Az elégedetlen gyerek jajkiáltásai (Kritika)

A Kolozsvári Állami Magyar Opera megrendezésében az Ali Baba és vAgy negyven rabló című musical múlt vasárnap (ápr. 3.) került műsorra. Azon szerencsések közé sorolhatom magam, akik eljuthattak és a kellemes vasárnapi délutánt a színházban tölthették. Az már kevésbé szerencsés, hogy éppen ezt az előadást választottam ki kulturális érdeklődésem tárgyául.

A színház világa többek között a kultúra befogadására és értékelésére nevel. Ezt persze nem én mondom el először, de mégis úgy gondolom, jó néha átismételni a dolgot. Valahogyan ez az igény tört rám akkor is, amikor az előadás után még a musical refrénjének dallamát dúdolgatva belesétáltam a napfényes délutánba. És itt álljunk is meg, mert fontos kiemelni, hogy csak a dallamot dúdolgattam, hiszen a hangosítás nem tette lehetővé a kórus által énekelt dalok szövegének felismerését.

Talán jót tett volna, ha sikerül megtudni, hogy mi a szöveg. Nemcsak a cinizmus helyét számoltuk volna ezzel fel, de talán azt is megmagyarázza, miért nem voltam képes elhinni a szereplőknek, hogy valóban el akarják hitetni velem, hogy az Ezeregyéjszaka Bagdadjába kerültem. Mert legjobban talán tényleg ezt hiányoltam: az igyekvést, hogy megteremtsenek valamit, amiben az odalátogató önfeledten hihet legalább néhány pillanatig. Nem világmegváltásról és tűzijátékról beszélek, csak a mosolyról a szereplők arcain, egy másik kultúra forróságának, színeinek megidézéséről.

Persze a díszletek sok helyen pótolták az elvárásaim ütötte lyukakat, hiszen lengtek a fátylak, és potyogtak a díszlet piacáról az almák, s a tipikusan arab kávéház hangulatát is sikerült megjeleníteni néhány pillanatra. De az erdő fái olyan szálkát hagytak bennem, amelynek helye csak lassan gyógyul.

A zene persze gyógyír mindenre, s tekintve, hogy ez egy musical volt, rengeteg alkalmam is volt gyógyulgatni. A szerelem, a szeretet, a remény, az életöröm és a kalandvágy sorra felsejlettek a dalokban, de ahogyan a színészek alakításából, innen is hiányzott a játékba vetett hit.

Őszintén hiszem, hogy a fellépők a legjobbat igyekeztek nyújtani, de ehhez ez esetben a hangok megfelelő, precíz képzése, a sorok hiba nélküli elmondása, és a mese, a humor – mert humorban azért bővelkedett az előadás – univerzális bemutatása egyszerűen nem volt elég. Az arab mesevilág magyarosra kerekedett, a dalok musicalesre csiszolódtak, a színészek pedig karaktereket jelenítettek meg, de nem váltak hiteles résztvevőkké.

Articole similare

Társadalmi szerződés gyermekszemmel

Társadalmi szerződés gyermekszemmel

Virtualitás, sokaságok, jövő – Hiroaki Umeda és az S20 táncművészete (II)

Virtualitás, sokaságok, jövő – Hiroaki Umeda és az S20 táncművészete (II)

Virtualitás, sokaságok, jövő – Hiroaki Umeda és az S20 táncművészete (I)

Virtualitás, sokaságok, jövő – Hiroaki Umeda és az S20 táncművészete (I)

Szüret. Meglátások 11 év színházkritikusi tapasztalatából

Szüret. Meglátások 11 év színházkritikusi tapasztalatából

No Comment

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată. Câmpurile obligatorii sunt marcate cu *

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.