Transzszilvanizmus ma. (interjú)

Trifescu Bálint[1], a kolozsvári és strasbourgi egyetemeken képzett művészettörténész. 2010 óta a középkor és reneszánsz művészettörténetével kapcsolatos szemináriumokat tart a kolozsvári Történelem és Filozófia Karon. Publikációi: A ribicei és kristyori kenézségbéli templomok (Bisericile cneziale din Ribiţa şi Crişcior, 2010); több cikk az erdélyi és elzászi kulturális regionalizmus témájában; az Európai kölcsönhatások és sajátosságok (Confluenţe şi particularităţi europene, 2010) című kötet szerkesztője és társszerzője; kezdeményezője és alapító tagja a „Diva Deva – párbeszéd az interkulturalitás jegyében” című nyári egyetemnek (2007) és a kolozsvári „Europa Noastră” szervezetének (2008).

 

Az interjút készítette: Győri Tamás.

A fordítást az eredetivel összevetette: Dobrai Zsolt.

A fénykép Daniel I. Iancu munkája.

 

Gy.T.: Kedves Trifescu Bálint, idén lezárult a már ötödször megrendezett „Diva Deva”, az interkulturális párbeszédért létrehozott nyári egyetem. Mint e kulturális-tudományos összejövetelek megvalósítója tudna néhány dolgot mondani ezen elképzelés történetéről, kezdeti motivációiról?

T.B.: Örvendek, sőt megtiszteltetés számomra, hogy a néhány évvel ezelőtt, nagy lelkesedéssel megkezdett szervezőmunkám olyannyira felkeltette érdeklődését, hogy érdemesnek látta egy részletesebb beszélgetés kezdeményezését. A kultúrák közötti párbeszédért életre hívott nyári egyetemünk, amely kezdetben a nagyra törő igényeket nélkülöző összejövetel volt, François Bréda (Bréda Ferenc) egyetemi oktatóval kötött barátságunkból született. Bár közelebbről csak egy éve ismertük egymást, az összejövetel szervezését csak azután kezdtük meg, hogy a regionális identitás eszméire ráleltünk. Én vajdahunyadi móc vagyok – annak ellenére, hogy családnevem apai nagyapám moldvai eredetére utal –, ő egy vajdahunyadi magyar, s egy jó ideje Kolozsvárott éltünk. Így hát úgy véltük, hogy kötelességünk a szülőhelynek leróni tiszteletünket egy Déván megrendezett kulturális rendezvényen keresztül, amely arra lenne hivatott, hogy ezen erdélyi „provincia” kulturális életét felpezsdítse. Még a kezdetekkor egybegyűjtöttük kedves barátainkat: dr. Pavel Puşcaş egyetemi professzort, dr. Gheorghe Mândrescu egyetemi előadót, dr. Alin Mihai Gherman egyetemi professzort, dr. Giordano Altarozzit, Raoul Weisst és Vasile Ilyest. Más szóval: a „Diva Deva” a Kolozsvárból (természetesen az én Kolozsváromról lévén szó) áradó multikulturális légkör, valamint olyan emberek együttműködéséből származó eredmény, akik élvezői a kultúrák közötti párbeszéd áldásainak, és akik az erdélyi regionális identitások és értékek felfedezését és újrafelfedezését indítványozzák. Az évek során a meghívottaink között számos jelentős személyiség volt, akik név szerinti felsorolására itt azonban sajnos nincs lehetőség; az országból a következő egyetemeket képviselték: a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem és a Gheorghe Dima Zeneművészeti Egyetem, a marosvásárhelyi Petru Maior Tudományegyetem, a Gyulafehérvári Tudományegyetem, a bukaresti Ion Mincu Műszaki Egyetem illetve a Temesvári Nyugati Tudományegyetem; külföldről pedig: a római Sapienza Tudományegyetem, a Messinai Egyetem, a lyoni Lumiére Tudományegyetem, a montpellieri Paul-Valéry Tudományegyetem, a prágai Károly Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem. Az előadások témájában a hangsúly mindannyiszor Erdélyre került. Ebben az évben fő tematikája: „Osztrák hatások Erdély kulturális terében” (Influenţe austriece în spaţiul cultural transilvănean). Az elmúlt évek rendezvényein olyan témákat is megvitattunk, mint: „Európa a nemzetek korszaka előtt” („Europa dinaintea epocii naţiunilor”).

Gy.T.: Bár több mint kilencven év eltelt azóta, hogy Erdély Romániához tartozik, és több mint húsz éve összeomlott a kommunizmus, a kulturális regionalizmus, Erdély esetében a transzszilvanizmus mégis ismeretlen, vagy mint rosszértelmű magatartásforma tételeződik a románok között. Hogyan fogalmazná meg a transzszilvanizmus lényegét?

T.B.: Amint azt néhány korábbi kutatásomban, publikációmban kifejtettem már, a regionalizmust – magatartásformát, amely a XX. század első felének Erdélyében mind a magyarok, mind a szászok és a Kárpát-medencében élő románok körében alapvető és termékeny következményekkel járt – a korszak politikai központjai, a hatalom legtöbbször gyanúval kezelte, Budapest és Bukarest egyaránt. Maga az Erdély megnevezés használata az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó időszakában a magyar hatóságok számára is kényelmetlenné vált.

Egy erős centralizációs politika következtében a regionalizmus fogalma fokozatosan negatív konnotációt kapott, mind az Osztrák–Magyar Monarchia idejében, mind azután, hogy Erdély Románia részévé vált. Ellenreakcióként a XX. század első felében jelenik meg az erdélyi magyarok, szászok és románok körében egy olyan regionalista mozgalom, melyet különböző, főképp kulturális következményeivel, tág értelemben vett transzszilvanizmusnak neveztek. Annak ellenére, hogy ez a kulturális jelenség egy történelmi valóságot reprezentált, nem volt éles körvonalakkal meghatározott ideológia. Párhuzamosan a hivatalos történetírással rendelkezett egy nem nyilvános, rendkívül összetett, alternatív történelemmel is. Máskor meg éppen a regionalisták óvakodtak annak explicit kinyilatkoztatásától, hogy a regionalizmus vagy a transzszilvanizmus képezné a kulturális tevékenységek alapját. Ilyen körülmények között teremti meg Alexandru Dima az „alkotó lokalitás” („localism creator”) alternatív fogalmát, hasonló módon azért harcolva – bár egész más formát öltve –, hogy »a hely« konkrét földrajzi-társadalmi valóságait és, mondjuk azt, „konkrétumait” értékeljék. Az a tény, hogy az 1989 után írott, Erdélyt és Romániát tárgyaló alapvető történeti szintézisekből a transzszilvanizmus gondolata tökéletesen hiányzik, egyértelműen bizonyítja, hogy azt még máig sem sikerült teljesen „rehabilitálni” a román kultúra keretében. Mindössze a Románia történelme. Erdély (Istoria României. Transilvania) (1999) című terjedelmes kötetben találkoztam vele, ahol viszont – ismereteim szerint – csupán egy alkalommal említik, akkor is egyértelműen rossz szájízzel, a két világháború közötti magyar revizionizmus tizenegy legfőbb mozgatórugója között feltüntetve. A román szakirodalomban kivételt rendszerint az irodalomtörténeti munkák jelentenek. Az 1920-as években, Ion Chinezu kezdeményezéseit követően, más hasonlóan jelentős szerzők, mint Nicolae Balotă vagy Gavril Scridon tárgyalták munkáikban a transzszilvanizmus irodalmi vonatkozásait.

A transzszilvanizmus nem dogmatizálható, a kemény ideológiáktól eltérően, nem von maga után ideologizált tartalmakat. A személyiségeken és kapott formákon (magatartásformákon) keresztül nyilvánul meg, amelyek intenzitásukban állandóan változnak és az egységességgel szemben sokféleséget szülnek. Ugyanakkor a transzszilvanizmus nem expanzív természetű, nem akar megmásítani vagy átformálni. A cél vagy lényegi törekvés az, hogy amennyire csak lehet, megőrizzük a kapott identitást, amely a régió történelme és földrajza által körülhatárolt és egyben legitimált.

A két világháború közötti erdélyi románok körében például meg lehetne nevezni egy politikai transzszilvanizmust, amely Erdélynek a Román Királyságtól való autonómiáját vagy éppen függetlenségét kívánta, s ez nem gátolta őket abban, hogy fanyalgással viszonyuljanak az erdélyi magyarokhoz és szászokhoz. Ily módon a regionalizmus a nacionalizmussal egy furcsa vadházasságban él, hisz nem teljesen összeférhetetlen a kemény ideológiákkal, alapvetően a kísérő magatartásforma minőségének köszönhetően.

Gy.T.: Van-e még aktualitása a transzszilvanizmusnak vagy végleg a történelem süllyesztőjébe került?

T.B.: Ami minket illet, ugyebár a kolozsvári táncházmozgalom zene és tánc műhelyében ismerkedtünk meg. Ön akkoriban érkezett Magyarországról, újdonsült „Erasmus” diákként, én pedig az egyedüli román voltam a teremben, aki hetente „eljátszotta” a kisebbségi szerepét egy olyan összejövetelen, amely kiváltképp a magyar diákokról szólt. Itt románként felfedeztem az „Aux Anges” kávézó jól ismert koncertjei révén a bonchidai vagy kalotaszegi románok csodálatos zenéjét. Azt hallani és látni, hogy a magyarok mekkora szenvedéllyel táncolják és éneklik az erdélyi románok zenéjét, számomra nagy dolog. Én például hiszem, hogy ebben a formában, ami a széles tömegek előtt egyértelműen ismeretlen, ma egyfajta transzszilvanizmus érhető tetten, megemlítve ugyan, hogy a táncház mozgalom tagjai között vannak olyanok is, akik a nacionalista jobboldal hívei. Nem tudom, milyen mértékben tudatosítják és vállalják ezek a magyar fiatalok – akik művelik az erdélyi népzenét, akár a magyarokét, székelyekét, csángókét, cigányokét vagy románokét – a transzszilvanizmusnak ezt a fajtáját. Sajnos a románok, ilyen értelemben, még nem léptek túl, a „Megéneklünk, Románia” (Cântarea României) mesterkélt és holt modorán. Talán, amint azt Dávid Gyula irodalomtörténész az „Europa Noastră” Kör kereteiben általunk szervezett konferencián mondta: „a transzilvanizmus a harmincas évek végéig kiélte életét”. Ami engem illet, a továbbiakban is rezonálok az erdélyi népzenével, Bartók, Kurtág és Ligeti alkotásaival – akik jelentős erdélyi zenei telérrel bírnak –, Kós építészetével és irodalmával vagy az erdélyi románok nyelvjárásával. Az erdélyi pálinkáról és étkekről sem kell megfeledkeznünk. Meglátásom szerint a mai transzilvanizmus minden bizonnyal diszkrétebb, visszafogottabb és introvertáltabb. Bárhogy is van, ameddig Erdély létezik, jelenlétén keresztül mindazoknak a szívében is ott lesz, akik valaha is valamilyen formában kapcsolatba kerültek vele.



[1] Az interjúalany kérésére a magyar nyelvű fordításban neve a fent jelölt módon szerepel. Eredeti nevén Valentin Trifescu.

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Articole similare

Post/h/um: a komposzt, amely vagyunk

Post/h/um: a komposzt, amely vagyunk

Versek – André Ferenc

Versek – André Ferenc

the unexpected joy of missing out

the unexpected joy of missing out

„Pontosan olyan, mint egy vers”: Giccs, vulgarizált haikuk és Insta-versek a kortárs magyar irodalom online terében

„Pontosan olyan, mint egy vers”: Giccs, vulgarizált haikuk és Insta-versek a kortárs magyar irodalom online terében

No Comment

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată. Câmpurile obligatorii sunt marcate cu *

Acest sit folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.

Cel mai recent număr:

numar litere sidebar

Abonează-te la newsletter