Fenntartható-e az online irodalomoktatás? Első rész: középiskolai oktatás

Fenntartható-e az online irodalomoktatás? Első rész: középiskolai oktatás

A párhuzamos egyidejűségként definiált egyetemista- és pedagóguslét egyszerre biztosította azt, hogy mindkét oldalról megtapasztaljam az online oktatás előnyét és hátrányát. A márciusi hidegzuhany tanévzáróként is szolgálhatott. A virtuális együttlét közel sem teljesítette azt a feltételt, azt az interakciót, hangulatot, ami az oktatás szerves részét képezi. Meg kellett és kell tanuljunk megbarátkozni azzal, ami történt és történik. Nem lehet még időszakosan sem múltidőről beszélni, mert jelen gondolatok megírása közben is jelen van a vírus és nagy eséllyel jelen is lesz.

Az írott szöveg ereje és mibenléte azt feltételezi, hogy az esetleges értelmezés során nyomokban derűlátást, vészjóslást és kioktatást is tartalmazhat. Persze, ez nem mogyorós csoki és nem feltétlenül diagnosztizált allergiát okozó gondolatmenet. Sőt a kezdeti káosz, majd a generált nyugalom és a jelenlegi kérdőjeles állapot mind-mind rájátszik egy, a tudatalatti nyugalmi ingerküszöbét meghaladó elméleti diagnózisra, amely a maga természetességével és egyéni lecsapódásával rendre jelen van mindenhol és mindenkiben. Mert nyilván nem mehetünk el a mellett a sokszoros külső tényező mellett, ami az oktatási rendszert és a tanügyet elvben minősíti: az utca hangja. Ez utóbbi gyűjtőfogalomként utalhat a kocsmai mámoros eszmefuttatásokra, a buszmegállóban várakozók beszélgetésére, a sarki kisboltban spontán összegyűlt kliens-koszorú bezzegazénidőmbenmásvolt típusú oktatáskritikájára. És persze a hiúságunk most felháborodik, mert a sztereotipizálás, a skatulyázás általi alátámasztás ferdített valóságra reflektál. De mi történik, ha az egészet egy esettanulmány szemszögéből vizsgáljuk meg és alátámasztjuk a megélt tapasztalatainkkal? Egyből másképp tekintünk a kialakult helyzetre és ebből kifolyólag másképp tekintünk az újragondolt módszertanokra is, a Zoom-ablakocskákra, a szakadozott internetre, a családi háttérzajra.

Hiszen akárhonnan nézzük, a sorozatos hattyúhalál-tánc, ami a többség részéről vagy része felé tartott, teljes egészében a kényelmesség felé billentette a mérleget. Nehezebb volt a saját magunk meggyőzése, mint elhitetni mással azt, hogy jól boldogulunk az otthonoktatással, az online kurzusokkal, szemináriumokkal. A humántudományok esetében látszólag könnyebb megoldani az online órákat. Nem feltétlenül szükséges laboratóriumokba menni, nem kell kémcsöveket, fosszíliákat és lencséket használnunk, elemeznünk. A bölcsészettudományok esetében a virtuális etikett, a vitakultúra meghonosítása, alkalmazása és annak tényleges betartása a legnehezebben kivitelezhető. Az egyetemen a termekben néha egymás szavába vágva, kendőzetlenül megmondtuk, hogy nem értünk egyet a gondolatmenettel, vagy egy közös gondolat esetén egymást kiegészítve lett az olyan, amilyen. A hangulat és közös tér mint kontextus eldöntheti a helyzet produktivitását. Mert megvalósulhatnak a szemináriumi kiselőadások, viták online térben is (platformtól függetlenül), kis ablakokból egymást figyelve már-már fordított, illemtudó panoptikumba zárjuk magunk és nyitjuk a gondolataink. Eleve a helyzet Gumbrecht hangulatolvasási elmélete felé tereli a gondolatmenetet. Hiszen, amíg irodalmat olvasni csak annyit tesz, hogy az ember lelke belülről van megérintve, addig kis ablakokból kitekintve elég nehezen tudjuk ezt megvalósítani. Tehát nem feltétlen a kurzusok, szemináriumok megvalósíthatóságának a módozata a mérvadó, sokkal inkább az információáramlás kifőzésének béta változata valósul meg.

Ha a tanári szemszögből közelítem meg a dolgokat, akkor valahol a gumbrechti vonal érvényesül. Hozzávetőlegesen 130 diákot tanítok. Az osztályteremben közösségként definiált, a korosztályuknak megfelelő attitűd (kora és későkamaszkori felvillanások, mélységek és magasságok), a munkazaj és a jókedv együttesen biztosítják a tanórák létformáját. Ugyanakkor az online oktatás során meg kellett birkózni azzal, hogy gyenge az internethozzáférés, alkalmazkodni kellett a családtagok programjához, esetleg meg kellett osztani a teret és az eszközöket a testvérekkel. Nehéz volt közös erővel megfelelő időpontot találni az online találkozásra és nehéz volt az irodalom mibenlétét úgy igazán tárgyalni.

Az egyik óra keretén belül azt mondtam a diákjaimnak, hogy ez a szükségállapot okozta online oktatás esélyt ad az egyéni fejlesztésre is. Viszont ez azt feltételezi, hogy a tanárként ezt az elvet követve rugalmasabbnak kell lennem, alkalmazkodnom kell a diákokhoz. Ennek eredményeként, ha a diák délután hatkor vagy este fél nyolckor ír, akkor előre egyeztetjük az optimálisabb időpontot az egyes fogalmazások, feladatok kiértékelésére. Magyar nyelv és irodalom szakos tanárként a szövegalkotási kompetenciák fejlesztése képezi az egyik fókuszt. Lehet elfogult és önző ez a perspektíva, de amíg a négyéves képzés végén az írásbeli vizsga keretén belül kell a diáknak számot adnia a tanultakból, addig ez prioritást élvez. Ennek rendje szerint a jelenlegi helyzetben azok a módszerek és ötletek kerültek középpontba, amelyekre az iskolai tanórákon nagyon ritkán volt lehetőség. A populáris kultúra termékeit integráltam a tanórákba. Az egyik ilyen mozzanat az volt, amikor a diákok elemezték kedvenc dalszövegüket az előre megadott kérdéssor és értelmezési szempont(ok) szerint. A téma szabadsága nem helyezte korlátok közé az értelmezést, és a diákok nem csupán kritikai attitűdbe helyezkedtek bele, hanem a hagyományos verselemzési technikák is új kontextusban helyeződtek. Ráadásként a diákok véleményét, ízlését is jobban megismerhettem.

A vizsgára készülő diákok esetében határozottabban jelen volt a vizsgák mikéntje felöli bizonytalanság, mint a lexikális tudásuk bizonytalansága. Úgy gondolom, hogy a végzős diákok megnyugtatása legalább akkora feladat volt, mint az adott tananyag átismétlése, esetleg újramagyarázásra. A bizonytalanság feloldása kulcsfontosságú szerepet töltött be úgy a pedagógusok, mint a szülők részéről.

Ezek a diákok most akarva-akaratlanul főszereplők lettek, és nem mindenki tudott ugyanúgy azonosulni a hirtelen jött szereppel. Ahogy teltek a karanténos napok, és tisztázódtak a játékszabályok hirtelen megnyugvás áradt a Zoomos találkozókon. Felszabadultak a diákok, és ha virtuálisan is, de elkezdték kiengedni a gőzt, ahogyan azokban a bizonyos utolsó hetekben szokták.

Ezt valahogy össze tudom kötni az egyetemista tapasztalataimmal is. Végzős egyetemistaként nem ilyen lezárást képzeltem, képzeltünk. Mégis a helyzetből kihozott maximum a rendhagyó kategóriáját erősíti. A rendhagyó fogalának használata is legalább annyira heterogén, mint az utca hangja az előbbiekben. Az egységes definíció megtöri a lehetőségét a hozzárendelt jelentésnek. Biztos vagyok benne, hogy a perspektívák játékában újabb és újabb részletek derülnének ki, a kifejtetlen kifejtetté válna, az egyéni reflexió feloldódna a közös nevezőben.

Ám a jelenlegi szélmalomharc könnyen végtelen spirállá alakulhat, aminek rögzített megállói a szkeptikusok, az utca hangjai és a rendhagyóság megtestesítői.

Nagy Egon

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Articole similare

Lombfürtök és fakarok

Lombfürtök és fakarok

A játszma vége: mikor a kezdet a vég és a vég a kezdet @ Interferenciák 2020

A játszma vége: mikor a kezdet a vég és a vég a kezdet @ Interferenciák 2020

Chaos, our favorite thing

Chaos, our favorite thing

Transzszexuális irodalom: hipermaszkulinból hiperfemininbe?Identitásproblematikák Susan Faludi Előhívás című művébenII.

Transzszexuális irodalom: hipermaszkulinból hiperfemininbe?
Identitásproblematikák Susan Faludi Előhívás című művében
II.

Cel mai recent număr:

numar litere sidebar