archÍV | Magyar oldalak

Ahol a legfényesebb tükör is vakfolt (olvasónapló)

Serestély Zalán20 ianuarie 2011

„Mentem tovább az Andrássy úton, aztán betámolyogtam az Írók Boltjába. Jólesett, de milyen jól esett, ahogy „a könyvesboltos kisasszonyok” körbedongtak, a hálásnál is hálásabb vagyok (s voltam) nekik ezért. Pedig nem is tudták, mekkora bajban vagyok. Arra egyébként én is csak fokozatosan jöttem ott rá, arra, hogy nem álmodom. Úgy éreztem, feloldódom a levegőben, hogy szétfolyok, hogy nem vagyok, hogy bármi megtörténhet most velem, megölök vagy megbaszok valakit, mindegy, egyik jobb, mint a másik”[1] – írja Esterházy a révület nyers szavaival, mindenféle „szerkesztgetés”, esztétizálás híján. Én pedig mély hálát érzek, amiért éppen így.

De maradjunk meg a továbbiakban Kafka Átváltozásánál. Nehéz hozzátenni ahhoz a tetemes szöveghagyományhoz mely 2011-re körüldongja a Kafka-jelenséget. Beszélünk mindenféléről, hatalmi viszonyokról, bürokratikus útvesztőkről, s nyilván a sor olyan terjengős, hogy remélni is nehéz e topikok megkerülését, ha az ember mégis elidőzne Kafka felett. Kafka nyers, de modoros. Azaz pontosabban, soha nem írta volna le azt a szót, hogy „megbaszni”. Viszont ne higgyük azt, hogy Kafka nem érinti hatalom és szexualitás problémáit.

Íme a három nevezett hely:  „[az anya] odarohan az apához, és útközben sorra lecsúsznak róla kigombolt szoknyái; szoknyáiban megbotolva ráveti magát az apára, és átkarolva, teljesen egyéválva vele – Gregor szeme ekkor már felmondta a szolgálatot –, kezét az apa nyakán összekulcsolva Gregor életéért könyörög.”[2]; „(…)az apa jobb felé szemrehányást tett az anyának, hogy miért nem bízta lányára Gregor szobájának takarítását, bal felé viszont rákiabált lányára, hogy soha többé nem takaríthat Gregor szobájában; közben az anya megpróbálta bevonszolni a hálószobába az apát, aki már nem volt ura önmagának (…)”[3]; „[a húga] Gregor számára teljesen érthetetlenül annyira megrémült, hogy még az anyját is otthagyta, valósággal ellökte magát a székétől, mintha hajlandó volna akár anyját is föláldozni, csak ne kelljen Gregor közelében maradnia, és apja mögé sietett, aki pusztán a lány viselkedésétől felindulva szintén fölállt, és karját, mintegy a lány védelmében, félig kitárta előtte.”[4] Ha elidőzünk e három szöveghelyen, azt látjuk, hogy az első kettő és a harmadik bizonyos tekintetben elütnek egymástól. Míg az első kettő az apa és anya (szociális nemei) közt válik a hatalmi játszmák, a lekenyerezés mutatójává, a harmadik hely a freudi ödipális jelenség inverzeként egy teljes viszonyhálózatot mutat szülők és utódok között.

Ugyanakkor látnunk kell, hogy a vázolt szexuális viszonyok nem csupán hatalom és szexualitás hálózatán nyernek kiterjesztést. Ugyanis rejtezik itt egy másik viszonyegyüttes is, melyet, generálódás és degenerálódás kategóriáival hajthatunk hálónkba. A két jelenség mintegy parabolán képzelhető el, ellentétes irányokkal.

Bár Gregor egy ganajtúró testét ölti magára, lelke, érzelmei, gondolkodása emberiek. Egyrészt Gregor tisztában van a közlésre való képtelenségével, állati testének „ocsmányságával”, és mégis képes az elme legemberibb sajátosságára, a másokban, a világ rajtunk kívül eső szubjektumaiban és objektumaiban való visszatükröződés felismerésére, azaz a valódi megismerésre. Gregornak egyértelmű tudása van arról, hogy húga visszataszítónak tartja, azaz látja önmagát mások gesztusmozgásain keresztül. De nem áll meg e felismerésénél, hiszen igyekszik fizikailag láthatatlanná válni, azokban a pillanatokban, mikor Grete látogatásokat tesz az őáltala belakott térben. Ezen folyamatok összességét tekintem generálódásnak.

A másik irány, mely az iméntivel párhuzamosan történik, kevésbé hagy direkt nyomokat a szövegen, ugyanakkor intenzitása akár többszöröse annak: „ (…) ez az állat [azaz Gregor] elkergeti az albérlőket, nyilván el akarja foglalni az egész lakást, és felőle akár az utcán is éjszakázhatnánk.”[5] Talán az lenne a legésszerűbb, ha a territórium féltéseként írnánk le ezt a szöveghelyet, a későbbiekben meglátjuk majd, hogy minden jogunk megvan erre. Két helyet szeretnék még megmutatni. Az egyiket részben már láttuk: „[az apa] már nem volt ura önmagának (…)” – az önuralom elvesztése egyszersmind az emberiről való lemondás tünetegyüttesébe tartozó jelenség. Annak feladása, hogy az ember megtapasztalja magát a másik ember gesztusmozgásaiban. A saját akarat átvitele, beleverése (emlékezzünk az almára, mely oly súlyosan becsapódik Gregor szárnyfedelébe, hogy maradandó sérüléseket hagy azon), behelyettesítése a másik lény akaratába. Némileg ehhez a befelé tartó irányhoz kapcsolódik az a kicserélődési aktus is, ami Gregor szobája és az élettér egyéb elemei között történik. Gregor szobája központi elhelyezkedésű. Azaz minden oldalról határos a lakás egyéb élettereivel: a hálószobával, Grete szobájával, az ebédlővel. Gregor élettere tehát a lakás centrumában helyezkedik el. A szöveg folyamán viszont egy szimbolikus kicserélődés történik, ugyanis ez a centrum, bár elhelyezkedése szerint nem, viszont a hozzá járuló használatbavételi gesztusok szerint perifériává alakul (ez nagyon jól meglátszik abban, hogy apránként raktárszobává kezdik alakítani). Ahogy az önös akarat behat valakibe, úgy telik fel ez a szoba az élettér fölöslegeivel, semmijével, melyhez mégis csatol az emlékezés. „(…) útjuk céljánál leányuk elsőnek ugrott fel, és kinyújtóztatta fiatal testét.”[6] Dermesztő. Mit is idéz meg az Átváltozás záró momentuma? Nekem egy macskát, aki önfeledten nyújtózkodik a fényben. Nyilvánvaló az állati jelenlét. Az átváltozásoknak ezt az irányát nevezem degenerálódásnak. Gregor szobáján túl embertestű állatok vigyázzák a teret, olyan embertestű állatok, akik a szexuális uralás, birtokba vétel legalapvetőbb privilégiumainak ismeretében érvényesítik az akaratot. Azt az akaratot, mely mindig valaki másban ér véget, s melynek nézése számára a legfényesebb tükör is vakfolt.

Franz Kafka: Átváltozás.

Serestély Zalán

[2] Franz Kafka: Elbeszélések: Átváltozás. Kriterion, Bukarest, 1978, 98.

[3] Uő: i.m. 102.

[4] Uő: i.m. 109-110.

[5] Uő: i.m. 109.

[6] Uő: i.m. 115.