HORVÁTH ELŐD BENJÁMIN: VENDÉGTEREMTÉS, DECEMBER

Echinox5 decembrie 2009

A dolgok fénye verhetetlen, édes,
szép lassan átmegyünk egy hídon, kettőn,
a mámorból levenni, tán elég lesz,
egy szürke kéz kell, hangol itt a bőgőn,
amit hall, lassan visszamondja, ízlel,
van papírunk, van némi számolás,
és arcainkat sorba téve szépen,
a meghajlásig még talán kreál.

Nem kérdés itt a hozzászokhatása,
a forte néha kellék, néha nincs
és van, mikor nem is söpör vigyázzba,
csak felfigyeltet, kell, hogy visszaints.

Vendégként van begyedben némi praxis,
ha télre rád a más szemet mereszt,
pár ismeretlen Úr, vagy úr, vagy orr is,
a sok-sok város, mostan Budapest,
ad néhány kelléket, nadrágot, ásót,
teát, papírt, sok mást, életbevágót,
az architektúrát ismerteti,
elindulhatna rajta – már aki.

Kiadja penzumod, malackodj szépen,
ahogy a csillag ezt-azt megcsinál,
ha végülis lehetsz többféleképpen,
körutakon hol hernyó, hol madár,
havon, latyakon átmasírozol.
A dolgokon, hogy fényt és lombot érlelsz,
ha megnő, tán beoltod, tán kinyírod,
szép lassan visszaáll a régi, meglesz,
ha kell, megesz, ha kell, bebiztosít,
ősztől télig így teremtened lehet,
és téltől nyárig tán még összemegy,
ha kell, vihetsz magaddal egy radírt.

Vendégként lassan átfogod, belátod,
kiadod bérbe, érzed a teret.
Egy szürke kéz, mi forgalomba oldoz,
kiköti, csakis vendégként teremts,

elvégre is maradsz a régiek,
sok piktúrád, mit újra s újra hordasz,
felépíthetsz egy újabb színfalat,
ajándékként egy ritkás fa alatt,
Hogy Úr, csak mondod, Úr, hogy még lerakhass.

(Echinox, 2009/5-12)

5-12/2009