Merre, hova, mit? – Programajánló április 27-től május 8-ig (hír)

Április 27-én, szerdán 18 órától a Korunk Stúdiógalériában kerül sor Hajdu Tamás File’s (Files) című kiállításának megnyitójára (str. Eremia Grigorescu/ Rákóczi út 52. sz.). A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Április 29. és június 2. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház rendkívül izgalmas programot kínál a táncművészet iránt érdeklődőknek, ugyanis az új stúdió ad otthont a Bukaresti Nemzeti Táncközpont (CNDB) előadásainak. Az idei már a harmadik év, hogy a Nemzeti Táncközpont Kolozsvárra is elhozza a bukaresti és nemzetközi szakma által elismert produkciókat, amelyeket nem csak a Táncközpontban, de világszerte több színpadon bemutattak már. A vendégelőadásokkal a Nemzeti Táncközpontnak az a célja, hogy a kolozsvári közönség számára találkozást biztosítson különböző szemléletű és különböző alkotói világokat képviselő táncművészekkel. Ebben az évben a kolozsvári közönség hat produkció révén nyerhet betekintést a Táncközpont munkájába:

Április 29-én 19 órától:

Pretend we make you happy • Andreea Novac

Április 29-én 20 órától:

Extraterrestrial activity • Alexandra Pirici

Május 24-én 19 órától:

I.C. [progressive work] • Paul Dunca

Május 24-én 20 órától:

Stage psychosis • Carmen Coţofană

Május 25-én 20 órától:

A viszontlátásra • Farid Fairuz

Június 2-án 20 órától:

Az illuzionisták • Mădălina Dan

Jegyek kaphatók a színház jegypénztárában naponta 11.00-13.00 és 16.30-18.30 óra között, a jegypénztár telefonszáma: 0264-593468, illetve online, a www.biletmaster.ro honlapon.

Május 5-én, csütörtökön 19 órától az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházban (Kolozsvár, Republicii/Majális u. 5/1.) sor kerül az emlékház és a Sapientia EMTE Természettudományi és Művészeti Kar, Kolozsvár – Filmművészet, fotóművészet, média szak közös szervezésében indított FILMKLUB hetedik estjére. A lélekfilm-sorozat keretében bemutatásra kerül Pünkösti Laura: Játékszer című 2010-es kisfilmje és Wong Kar-wai: 2046 című filmje (129′ / 2004).

Házigazda: Tóth Orsolya, a Sapientia EMTE gyártásvezetője.

Május 6-8. között a budapesti Borkollégium az Art Era Egyesület és az ErGo Egyesület szervezésében alapfokú borismereti tanfolyamot tart a Spritz kávézóban:

A nemzetközileg elismert Borkollégium, a Wine and Spirit Education Trust világhálózatának első magyarországi tagja. A WSET által kidolgozott borértékelési rendszert, melynek lényege az egyensúly-centrikus borértékelés, az egész világon elismerik és követik. A WSET kurzusok elvégzése után idegen nyelvű vizsga letételével nemzetközileg elfogadott oklevél szerezhető, mely a Diplomakurzus előszobája. 2011-től a Diplomakurzus az osztrák ruszti Borakadémiával együttműködve angol nyelven is elérhető.

Az oktatás szóbeli előadásokra, valamint vezetett, interaktív borkóstolásokra épül, de önálló, otthoni tanulást és felkészülést is igényel. Az előadások elsődleges célja a változott igényeknek és új fogyasztási szokásoknak megfelelő italismeret. Ebben döntő szereppel bír az ismeretszerző (és nem örömszerző, élvezeti célú) borkóstolás személyi és technikai feltételeinek, valamint módszereinek elsajátítása. Ez az alapfokú tanfolyam elegendő tudást ad ahhoz, hogy biztosan eligazodjunk a kóstolás technikájában, a magyar borvidékekben, a legfontosabb szőlőfajtákban, de megismerkedünk a szőlőtermesztés valamint a bor-és étel párosítások alapjaival is. Borkóstolást könyvből nem lehet megtanulni, a napi 15-20 bor kóstolása lehetőséget ad arra, hogy megismerjük érzékszerveinket, azok működését, az alapvető borstílusokat és a kurzus végére használható borleírásokat készítsünk.

A részvételi szándékot mindenki jelezze 2011 április 29-ig. A helyek száma korlátozott, a résztvevőket jelentkezési sorrendben fogadjuk el. Jelentkezni lehet 2011. április 13-ától az office@art-era.ro email cimen, vagy a www.art-era.ro honlapon

Előadók: Mészáros Gabriella és Rohály Gábor

A kurzus helyszíne: Spritz Café, Dávid Ferenc utca 15 szám, Kolozsvár

Május 7-én, szombaton 10 órától a 2011-es Liszt emléknapok keretén belül a Györkös Mányi Albert Emlékház ad otthont a Liszt Ferenc születésének 200-ik évfordulója alkalmából megszervezett konferenciának és kerekasztal-beszélgetésnek.

Előadások:

Laskay Adrienne: Liszt Kolozsváron

Sziklavári Károly: Liszt magyarországi tartózkodásai a reformkorban

Gombos László: Liszt Ferenc és Henryk Wieniawski Budapesten – a két művész találkozásának tanulságai

Lászlóffy Zsolt: A Via Crucis hangszereléséről

Scholcz Péter: Liszt és Hollandia

Klenjánszky Tamás: A 2006-os Bartók, a 2007-es Kodály, a 2009-es Haydn, a 2010-es Erkel és a 2011-es Liszt évfordulók tapasztalatai

Moderátor: Demény Attila.

Szervező: Romániai Magyar Zenetársaság.

Helyszín: EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház

Kolozsvári Állami Magyar Színház programja április 27. és május 8. között: Georg Büchner: Leonce és Léna (április 27. szerda 20 órától), Visky András: Alkoholisták (április 28. csütörtök 20 órától), Albert Camus: Caligula (április 29. péntek 20 órától), Visky András: Megöltem az anyámat (április 30. szombat 20 órától), Marin Držić: Dundo Maroje (május 4. szerda 19 órától), Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő (május 8. vasárnap 17 órától – BEMUTATÓ ELŐADÁS).

A Kolozsvári Magyar Operában május 5-én, csütörtökön 18:30 órától kerül bemutatásra Gaetano Donizetti: Lammermoori Lucia című tragikus operája.

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Articole similare

Mary Oliver – Versek

Mary Oliver – Versek

Boszorkányság, nonhumán és deviancia Olga Tokarczuk Őskor és más idők című regényében

Boszorkányság, nonhumán és deviancia Olga Tokarczuk Őskor és más idők című regényében

Juha Hurme: Univerzum, finnül (Suomi)

Juha Hurme: Univerzum, finnül (Suomi)

Nagy Zalán versei

Nagy Zalán versei

No Comment

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată. Câmpurile obligatorii sunt marcate cu *

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.