archÍV | Magyar oldalak

Újabb hiányskatulya

Echinox31 octombrie 2014

„valaki kínlódik.
mindig így volt.”

Meghívott: Ugron Nóra
Vitaindító: Kovács Bea

Megtörtént a második Bretter-kör az új évadban. Mondom, hogy megtörtént, mert valahogy tényleg így volt: mintha csak úgy átsiklottunk volna fölötte, mint egy véletlenül kiömlött pohár boron. Az esemény közepén valóban kiömlött egy pohár bor a beszélgetős asztalon. S ezzel együtt mintha a versek is. Épp csak belekóstoltunk Nóra szövegeinek vágy- és hiányízébe, de elmaradt a hatás, a mámor.

„ha hirtelen eltűnődik,
meddig nehezedik rád a semmi,
ami egykor ötvenhét volt,
most legalább kétszer annyi
a nincs, ami a test
beléd hűlt helye”
   (most legalább – részlet)

Nem mintha idegen érzés lenne. Tudjuk, milyen az, amikor hiányzik, nekem is, neked is, neki is. És megint neki. És már megint. Annyiszor és annyiféleképpen, hogy az már majdnem egy ciklus. Ilyenkor aztán vállat von az ember, mi mást tehetne. Hacsak nincs néhány olyan kép vagy ütős mondat, ami fennakad a levegőben. De nemigen volt.

„cipelni akarlak,
elhúzlak, vonszollak
bécsig, afrikáig, az északi-sarkig,
karomhoz kötöm terhed,
úgysem hagylak itt.”
(…)
„s egy szippantásnyi öröm csak
mit belőled most ellopok”
   (poggyász – részlet)

Nagyjából három attitűd körvonalazódott. Az első a „szépek ezek a versek” kategória, azoké, akikre hatottak, akiket meghatottak, talán azonosulni is tudtak velük: mosolygó sóhajtozások. Ha ilyen a szűrő, akkor csupa empátia és bólogatás az eredmény, a szavakba, sorokba költözés, egyfajta otthonosságérzet. A második a „na ne, már megint” kategória, azoké, akik unják a hiányköltészetet, legalábbis ezt a terápia-fajtát, nekik valami keményebb, élesebb kellett volna, más megközelítés, valami, ami eszükbe jut a villamoson is. A harmadikok közé azok tartoztak, akik mindettől próbáltak elvonatkoztatni, valami sajátosat megragadni, belekapaszkodni egy-egy idézetbe, problematizálni néhány jelenséget. (Volt egy köztes negyedik is, a szemöldökcsipkedésen, palacsintasütésen és melltartó-kibontáson csüngők csoportja, akik ismét megrohamozták a van-e női költészet tematikát, de ezt már fújjuk kívülről.) Persze nem korrekt így sematizálni, valószínű, hogy sokkal árnyaltabb volt a skála, csak nem jutott ott és akkor felszínre minden impresszió.

„fáj, de szép, de fáj a szép,
a szép a fáj, de szép, szép és
ez is csak játék.
melyik volt előbb?”
   (látja csak – részlet)

Ami kimaradt: a szövegek szétszedése, megbeszélése, újra összerakása, valami konstruktív gesztus. Nem volt rámutatás, mert a versek feloldódtak önnön megszólalásuk közben, emiatt csak tapogatózás maradt, s néhány felszínen lebegő párbeszéd. De az est végére már nem volt kérdés, hogy a hiánynak mennyi lehet a súlya, vagy hogy még hány májdarabkát tépnek ki a testből. Inkább az merült fel, hogy tud-e másról írni Nóra, s ha igen, melyek lesznek azok a következő témák (ciklusok), amelyeket legalább ennyire ki fog meríteni. Addig is maradunk ismerős terepen, ismétlőjelek közé szorítva az űrt.

„visszamegy az ágyra és
elfelejti,
tükör nélkül nem
megy.”
   (látja csak – részlet)

 Molnár Bea