Borbély András: ZSOLTÁR MELYBEN AZ ÉNEKLŐMESTER MAGÁT FÖLJELENTI
mikor még nyelvemen sincs a szó / már egészen értem
elöl és hátul fehér labirintus / mezítelenség zár körül engem
ágyat vet Seolban hajnalom küszöbén / s ha az égbe hágok
homokéj domború éjszaka táncol / én meg koszos tükörben ázok
fénylik az éjszaka miként a nappal / fénylik légyszaros fehérség
drótlábam behajlik kiállok csizmában / homokéj forró mezítelenség
kiállok vízbe merített sóhaj / megkülönböztetett éhség
fogaim nem kérnek enni csak rágnak
nem jobb a kép sem mint a magyarázat
tenyérbe fojtott sóhaj és a víz
egy állat a részvét a részvét a víz
alaktalan voltam és vagyok és leszek / kitakar betakar kezed
vesém és karom és körmöm és szemem / örömöm hajlítom neked
nem vetem két szemem sertések elé / gyöngyeim kagylóba zártan
magamat szánom csodás cseleidre / csontjaim csöndjére vártam
könyvedbe írom versem zsoltárom / följelentésem
hová futhatnék orcáid elől / nem látom orcáid értem
magamat odaadtam kerítést szaggattam / semmit se kértem
fogaim nem kértek enni csak rágtak
pedig hát papírok húsába rágtak
tenyérbe fojtott sóhaj volt a víz
egy állat a részvét a részvét a víz
hát fölgyújtám magam pedig még éltem / csudául vérszopó hárpiáknak
magamra teríték angyal- meg szamárbőrt / imádkoztam madárcseresznyefáknak
hulláknak honában /
vígan hegedáltam /
higyjétek lelkemet /
rendben megkapáltam /
nem kérek semmit /
semmiért semmit se várok /
üszkös ágak közt /
holtan is szabadban hálok /
nem kértem semmit /
most csak egyet kérek /
magamon én ítéljek /
ha lesz majd végítélet /
No Comment