„Pontosan olyan, mint egy vers”: Giccs, vulgarizált haikuk és Insta-versek a kortárs magyar irodalom online terében

„Pontosan olyan, mint egy vers”: Giccs, vulgarizált haikuk és Insta-versek a kortárs magyar irodalom online terében

Az internetes médium fokozatos térhódításával létrejött az, ami a nyomtatott irodalmi lapok esetében lehetetlen volt: a megjelenést biztosító platform minden szerző számára, különösebb esztétikai-elvi szűrő nélkül. A kétezres évek elején aranykorukat élő blogokat rövid időn belül a közösségi média-platformok kannibalizálták, így napjainkban az elsőkezű online közlési forma számos szerző esetében a személyes Facebook vagy Instagram-profil. Noha az online irodalmi-művészeti folyóiratok is nagy számban jelen vannak az említett felületeken, a szocmédia teljes mértékben dehierarchizálta a közlés eddig ismert, konvencionális formáit – helyettük saját szabályait lépteti érvénybe: megosztások, kedvelések és felhasználói forgalom alapján teremt „elitet”. Szemlém tárgyát kizárólagosan az utóbbi felület képezi, az erre feltöltött anyagot pedig az Insta-vers gyűjtőfogalmával határozom meg. Fontosnak tartom kiemelni, hogy ez a vizsgálat nem azt hivatott „bebizonyítani”, hogy minden közösségi médián terjedő vers rossz vagy giccs-jellegű lenne, ugyanakkor azt sem hagyhatom figyelmen kívül, hogy a legtöbb rossz giccsvers rendszerint a közösségi hálókon terjed, ebben pedig jól követhető tendenciák rajzolódnak ki.


Egy újfajta médium értelemszerűen újfajta elváráshorizontot teremt, elvégre egy olyan felületen, amely rövid impulzusokból és erőteljes vizualitásból építkezik, nem bizonyulna túl szerencsésnek regényrészleteket vagy hosszabb terjedelmű verseket publikálni. Ebből adódóan a közösségi médián megosztott irodalom is rendszerint rövid, egyszerű, csattanóra épülő. A befogadási idő nem kell többet tartson egy bármilyen fotó megtekintésénél, ezért fontos, hogy a mű is ráférjen a standard 1:1-es méretarányú képre. Érdekes jelenség, hogy a japán haikuforma ebből a szempontból nagyszerűen „alkalmazható” ezekhez az új elvárásokhoz, hamar a felület egyik legnépszerűbb irodalmi műfajává vált, így jelenleg közel egymillió találatot hoz fel a #haiku keresőszó, és napjainkig nagy mennyiségben jelennek meg olyan versek, amelyek terjedelmi-formai szempontból betartják ugyan a haiku műfaji követelményeit, de kialakították a saját, kevésbé ízléses stíluskódjukat.


Nem csak az figyelhető meg, ahogy a japán kultúrában alapvető természetcentrikus szemléletet és viszonyrendszert (1) hanyagolja el teljesen az Instagram-haiku – ez önmagában még nem is lenne problémás. A haiku „ázsiaiból európaivá” (2) fordítása várhatóan bizonyos kulturális alterációkat vonhat maga után a teljesebb befogadás reményében. Az Insta-versek esetében azonban megfigyelhető, ahogy az alterációk céljai és eszközei túlmutatnak a kulturális adaptáció szükségszerűségén, a haikuforma esetenként csak mentség lehet egy közhelyekre épülő vers feltételezett irodalmi értékének védelmében. A Vihar Judit által „haikuszerű”-nek becézett műfajból (3) is bőven találni példát, bizonyos Insta-versek csak látszólag tűnnek rokoníthatónak a haikuval, többnyire rövid terjedelmű szövegek, esetenként három sorba tördelve. A szövegek, amelyek egyértelműsítik műfaji hovatartozásukat (akár egy műfajjelölő cím által vagy a szótagszám betartásával), hasonló recept alapján működnek, mint ahogy a giccstárgyak is híres műremekek vulgarizált reprodukcióit kínálják fel.


Nemes Nagy Ágnes A vers mértana című esszéjét hívom segítségül az Insta-versek megközelítésében, amely a kívülről készültség fogalmával nagyszerűen körvonalazza az internet imposztorverseit: „A kívülről készültségnél kevés kellemetlenebb benyomás van a művészetekben, annál inkább, mert sokszor nehéz fülöncsípni. Az ember csak nézi azt a verset, és ideges lesz tőle, nem tudva, hogy miért. Hiszen pontosan olyan, mint egy vers.” (4) Az Insta-versek is hasonló logika alapján működnek: a kép népszerűségét jelentősen növelő hashtag-kulcsszavak is arra hivatottak, hogy elhitessék az olvasóval, ez valóban egy irodalmi mű, vagyis #vers, #poem, #poetry, #bármi, ami jobban fut. Gyakran több szó akad a leírásban, mint magában a versszövegben. Ha pedig az olvasó-fogyasztó arra vetemedne, hogy magát a versszöveget értelmezze, egy látványosan tördelt, „visually appealing” motivációs mantra, füveskönyv-részlet vagy szerelmi vallomás tárul elé.

Ne építkezz az
irígységből, mert az rossz
alapanyag lesz.

https://www.instagram.com/p/BzWRGkxg3ti/

Ha a szemed sír,
Már a szíved rég zokog,
Töröld le könnyed.
@heni.versei

https://www.instagram.com/p/BzRLp52g0FU/

Ahogy azt Nemes Nagy Ágnes is kifejti esszéjében, a forma fontos, a forma megszegése talán még inkább, de semmiképp sem elegendő ahhoz, hogy valami túlmutasson a kívülről készültség olcsó megoldásain. A forma és tartalom paradoxikusan kényszeres viszonyában mindkettő kihívást kell jelentsen a szerző számára, nem kényelmesedhet el egyikben sem. Amit azonban az Insta-versek és vulgarizált haikutársaik esetében észrevehetünk, messze áll még a nyelvi-formai vagy bármilyen kihívástól. Noha a haikukra alkalmazható standard 5-7-5 szótagos felbontás jól látható, a szöveg mesterkéltsége egyenesen Voigt Vilmos giccsdefinícióját teljesíti be: „csökkent ízlés, egyszerűbb befogadás”. (5) A forma tehetetlen marad, alárendelődik a tartalom együgyűségének. Hasonlóképp a szöveghez, a képi anyagok is hűen igazodnak a giccs-ideához, gyakran tájképek vagy minimalista ábrák kísérik ezeket a szövegeket, szerepük inkább dekoratív mintsem kiegészítő vagy értelmező. Mondhatni szintúgy menekülnek a kihívások elől, akár maguk a szövegek.


Hasonló formulát használ a többezer követőt számoló @jarda_szegely is. Megint csak a közösségi média sajátossága az, hogy a szerzők és szerzői álnevek inkább avatarok és felhasználónevek nyomán születnek meg, hisz elképzelhetetlennek tartanánk, hogy egy nyomtatott vagy online irodalmi folyóirat hasonló neveket publikálna. A képi anyagot ezúttal kizárólag fehér alapon megjelenített versek szolgáltatják, szabályszerűen bal oldalt a versszöveg, jobb oldalt pedig a kísérő illusztráció helyezkedik el.

Hogy mennyire szeretlek?
206 csont mozdul,
hogy kövesselek.
@jarda_szegely

A haikuformula ez esetben megbomlik, az elvárt 5-7-5 helyett 7-6-5 szótagos lejtésben gördül a szöveg. Hasonlóan a többi verséhez, @jarda_szegely a haikuszerűséget követi, nem hivatkozik sehol konkrét haikuformára. Ellentétben a publikált versek giccs-jellegével, a szerző részéről érezhető egyfajta (ön)ironikus eltávolodás a következő Ady-parafrázisban: „V’ok mint mindN embR: tessék! / #instapingált #tömegtermék.” Felmerül a kérdés: ki a versbeszélő és kit beszél el? Milyen viszonyban áll a szerző a saját életművével – ha ez egyáltalán önreflexív olvasatban értelmezendő, nem társadalomkritika gyanánt. A lezáró kérdés mindkét esetben ugyanaz: mennyire ízléses ez a megvető gesztus, vagy mennyire súrolja a posztmodern iróniát mímelő giccs határvonalát?


A közhelyes frázisok ugyanakkor másfajta célt szolgálnak, mint a szó szoros értelmében vett giccsnél, az ugyanis „azért olyan, hogy megvegyék”. (6) Nem egészen igaz ez a felvetés az Insta-versekre vagy azok szerzőire, hiszen a publikálás ezen a felületen nem jár semmilyen anyagi profittal vagy honoráriummal, legalábbis egy ennyire alacsony skálán még nem. Ugyanakkor az sem teljesen igaz, hogy nem érezhető egyfajta piaci giccs-igény ezekben a produktumokban: az ok, amiért mégis termékként határozom meg ezeket a szövegeket, magában a szerzői szándékban rejlik. Az Insta-vers a tudatos önmarketing eszközeként működik. Relevanciát és követőket ígér a szerzőnek, amelyek később a (feltehető) profit fontos befolyásoló faktorai lehetnek. Bizonyos esetekben ugyanakkor egyfajta huszonegyedik századi dilettáns tevékenységnek is jellemezhető az Instagram-verselés gyakorlata. Elvégre kevés olyan szerzőről tudunk, akiknek sikerült kézzelfogható profitra beváltani a közösségi médián elért népszerűséget (ez viszont nem jelenti azt, hogy idővel nem mutatna növekedő tendenciát ez a publikálási forma).


Kemény Gabriella Zsebuniverzuma talán a legjobb példa az említett gyakorlatra. Jelenleg talán a legnépszerűbb magyar Insta-versoldal kezelője. Több mint huszonötezer követővel és számos könyvpromóciós hivatkozással, az Insta-versek mondhatni nagyszerűen ágyaznak meg egyfajta élő, interaktív reklámfelületnek. Ebben az esetben a vers megint csak termékként szolgál a relevancia és a forgalom megtartása érdekében: nem kell kihívást képezzen sem nyelvileg, sem formailag, sem intellektuálisan. Hasonlóan @heni.versei-hez, Kemény Gabriella is tudatosan használ haikuformát, a műfajt gyakran a szöveg címében is megjelöli.

Haiku

Nem maradt semmi
Tudom hogy elmész úgyis
De nincs senki más
@kemenygabriella

Kemény Gabriella esetében is érezhető egyfajta alkotói távolságtartás, valamint a vers minőségének megkérdőjelezése, legalábbis reflektál erre a leírásban: „Nem kell, hogy minden vers jó legyen, néha az is elég, hogy megkönnyebbülsz”. Ahogy a közösségi média elmossa a határokat és hierarchiabeli különbségeket az irodalmi lapok és önálló szerzői közlések között, ugyanakkor a dilettantizmus és költészet közötti határvonal is elmosódni látszik. Esetenként a versek angolul is megjelennek (mellékelt magyar fordítással a kép leírásában), a formula változatlanul ugyanaz, a cél: a fogyasztói réteg bővítése.

Breathe. Forgive yourself
for not being able
to catch a breath.
@kemenygabriella

A japán haikuban őshonos természetközeliséget az Insta-versek és Insta-haikuk esetében szinte kizáróan a személyes fejlődés, szerelem és motiváció témái váltják fel, az alkalmanként adódó természeti képek teljesen sematikusak. Megfejtésük az eredeti haikuformulával szemben nem képez semmilyen megerőltető folyamatot vagy értő-érző közeledést az olvasó részéről. Nem is az a céljuk, hogy valamivel megajándékozzák az olvasót, gyönyörködtessék vagy elgondolkodtassák, hanem az, hogy jó giccshez méltóan azokhoz a művekhez hasonlítsanak, amelyeknek mindezek már sikerültek.


Érdekes felvetés lehet megvizsgálni ezeket a giccs-árnyalatokat tágabb, világirodalmi kontextusban, például Rupi Kaur költészetében, valamint olyan szerzők esetében, akik sosem publikáltak ezen a felületen, mégis rendkívül sikeresnek bizonyultak, ahogy Fodor Ákos, Pilinszky János vagy Weöres Sándor haikui is többezer hashtag-kulcsszót és keresési eredményt tudhatnak magukénak.

Mărcuţiu-Rácz Dóra


Jegyzetek

(1) A Balassi kiadó gondozásában megjelent 50 Haiku című háromnyelvű kötet Nacuisi Banja madárhaiku-ciklusának magyar és angol nyelvű fordításait foglalja magába, és nagyszerűen szemlélteti a hagyományos japán haiku működési elveit és formáit.

Nacuisi Banja: Madarak, ford. Pápai Éva. Balassi kiadó, Budapest, 2007.

(2) Kosztolányi Dezsőt idézi Vihar Judit az Ezer magyar haiku című antológia előszavában.

Ezer magyar haiku,szerk. Vihar Judit. Napkút, Budapest, 2010.

(3) Vihar Judit „haikuszerűnek” nevezi azokat a szövegeket, amelyek több szempontból rokonságot mutatnak a japán haikuval (rövid terjedelem, háromsoros felbontás, évszakszavak, váratlan befejezés), ugyanakkor még sem lehet annak tulajdonítani őket. Ennek a szabados szerkesztési elvnek köszönhető, hogy többek között Pilinszky János híres Négysorosa is belekerült az antológiába. Noha nem értek egyet ezzel a „haikuszerűség” műfaji meghatározásával, az Instaversek esetében a műfaji határok még jobban összemosódnak, és a dilettánsnak tűnő „-szerűség” ez esetben a legpontosabb meghatározás.

(4) Nemes Nagy Ágnes: A vers mértana, Kortárs, 1980/2, 1977.

(5) Voigt Vilmos, A giccs tárgya, Holmi 2005/5, 567.

(6) Voigt Vilmos, A giccs tárgya, 567.

Mărcuțiu-Rácz Dóra

Articole similare

Post/h/um: a komposzt, amely vagyunk

Post/h/um: a komposzt, amely vagyunk

Versek – André Ferenc

Versek – André Ferenc

the unexpected joy of missing out

the unexpected joy of missing out

Ce este kitsch-ul?

Ce este kitsch-ul?

Cel mai recent număr:

numar litere sidebar

Abonează-te la newsletter