Transzszexuális irodalom: hipermaszkulinból hiperfemininbe?Identitásproblematikák Susan Faludi Előhívás című művébenII.

Transzszexuális irodalom: hipermaszkulinból hiperfemininbe?
Identitásproblematikák Susan Faludi Előhívás című művében
II.

Átváltozás és „nőiesség”

Susan Faludi huszonöt év után kapott e-mailt az akkor már Stefánie-vá vált apjától. Üzenetében újjászületéséről számol be az egykori Steven, illetve néhány fotót is csatol hozzá. Ha megfigyeljük ezen fényképek leírásait, pontosan kirajzolódik a korai transzmemoárokban is megjelenő nőkép. Stefánie élénk színű miniszoknyákban, áttetsző blúzokban, magassarkúkban, szőke parókákban, csípőjét kinyomva pózol a fényképezőgépnek.i Ruházatán és megjelenésén kívül is hatalmas átalakuláson ment át, személyiségvonásai, tulajdonságai és kapcsolatai is megváltoztak bevallása szerint. „Most, hogy már nő vagyok, Báder mindent tüstént megcsinál – mondta. – A férfiaknak muszáj segíteniük. Nekem meg a kisujjamat se kell mozdítanom. – Apám merőn nézett rám. – Ez az egyik nagy előnye, ha az ember nő – mondta. – Mindig a hátrányokról írsz, de én kizárólag csak előnyöket találtam!”ii Emellett többször is megjelenik a terhesség és anyaság mint a női lét kiteljesedésének forrása. Stefánie gyakran célozgat az anyaságra lánya számára, és gyakran teljesen érzéketlenül, tárgyiasítva utal az anyára vagy a gyermekre. Mégis, állítása szerint az életben a legfontosabb dolog a család. Már-már ironikus, ahogyan Stefánie kioktatja lányát a család fogalmáról és szentségéről, miközben ő maga is megszakította családjával – szüleivel, feleségével és gyermekeivel is – a kapcsolatot.

Stefánie hiperfeminin tulajdonságainak, illetve mindannak a megértése, amit a transzszexuális irodalom elárul ezekről, komoly kihívás elé állította Susant: „Ha azt képzeltem, hogy könyvtári kutatásaim esetleg közelebb visznek döntése megértéséhez, tévedtem: ezek a könyvek pont az ellenkező hatást érték el.”iii Néhány szöveg teljesen szemben állt feminista nézeteivel. Julia Serano Whipping Girl: A Transsexual Woman on Sexism and the Scapegoating of Femininity című művében a szexizmusról és a nőiesség kárhoztatásáról ír.iv Serano szerint az a feminista feltételezés, hogy a nőiesség mesterségesen kreált, egyszerűen arrogáns, narcisztikus, nyíltan nőgyűlölő és lenéző a nőiességet természetesnek tartó emberek számára. Szerinte azok a nők fordulnak a feminizmus felé, akik a nőiességet természetellenesnek tartják, akik nem tudnak azonosulni vele.

A döbbenet, a felháborodás és a megértésben támadt nehézségek az ugyancsak férfiből nővé operált, transznemű Susan Strykerhez, az LMBT történészprofesszorhoz vezették a regény főszereplőjét. Ő adott Faludinak újabb értelmezési lehetőségeket, olyan perspektívát, amely apjával való kapcsolatában is segítséget nyújtott. Állítása szerint a nemi átmenet időszaka egyfajta kamaszkor, tehát nem meglepő, hogy a műtét után született önéletrajzok, memoárok hiperfeminin transznőket festenek le. Stryker egyfajta neofita buzgalom tanújeleiként értelmezi ezeket. A „kamaszkorhoz” kapcsolódó problémákat, drámákat azonban nemigen lehetett kihámozni a korai transzirodalmi művekből, ugyanis mindent uralt és elfedett ezekben a „mindig is nőnek éreztem magam” vezérmotívum. Sandy Stone 1991-ben megjelent vitairatában,v a The Empire Strikes Back: A Posttranssexual Manifestóban,vi Faludihoz hasonlóan szembesül a korai transzszexuális irodalom csüggesztő jellemzőivel. „Mindannyian hasonlóan ábrázolták a »nőt«-t – férfifétisként –, amivel újratermeltek egy társadalmilag kényszerítő mintát, és lelkesen magukra osztották a »békából királylány« mesebeli szerepét. Senkinek eszébe sem jutott a hiperfeminin és a hipermaszkulin közötti állapotot felidézni.”vii Leginkább azért nem, mert teljesen elválasztották az „előtte” volt és „utána” lett életet. A nem kívánt események, életszakaszok kivágásával és egy halott emberhez való hozzákapcsolásával elvették önmaguktól a köztes állapot megtalálásának lehetőségét. Hiszen nem lehet megtalálni a két pólus közötti állapotot, ha abból az egyik „nem létezik”, vagyis ha nem vesznek róla tudomást. Ha valaki megváltoztatja a testét, hogy a másik nemhez tartozzon, akkor valójában alkalmazkodik a maradi és szexista férfiasság-nőiesség koncepciókhoz? Vagy a testi változtatás, a „transz” nemcsak a gender határának átlépését jelenti, de magának a gendernek is a meghaladását?

Stone egy új lehetőséget, új utat nyitott a transzszexuális írók következő nemzedéke számára. Véleménye szerint a transzszexuálisok alapfogalma maga az „átmenet”, ezért saját élettörténetükkel és létezésükkel lerombolhatják a gender-binaritást. Ehhez a teljes élettörténet felvállalására van szükség: „A transzszexuálisoknak vállalniuk kell a felelősséget teljes történetükért, hogy végre ne törlések sorozataként kezdjék meghatározni az életüket (…), hanem újraalkotott és újraírt test hatalmát visszakövetelő, a különbséget újraértelmező politikai akcióként.”viii Azt javasolja, hogy sem nőként, sem férfiként, hanem valamiképpen a binaritás keretein kívül kellene meghatározniuk önmagukat.ix A gender-multiplicitás érvényesítése ellenére általában olyan élettörténetekkel találkozhatunk, ahol a transzszexuális személyek nem szeretnének más, binaritáson kívüli gender kategóriájában létezni; egy nemhez akarnak tartozni, ahhoz, amelyre átoperálták őket. Ezt az identitásmeghatározást Stefánie-nál és a Transzi Klub más tagjainál is megfigyelhetjük. Kate Bornstein, a transzszexuális irodalom másik úttörője egyetért a binaritás felborításában, és Gender Outlawx című könyvében nem ismeri el a gender felállított határait, a genderfluidxi „forradalom” segítségével próbál szembeszállni a dualista kategóriákkal. Saját identitásmeghatározásának nehézségeire hivatkozva buzdítja olvasóit, hiszen sem férfiként, sem nőként nem azonosítja magát.xii

Susan Faludi számára furcsának tűnt, hogy bár a posztmodern transzgender teoretikusok felelősséget akartak vállalni teljes történetükért, elfogadva mindenféle tulajdonságukat és identitásukat, mégis gyakran falat emeltek korábbi és új énjük között.xiii Bár nem törölték el a műtét előtti életüket, mégis határozottan elválasztották a beavatkozás tagolta két életüket és azok tapasztalatait. Ilyen esetekben megkérdőjeleződik az identitás fluiditása; életük egy részének eltörlése vagy különválasztása felborítja a kontinuitás lehetőségét, és két (vagy több) teljesen különálló identitást hoz létre, amelyek önmagukban állva hiányosak lehetnek. Éppen ezért javasolja Faludival egyetemben több szerző is az identitás folytonosságának lehetőségét, illetve a transzszexuálisok „két életének” összetartását.

A nemi sztereotípiáknak való kényszeres megfelelés megszüntetését a nemi helyreállítóműtét feltételei sem segítik. A nemi szervek átalakítása csak műtéti úton lehetséges, ehhez pedig pszichológusok szakvéleményére, diagnózisára van szükség. A diagnózis felállításának módszerei azonban semmit sem változtak a 20. század óta. A huszadik század közepén, 1966-ban írta meg Harry Benjamin a The Transsexual Phenomenon című könyvét, az első hosszabb terjedelmű szöveget a témában, amelyet a „transzszexuális Bibliaként” is emlegetnek. Benjamin egy osztályozási rendszert (Sexual Orientation Scale) is megalkotott, amely segítségével pácienseit hat csoportba sorolta a „fétis-transzvesztitától” a „magas intenzitású, valódi transzneműig”. Kezdetben maga is idealizáltaknak tartotta a felállított csoportokat, de a következő generáció kőbe vésett típusoknak tekintette ezeket, és a mai napig Benjamin kritériumrendszerét alkalmazzák a diagnosztizálás során. A protokoll két mentálhigiénés szakember írásos értékelését írja elő ahhoz, hogy a páciens operálható legyen. Az évek múlásával Benjamin egyre inkább úgy gondolta, hogy a transzszexuálisoknak szükségük van arra, hogy normálisnak fogadják el őket abban a nemben, amivé operáltatták magukat. Ennek köszönhetően minden nemi sztereotípiát elvárt pácienseitől, és gyakran visszautasította őket, ha külső megjelenésük vagy viselkedésük nem felelt meg az „ideális nőről” alkotott képnek. Éppen ezért a transzszexuálisok továbbra is ezt a képet próbálják lefesteni pszichiátereiknek az engedély megszerzéséért. „Vagyis a műtét attól függ, mennyire jól fogalmaz a páciens.”xiv A kívánatos kifejezéseket, kódszavakat és rögzült formulákat egyszerűen elérheti bárki az internet segítségével.xv Susan apja esetében is a jól bevált formával szembesül: letagadta életkorát,xvi és korábbi tapasztalatait is megmásította.xvii Ezek azonban még enyhe ferdítéseknek számítanak ahhoz képest, hogy Steven az egyik pszichológus végső diagnózisától egyszerűen megszabadult. „A tesztek nem mutatják semmiféle pszichózis, bizarr megnyilvánulás vagy agresszió jelét. Ezzel együtt megtalálhatók bennük a körkörös gondolkodás jelei. Az elvégzett tesztek mindegyikét átitatja az identitás bizonytalansága és az identitás keresésének igénye… Ám ez nem pusztán a pszichoszexuális területekre korlátozódik, hanem a viselkedés egészét és a vágyak diszharmóniáját is jellemzi. (…) Vizsgálataim és a tesztek alapján kimondható, hogy a beteg pszichoszexuális fejlettsége rendezetlen. A transzszexualitás egyértelmű diagnózisa nem állítható fel.”xviii – hangzott a diagnózis.

Faludi számára a pszichológus véleménye még több kérdést vetett fel apjával kapcsolatban. Egyre összeférhetetlenebbé vált gyermekkorából ismert apja a jelenlegi Stefánie-val. A szakvélemény múltjának olyan részleteire hívta fel a figyelmet, amelyeket Stefánie teljes mértékben megpróbált eltűntetni. Pszichéjének olyan ellentmondásait tárta fel, amelyek az identitás komplexitására mutattak rá. Ezek a konfliktusok nem szűkíthetők le egyetlen identitásproblémára: „A jelentés által felvetett komolyabb kérdések pontosan azok voltak, amelyeket apám a műtéttel mint abszolút kategóriával meg akart semmisíteni. A pszichológus látott egy pácienst, akit a »vágyai diszharmóniája« gyötört, akinek »személytelen érzékiségét« összezavarta a »bűntudat érzése«, és akinek gondolatvilágát »bizonytalanság szőtte át«, amely sokkal mélyebben gyökerezett a szexualitásnál és a gendernél. Apám viszont azt akarta, hogy a pszichológus olyan pácienst lásson és értékeljen, akinek a konfliktusai egyetlen identitásproblémán belül maradnak, vagy ebben a vonatkozásban lényegtelenek, és amelyek tökéletesen rendezhetők egy fizikai természetű megoldással.”xix Egyéb részletek is vannak, amelyeket Stefánie folyamatosan megpróbál kizárni történetéből, még lányának sem hajlandó felfedni ezeket a tapasztalatokat. A nemi identitása mellett kiemelkedő szerepet kap zsidó és magyar identitása, pontosabban azok problematikussága.

István, Steven és Stefánie teljes identitását egy szó erőteljesen meghatározta: „Megúszni – mondta – Susan, ne felejtsd el ezt a kifejezést. Ez mindennek a nyitja. Mert azt a sok embert, akikről kiderült, hogy zsidók, mind agyonlőtték.”xx Megúszta a holokausztot, megúszta a válást, megúszta a betörést, és még sorolhatnánk. Mégsem állíthatjuk, hogy egy megúszástörténettel találkozunk a regényben; sokkal inkább egy „megértéstörténettel”. A teljes regény azt hangsúlyozza újra és újra, amit Erikson is megállapított: az identitás fogalmát nem lehet egyszerűen meghatározni. Legfőképpen azért nem, mert nem lehet rétegeire bontani a komplex identitást, s azokkal külön-külön foglalkozni. Identitásunk rétegei kapcsolatban vannak egymással, önmagunkkal és a környezetünkkel is. Amikor Stefánie régi osztálytársai az operációról értesültek, különböző gyerekkori traumákban vagy egyéb jelekben keresték a változás okait. Susan Faludi azonban éppen ennek ellenkezőjét sugallja a regényben. Az identitásunk meghatározását nem vezethetjük vissza egyetlen „kiváltó okra”. Stefánie életében is folyamatosan jelen van az identitásválság, éppen ezért figyelhető meg remekül, hogy az identitás nem állandó, hanem folyamatszerű. Olyan folyamat, amely során egymásra épülnek tapasztalataink, cselekedeteink, élettörténetünk és fejlődésünk, akárcsak Stefánie életében. „Néztem az arcát, amelyet elfordított, mint olyan gyakran életében. Egész életében arra kereste a választ, ki is ő. Zsidó vagy keresztény? Magyar vagy amerikai? Nő vagy férfi? Mennyi ellentét. Ahogy a mozdulatlan testét néztem, arra gondoltam, a világegyetemben egyetlen igazi választóvonal létezik, egyetlen valódi ellentét: élet és halál. Vagy élsz, vagy nem. Minden más cseppfolyós, képlékeny.”xxi

Sándor Bíborka


i Susan Faludi: Előhívás – mindent apámról. (Ford. Merényi Ágnes) Libri Kiadó, Budapest, 2018, 16–17.

ii i. m. 57.

iii i. m. 163.

iv Julia Serano: Whipping Girl. A Transsexual Woman on Sexism and the Scapegoating of Femininity. Seal Press, Berkeley, 2007.

v Az említett vitairat: Janice Raymond: The Transsexual Empire ellenében íródott. Janice G.Raymond: The Transsexual Empire.Teachers College Press, New York, 1994.

vi Sandy Stone: The Empire Strikes Back: A Transsexual Manifesto. hozzáférés: 2020. 05. 17. https://pdfs.semanticscholar.org/7378/3a0f6cde28303ae6537be81c8e948991d2d3.pdf?_ga=2.147939703.1365117208.1588426338-1455557514.1588426338

vii Faludi: i. m. idézi Sandy Stonet, 166.

viii Faludi: i. m. 167.

ix Stone: i. m. 13.

x Kate Bornstein: Gender Outlaw: On Men, Women, and the Rest of Us. Routledge, New York, 1994.

xi aki 1) sem nőként, sem férfiként nem határozza meg magát; 2) a férfiasságot és a nőiességet is megtapasztalja úgy, hogy a genderek között mozog; 3) konzisztensen a bináris genderen kívüli genderidentitásúnak érzi magát, hozzáférés: 2020. 05. 17. http://hatter.hu/hirszolgalat/a-nagy-genderszotar

xii Bornstein: i. m. 4–8.: „In my case, however, it’s not so clear, I identify as neither male nor female, and now that my lover is going through his gender change, it turns out I’m neither straight nor gay. (…) I know I’m not a man – about that much I’m very clear, and I’ve come to the conclusion that I’m probably not a woman either, at least not according to a lot of people’s rules on this sort of thing. The trouble is, we’re living in a world that insists we be one or the other.”

xiii Faludi: i. m. 171.

xiv i. m. 187.

xv i. m. 188.

xvi i. m. 340.

xvii i. m. 350–351.

xviii i. m. 361–362.

xix i. m. 367.

xx i. m. 423.

xxi i. m. 461.

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Articole similare

Transzszexuális irodalom: hipermaszkulinból hiperfemininbe?Identitásproblematikák Susan Faludi Előhívás című művébenI.


Transzszexuális irodalom: hipermaszkulinból hiperfemininbe?
Identitásproblematikák Susan Faludi Előhívás című művében
I.

Fenntartható-e az online irodalomoktatás? Első rész: középiskolai oktatás

Fenntartható-e az online irodalomoktatás? Első rész: középiskolai oktatás

Fenntartható-e az online irodalomoktatás? Első rész: felsőoktatás

Fenntartható-e az online irodalomoktatás? Első rész: felsőoktatás

Nem is volt olyan rossz régen nőnek lenni… @ TIFF 2020

Nem is volt olyan rossz régen nőnek lenni… @ TIFF 2020

Cel mai recent număr:

numar litere sidebar