Fenntartható-e az online irodalomoktatás? Első rész: felsőoktatás

Fenntartható-e az online irodalomoktatás? Első rész: felsőoktatás

”We don’t inherit the earth from our ancestors; we borrow it from our children.”

A fenntarthatóság-problémához szerintem az élet a földön egyre radikálisabbá váló kérdése kapcsolódik, aminek pusztán egyik tünete a pandémia, amiért kénytelenek voltunk és vagyunk, ki tudja, meddig, mindazokat a munkákat otthonról végezni, amelyeket valamilyen szinten egyáltalán lehetséges otthonról végezni. Persze fontos és hasznos a látszólag derült égből villámcsapásként érkező online oktatásról technikai vagy szakpedagógiai szempontból is beszélni, fogok is egy kicsit, de sokkal fontosabbnak tartom, hogy ne a tünettel foglalkozzunk, hanem a problémával.

Minden csepp életkedvünkre szükségünk lesz a közeljövőben, úgyhogy megpróbálom nem túlságosan elkeserítőnek mutatni, hogyan látom a helyzetet befolyásoló legfőbb tényezőket. Legalábbis rövid leszek.

Olvadnak a jéghegyek, égnek az erdők, sivatagok keletkeznek, állatok halnak ki, szeméthegyek és kőolajfoltok úsznak az óceánban, a levegő, az ivóvíz, a termőföld szennyezett.

Mert sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb. Legyőzte a természetet, és nemcsak: az etikán is felülemelkedett. Semmire nincs tekintettel, csak ő legyen biztonságban, és szórakozhasson kedvére. S ha még így is néha szembejön vele a szenny és a nyomor, amit okoz, és az sem elég, hogy félrenéz vagy ideológiát gyárt abból, hogy miért alsóbbrendűek a nélkülöző embertársai, akkor ott van számára a gyógyszeripar a maga hatékony nyugtatóival és bódítóival, legalábbis érzelmi és intellektuális tompítóival.

Hárman úsznak a bélesi tóban, jön egy motorcsónak, lelassít, és a kis kapitány belőle kiordít, hogy miért nem viselnek narancsszín úszósapkát, mert ha átmegy a koponyájukon, és a propellerje széttörik, azt a családjuk képtelen lesz megfizetni, de ő akkor is kihajtja majd belőlük. Tény, hogy a motorcsónak vadonatúj, és mindenfélével felszerelt, olyan távkamerákkal is, amelyekkel a tó százméternyi mélyéig le lehet látni, halakat, például a legendás dunai galócát, vagy a mócok hajdani házacskáinak romjait. 1970-ben árasztották el a völgyet, hogy vízi erőművet építsenek. Alacsony vízállásnál ma is felbukkan a színen a dombra épült templom tornya. A kőgazdag humán mindezt szépnek találja a motorcsónakból. Szorongani persze szorong, ennek szimptómája az üvöltözés az ártatlan úszókkal, de mivel a valóság pusztán esztétikai és hedonisztikai szempontból érdekli, saját pusztítása kevésbé, inkább valamiféle megjósolt, babonás világvégétől retteg: épített is magának a tó partján betonbunkert és telehordta konzervvel.

Valahol talán érzi, hogy mindez édeskevés.

„Az emberiség jelenleg 1,6-szor gyorsabban használja fel a bolygó erőforrásait, mint ahogy az ökoszisztémák regenerálódni képesek, vagyis úgy élünk, mintha 1,6 Föld állna rendelkezésünkre” – írja a Global Footprint Network kutatására hivatkozó HVG. Idén augusztus 22-re, tavalyhoz képest három héttel későbbre esett a túlfogyasztási világnap, amikorra a Föld lakossága elhasználta a bolygó egyéves erőforrásait. Azt, hogy eddig is húztuk, a koronavírus miatti kényszerbezárásoknak, elsősorban a fakitermelés és a fosszilis tüzelőanyagok égetéséből származó szén-dioxid-kibocsátás visszaesésének köszönhetjük.

Egyik napról a másikra kellett átállni online tanításra. Az ELTÉ-n legalább volt egy hét vakáció előtte, azalatt kitalálták a közös platformot, minden óra szépen egyazon felületen. Nálunk ki ahogy érte, Google Classroomtól Zoomon át Microsoft Teamsig és YouTube-ig mindennel próbálkoztunk. Időnként felajánlották a képzést eligazodni a különféle felületeken. Csak a szokásos: lázas pótcselekvés, a probléma tudomásulvételének hárítása. Szinte konferenciát is szerveztünk nagy igyekezetünkben. Arra viszont büszke vagyok, hogy intézetünk egyetlen szabad laptopját elküldtük annak a diákunknak, aki másképp nem tudott volna részt venni az órákon, a BBTE meg nagy léptékben ezt tette: laptopot biztosított azoknak, akiknek szükségük volt rá.

Ha együtt lehetünk egy közös térben, és fűző is van a cipőnkben, azt jelenti, élünk és szabadok vagyunk, és teljes fizikai és szellemi valónkkal képesek vagyunk egymással gondolatainkat megosztani, tanulni, vitatkozni, új dolgokra ráébredni. Az egyik csoportban a kutya-asszisztált szemináriumot kezdtem el éppen, Pogóval, ugyanis egyre több kutatás foglalkozik nemcsak a kutyák jelenlétének terapeutikus hatásával, hanem a tanulási motiváció erősödésével is. Mint elszánt környezetvédő és az Animal Studies művelője, évek óta összefüggést kerestem az állatok intenzív jelenléte és a megjátszás-nélküliség között. A kortárs bölcsészettudományi paradigma kulcsszavai az autenticitás, új realizmus, objektumorientált ontológia, poszthumán, kapitalocén. Az utóbbi időkben Lady Gaga is hitelességben utazik.

Ott, ahol foglalkoznak a dologgal (Nagy Britanniában pl.), azt találták, hogy a koronavírus-krízis miatt megduplázódott a depressziósok száma, a leginkább érintett csoportok pedig a nők, a fiatalok (16–39 év közöttiek) és az olyan háztartásban élők, akiknek nem volt megtakarításuk (a szegénységben élők). Jó néhányan, a diákjainkkal együtt, a veszélyeztetett csoportban vagyunk. Akár tudatosítják magukban a klímaválságot, akár nem. A legváratlanabb pontokból támad a kérdés, hogy a még meg nem született gyermekeknek vajon még lesz-e levegője, vize, élhető földje. A sok kidobott kólás palacktól és a vízi motoroktól lesz-e hol úsznia? Ha pedig úgy is döntene valaki, ahogy Donna Haraway javasolja, „Make Kin Not Babies!”, akkor is dolga lesz a sok magára hagyott, pusztulásra ítélt létezővel, tárgyaktól kezdve növényeken át gyermekekig.

Lehet ugyan az online oktatást pusztán logisztikai és szocializációs nyűgnek tekinteni, kétségtelenül az is, de ha marad a versenyen alapuló, teljesítmény-orientált pedagógia, a felsőoktatásban pedig a publikálási hajsza, akkor nem lesz, aki föltegyen alapvető kérdéseket, nem lesz, aki fenntartható, kegyetlenség-mentes életformát gondoljon ki, kísérletezzen vele, összefogásokat kezdeményezzen.

A szemináriumokon és a vizsgákon nálam eddig is pluszpont járt azért, ha valaki segít a társának, ha látja, hogy elakadt. A pluszpont jelzi, hogy milyen lassú és fokozatos az átállás, hiszen maga a klasszikus osztályozás-folyamat is hozzájárul ahhoz, hogy annyi mínuszos önértékelésű, felelősséget nem vállaló felnőtt ember manipuláltatja magát mohó hatalmasságokkal. A Montessori-pedagógia már a kisiskolások kezébe is odaadja a javítókulcsot, a tanárral együtt értékelik a munkát. Nincs szorongás, hogy vajon hányast kaptam. Az osztályozási stressztől megkímélt gyerekek megszokják, hogy az elvégzett munka minősége számít, és nem az, hogy mások mit mondanak rólad. Hogy megvesznek-e.

Még közös térben is nehéz, online még nehezebb olyan vitakultúrát érvényesíteni, amelyben nincs győztes és vesztes, mert mindenki épül a másik puszta létezésétől. Hogy ne mondjam: örül a másik embernek. Megérti, hogy most ez a helyzet, elképzeli, mi lenne, ha testnevelés-szakon vagy színin kellene online dolgozni, szerencsésnek érzi magát, és tesz azért, hogy másoknak is elviselhetőbb legyen.

A baj sokkal nagyobb, mint hogy online vagy fizikai jelenléttel tanulunk egymástól. Mit tehetünk a bölcsészettudományokkal? Pilinszky, Nemes-Nagy megtanít figyelni a tárgyakra, Mészöly az emberi kegyetlenség rút orcáját mutatja meg, David Foster Wallace a halálos szórakoztatóipart, Anne Carson a szerelmet mint világok feltárulását; a végtelenségig tartana fölsorolni (ha volna rá időnk). Az esztétikai-intellektuális értelmezést viszont ki kellene tágítani aktív, teljes személyiséggel való olvasásra: ha „fény van minden tárgy fölött”, abból az is következik, hogy nem dobjuk ki, még előtte nem vesszük meg, sokat és olcsón, hanem gondozzuk és újrahasznosítjuk. A fák esetleg megtanítanak, hogy az éppen adott életünket figyelmesen éljük, hogy észrevehessük azokat a kapcsolódásokat, amelyek mindig a legjobbkor jönnek.

(sursă foto: Máté Péter / Jelenkor Kiadó)

Selyem Zsuzsa

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Articole similare

Boszorkányság, nonhumán és deviancia Olga Tokarczuk Őskor és más idők című regényében

Boszorkányság, nonhumán és deviancia Olga Tokarczuk Őskor és más idők című regényében

Juha Hurme: Univerzum, finnül (Suomi)

Juha Hurme: Univerzum, finnül (Suomi)

Nagy Zalán versei

Nagy Zalán versei

A hét szövege – Kurt Vonnegut: Éj anyánk

A hét szövege – Kurt Vonnegut: Éj anyánk