Walkthrough egy generációhoz
Andrei Dósa: Ierbar. Polirom, Iași, 2018.
Andrei Dósa legújabb kötete vakmerő generációs regény. Nem ígér utópiát vagy többet annál, amiből építkezik: a drogfogyasztók szubkultúrájának és mindennapjainak felmutatását – azt viszont kiváló hitelességgel és érzékeny vizualitással építi fel. A kötet egyik markáns ismertetőjegye a valósághű atmoszféra, amelyet a szereplők és az általuk elbeszéltek nyújtanak a kötetnek. Noha a tematika polarizáló jellege jól ismert, nem érezni demagóg ellenpropagandát vagy kellemetlen self-fétist annak ábrázolásában, Andrei Dósa prózája rutinos eleganciával mozog egy számára otthonos terepen. Mindezek mellett bántó általánosítás lenne csupán drogregénynek nevezni Dósa kötetét, amikor nem expliciten a szerekre, hanem épp magukra a szereplőkre kerül erősebb hangsúly.
A regényszereplők hétköznapiak, de nem sztereotipikusak, inkább avatarszerű alakok: a rendező, az író, a filozófus, a hekker és Gabi, a nő. Jelenükből és múltjukból, képzelt és józan ábrándjaikból sodródnak egységessé a regény narratív szálai. Ahogy egy életszerű videójáték részei ezek a karakterek, úgy a kötet mondhatni walkthrough-típusú kalauz egy generáció problémáin keresztül, magas felbontásban, részlethűen. Kvázi-főhős lévén a rendező személyében és köztiszteletű nappalijában futnak össze a történetek, tapasztalatok és flash-élmények, amelyeket egy-egy párbeszéd vagy pszichedelikus trip-maradvány idéz elő. Andrei Dósát úgy olvassuk, hogy nem olvasunk: egymást figyeljük, látjuk a sast a hotelszoba sarkában, lézerrel lövünk rá, hátha így nyugalmat találunk; ismerjük Tibi paranoiáit (akkor is, ha maga Tibi épp nem létezik), ott vagyunk mi is a rendező nappalijában, a Hidrantul 7-ban vagy a Vörös Sárkányban.
Önirónia és gondolatiság, szokásos és spontán gabalyodik eggyé előttünk. Andrei Dósa regénye nagyszerűen ragadja meg a korafelnőttség kettős életérzését, a sehovatartozás és talpraállás megpróbáltatásait, a fogyasztói könnyelműség–felelősség kettősségét, illetve az ember megkerülhetetlen mérkőzését saját gondolataival és habitusaival. A kötet hasonló harcokat vív a maga műfaji megkötéseivel is: helyenként a gördülékeny flow, néha pedig a flashszerűség diktálja tempóját. Különc, mégis befogadó olvasmány. Van ebben valami kiporciózott korlátlanság.
Mărcuțiu-Rácz Dóra
No Comment