak a malmi fácánból.

Jelenleg Seppäläék hét-nyolcéves kislánya aggaszt, aki tegnap délután szüntelenül engem bámult, amikor a szülei a többi szomszéddal együtt a fácán sorsán töprengtek. A kislány rideg és zaklatott tekintete ráébresztett arra, hogy ő tanúja volt a fácán lemészárlásának. Remélhetőleg tudja tartani a száját. Ma összefutottam a kis Seppälävel nem messze a tett helyszínétől. Megrettenve bámult rám, tágra nyílt szemekkel. Azt mondtam neki:

– Mit bámulsz rám? Talán csak nem eszlek meg?

(ford. Márk Boglárka)

 

A malmi fácán

 

A lucfenyők és az erdeifenyők vakok voltak: nem vették észre az ősz érkezését. A nyírfák és a nyárfák viszont fakóra, meztelenre vetkőztek. A berkenye szemérmetlenül kitárta bogyóit, a juharfák elvörösödtek, és a gombák aludni tértek a mohába.

Néhány hete laktam Malmiban, Észak-Helsinkiben. A vidék és az erdő nincs messze innen, így sok állat merészkedett annak a társasháznak a közelébe, ahol laktam. Láttam már sok mókust, néhány sünt és vadnyulat. Esténként néha kint felejtettem a szemetet az erkélyen… Ilyenkor a varjak jártak oda az éjszaka folyamán lakomázni. Na, de ne panaszkodjak: néhány kilométerrel távolabb lakó emberek panaszkodták, hogy a jávorszarvasok széttúrták a veteményeskertjeiket.

A házmester tegnap kalákát szervezett. Franciaországban sem ismeretlen ezt a szertartás, de a kaláka kifejezésre lehetetlen francia nyelvű megfelelőt találni. A kaláka megnevezés az együtt végzett, önkéntes munkára vonatkozik. Ez most az udvaron gereblyélést jelentette. A házmester adott mindenkinek egy gereblyét, és elkezdtünk dolgozni. Eközben a nők megterítettek, kolbászt sütöttek, és szemmel tartották a lassan fövő zöldséglevest. Természetesen a gyermekek is részt vettek az ünnepi hangulatban, és játszottak a falevélkupacban.

Amikor a munkálatok befejeződtek,  asztaloz ültünk. A fácánkakasról beszéltünk, ami az  egész nyarat udvar közelében töltötte. Bár etettük kenyérdarabokkal, mégis az a gyönyörű madár két héttel ezelőtt eltűnt. Az egyik szomszéd azt mondta, hogy mivel jön a tél, az öreg fácánok visszavonulnak téli alvásra valahová az erdőbe.

– De a fácán nem alszik téli álmot – kiáltotta Seppälä asszony. Az ő véleménye szerint az egyik nőstény csalogatta el a kakast, és most valahol tőlünk távol fészkelnek. De Seppälä úr közbeszólt, mondván, hogy a párosodás ideje már véget ért. Természetesen, a pesszimista házmesterünk szerint félő, hogy valaki vadászott az ámokfutó fácánra. Hangosan fontolgatta valaki, hogy vajon nem délre költözött-e a fácán…

Vicces volt hallgatni a beszédüket, ahogyan mindenki bemutatta saját kis elméletét a történtekről. Meghallgatták egymást közbeszólás nélkül, gondolkodtak és kíváncsiak voltak, megvitatták egymás elméletének részleteit.  Az alá nem támasztható elmélet kapott csak visszautasító kifejezést, a legbölcsebbre őszinte meggyőződéssel bólogattak. Mindannyian komolyak voltak, észrevehető volt, hogy mekkora megelégedést jelent nekik erről beszélni. Én hallgattam őket csendben és egy kis mélabúval, mert én tudom pontosan, Samuel, hogy mi történt a fácánnal. Én ettem meg.

Minden két héttel ez előtt történt. A szüleim látogatóban voltak nálam. Egyik este, amikor étkezés után egy rövid sétát tettünk a ház körül, anyám meglátta a fácánt az ajtó mellett a sarokban. Mielőtt meggondoltam, hogy hogy mutassam be ezt a ritka szomszédot, egy nagy kő fejen találta a fácánt. Pánikba estem és kezdtem szidni apámat, hogy Finnországban a fácán megölése tilos. A kár azonban már bekövetkezett, és apa, miközben filozofikusan kicsavarta a madár nyakát, azt válaszolta nekem, hogy a tiltott gyümölcs a legfinomabb. A zsákmányunkat azonnal bevittük.

Anya hozzákezdett a fácán megkopasztásához az erkélyen, olyan ügyesen, mintha semmi mást nem csinált volna egész életében. Utána pedig megtisztította és megmosta a madarat, feldarabolta nyolc részre, amelyet erős vörösborpácban hagyott rakva rá konyakot, olivaolajat, szeletelt sárgarépát és hagymát. Hozzá tett még többek közt két babérlevelet, fokhagymát, petrezselymet, borsot, kakukkfűt és egy csipetnyi reszelt szerecsendiót. Két nappal azután a fácándarabokat forró öntöttvas edénybe tette, és barnára pirította. Végül öntött rá egy kanna páclét, rátett egy fedőt, és lassú lángon főni hagyta négy órán át. Este hét tájban apa kinyitott egy üveg chateauneuf-du-papeat, 1987-es évjáratút. Kilencre a malmi fácánból csak a csontok maradtak. Jelenleg engem mégis aggaszt a Seppäläék hét- vagy nyolc éves kislánya, aki tegnap délután folyamatosan engem bámult, amikor a szülei a többi szomszéddal kíváncsiskodtak a fácán sorsa felől. Ennek a kislánynak a megdermedt és megrémült szemei elárulták, hogy ő tanúja volt a fácán leölésének. Remélhetőleg nem jár el a szája.

Összeütköztem a kis Seppälävel az imént, néhány méterre attól a helytől, ahol a bűncselekmény történt. Bámult rám szemrebbenés nélkül és izgatottan. Rászóltam:

– Mit vársz, miért bámulsz rám? Csak nem foglak megenni!

(ford. Portik Gabriella)

 

A malmi fácán

 

Az erdei fenyők és a lucfenyők vakok voltak: nem vették észre az ősz érkezését, ezzel szemben a nyírfák és a nyárfák a maguk részéről megsárgultak és csupaszra vetkőztek. A berkenyék szégyentelenül bogyóikra vetkőztek, a juharfa megvörösödött, és a gombák a mohától lesüppedtek.

Néhány hete éltem Malmiban, Észak-Helsinkiben. A vidék és az erdők nincsenek innen messze, kedves Samuel, és számos állat merészkedik közel az alacsony emeletesházhoz, ahol lakom. Láttam néhány mókust, sünt valamint nyulakat is. Néhány estével ezelőtt kint  felejtettem a szemetet a teraszon… Éjszakára igazi lakomát kínáltam ezzel a varjaknak. De elég a morgolódásból, hiszen néhány kilométerre a házamtól az emberek a szarvasokra panaszkodnak, akik feldúlják a veteményeseiket.

A gondnok tegnap megszervezte az őszi kalákát. Nálunk Franciaországban ezt a szokást nem ismerik, és a kaláka kifejezést ezért nem lehet franciára lefordítani.  Kalákának a közös erővel elvégzett önkéntes munkát nevezzük. Ebben az esetben az udvar összegereblyézéséről volt szó. A házmester minden férfinak adott egy gereblyét, és mi buzgón fogtunk neki a munkának. Ezzel egyidőben a nők megterítették az asztalt – a kalákához tudniillik hozzátartozik a közös lakoma -, kolbászt sütöttek, és félszemmel a lassan fővő zöldséglevest figyelték. Természetesen a gyerekek is jelen voltak az ünnepségen, és a levelek közt lármáztak.

Amikor a munkákat befejeztük, mindannyian az asztalhoz ültünk. A szelíd fácánkakasról beszélgettünk, aki az egész nyarat a ház udvarán töltötte. Annak ellenére, hogy kenyérdarabkákkal is etettük őt, többé már nem láttuk az udvaron: az a gyönyörű madár két hete eltűnt. Valamelyik szomszéd felesége úgy gondolta, hogy mivel közeledett a tél, a fácán valahova az erdőbe igyekezett téli álmot aludni.

– De hát a fácánok nem alszanak téli álmot! – vágott közbe Seppäläné.

Szerinte egy fácántyúk csábította el magával a kakast, és most valahol távol a településtől fészket raknak. Ezzel Seppälä úr megint vitatkozott, mondván, hogy a párzási időszak réges-rég véget ért. A pesszimista természetű házmester a maga részéről attól félt, hogy egy sebesség-őrült hajtott át a madáron. Valaki hangosan azt fontolgotta, hogy vajon a fácánok elköltöznek-e délre…

Vicces volt hallgatni, amit mondtak, mindegyikük előadta a saját teóriáját a történtekről. Félbeszakítás nélkül végighallgatták egymást, gondolkodtak, elmélkedtek,  és megvitatták egymás elméleteinek részleteit. A hihetetlen történetek csupán elutasító arckifejezéseket kaptak, a valószerűek őszinte meggyőző bológatásokat. Mindannyian komolyak voltak, és nem tudtam nem észrevenni, hogy milyen nagy elégedettséggel töltötte el őket az esetről való beszélgetés. Csendben és kissé rosszkedvűen hallgattam őket, mert neked, Samuel, pontosan elmondom, hogy mi történt a fácánnal: megettem.

Minden két héttel ezelőtt történt. A szüleim vendégségben voltak nálam. Egyik este étkezés után a házam körüli séta közben anyám meglátta a fácánt éppen a bejárati ajtó mellett, a sarokban gubbasztott. Mielőtt bemutathattam volna ezt a különleges szomszédot, egy nagy kő ütötte agyon a madarat ott helyben. Bepánikoltam és elkezdtem apámat szidni, hogy Finnországban a fácán leölése tilos. De a baj már megtörtént, és apa miközben éppen eltörte a madár a nyakát, filozófikusan azt válaszolta, hogy a tiltott gyümölcs a legfinomabb.

Anya nekifogott megkopasztani a fácánt a teraszon olyan fürgén, mintha mást se csinált volna egész életében. Megmosta a madarat, majd nyolc darabba vágta, ezeket erős vörösboros pácba rakta, amiben konyak, olívaolaj, felvágott sárgarépa és hagyma is volt. Hozzáadott még két egész szegfűszeget, két babérlevelet, fokhagymát, petrezselyemzöldet, borsot, kakkukfüvet és egy csipetnyi reszelt szerecsendiót. Két nap múlva betette a fácándarabokat egy forró üstbe, és addig sütötte őket, amíg meg nem pirultak. Végül beleöntötte a pácot, rátette a fedőt a fazékra, és alacsony hőfokon négy órát párolta. Este apa kinyitott egy üveg 1987-es Châteauneuf-du-Pape bort. Kilenc órára a malmi fácánból csak a megrágcsált csontvégek maradtak a tányér szélén.

Jelen pillanatban Seppäläék hét- vagy nyolcéves kislánya miatt aggódom, aki tegnap délután végig engem bámult, miközben a szülei a többi szomszéddal a fácán sorsán merengtek. Annak a kislánynak a merev és megrendült nézése elárulta, hogy tanúja volt a fácán lemészárlásának. Remélhetőleg be tudja fogni a száját.

Épp az imént futottam össze a kis-Seppälävel néhány méterre onnan, ahol a bűncselekmény történt. Rám meredt rezzenéstelen arccal és félénken. Odaszóltam neki:

– Mit nézel? Azt hiszed tán megeszlek?

(ford. Vass Eszter)

 

(Philippe Guicheteau Vasárnapi levelek Finnországból c. kötetének fenti novelláját harmadéves, finn szakos hallgatók fordították Varga P. Ildikó fordításműhelyében.)

 

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Mai multe articole de