Magyar oldalak | reflexÍV

Székely Gyopár – A gyermek kérdez, a kortárs gyermekirodalom válaszol – betegségreprezentáció Tóth Krisztina Anyát megoperálták című könyvében

Echinox1 martie 2021

Ha az elmúlt évszázad gyermekirodalmának tanulmányozására adjuk a fejünket, a korpusz vizsgálata során bizonyos témák mellőzésére figyelhetünk fel – a halál, a szexualitás és a betegség témakörének megjelenítése ugyanis vagy eufemizálva, vagy egyáltalán nem történik meg a 20. századi mesékben. Tabuként kezelt témák ezek, amelyeket a gyermekirodalom kivetett magából a nevelendő gyermek morális-etikai fejlődésének, lelki világának megóvása érdekében. De mi történik akkor, ha a gyermeknek egy korai életszakaszban mégis szembesülnie kell az elmúlással, a veszteséggel vagy egy halálos kimenetelű betegséggel? Hogyan válaszolunk az ezekre irányuló kérdésekre? „Pedig a gyermek kérdez.” – állítja Polcz Alaine.

A kortárs gyermekirodalom pedig válaszol. Manapság a diverzitás, a tabutémák megjelenítése, ezen belül pedig a betegségtapasztalat növekvő reprezentációja a gyermekpróza és a gyermekversek egy újfajta tendenciájaként azonosítható be. E radikális paradigmaváltás, úgy vélem, a gyermekirodalommal szemben tanúsított olvasói, irodalomelméleti és pedagógiai elvárások változásának köszönhető. Ezeknek a reprezentációknak helye van a gyermekirodalmi palettán, hiszen a gyermekkel kommunikálni kell, magyarázatra van szüksége, e célra pedig a mesekönyv mutatkozik a legjobb médiumnak.

A betegségreprezentációval foglalkozó kortárs gyermekirodalmi könyvek közé sorolható Tóth Krisztina Anyát megoperálták című gyermekkönyve is, amely 2015-ben jelent meg Budapesten, a Móra Könyvkiadó gondozásában. A könyv kiindulópontja az emlőrák, a betegség feldolgozásának mikéntje, a betegséget elszenvedő egyén és a környezetében lévők interakciója, a betegségtapasztalat traumájának feldolgozása, csakhogy mindez egy gyermeki nézőpontból bemutatva, aminek következtében a betegségről való diskurzus bevett sémái átíródnak. Ahogyan a beavatástörténetek nagy részében történik ez, a gyermek-narrátor addig biztosnak hitt világképe egy napon megrendül, hiszen az édesanyja nem jön időben érte az óvodába. Amikor végül megérkezik, és elmagyarázza, orvosnál volt, a gyermek az egyetlen általa ismert betegségre gyanakszik: az édesanyjának bizonyára fáj a torka. A gyermekek önmaguk konstruálják világképüket abból táplálkozva, amit hallottak, de leginkább ők maguk tapasztaltak, ennek megfelelően pedig a történet során az elbeszélő is mindent az addig megtanultakhoz viszonyít – így történhet, hogy a betegségre reagálva a szó jelentésmezőjének egyetlen eleme, a torokfájás merül fel lehetséges asszociációként. Az anya válasza viszont nem erősíti meg hitében a kislányt, a szülők és nagyszülők megváltozott viselkedése pedig azt jelzi, hogy az óvodában való továbbmaradáskor jelentkezett félelem nem alaptalan, valami tényleg megváltozott. A félelem az ismeretlenhez, az értetlenséghez köthető: az elbeszélő érzékeli a felnőttek lélekállapotát, és ahhoz igazodik, de értetlenül áll az ezt kiváltó ok előtt – ha az anya másnap nem megy orvoshoz, akkor az azt jelentheti, hogy meggyógyult; de akkor mégis miért sír mosogatás közben a nagymama? Végül a beavatásra is sor kerül, szám szerint a hallgatást követően még két (műtét és gyógyulás), összesen tehát (mesei módon) három mozzanatban.

Fenyő D. György szerint „[a] huszadik század közepének eredménye az a fajta gyerekirodalom, (…) amely nem akar mindenáron érvényes tanulságokat megfogalmazni. A morális üzenetről való lemondás eredménye lett az az igény is, hogy a gyerekirodalmat mérjük ugyanolyan magas esztétikai mércével, mint a – mondjuk így – felnőtt irodalmat.” Tóth Krisztina könyve pedig azért is zseniális, mert ezt sikerül megvalósítania. Míg nem burkolt szándéka, hogy tanítson, és nem tagadja alkalmazott irodalmi műként való kezelési lehetőségét – hiszen a könyvet az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány ajánlásával jelentették meg. Ha mindezektől megfosztjuk, és a felnőtt irodalom értelmezésekor alkalmazott szempontok szerint vizsgáljuk, a mű ugyanúgy megállja a helyét, hiszen a szerző a gyermeki perspektíva potenciálját kiaknázva nyelvi bravúrokkal él a könyv egészében. Ennek megfelelően az író a nyelvi játékok által képezi le a kislány fejében felmerülő logikai buktatókat: „Azt mondták, hogy anya beteg, anyának rákja van. (…) Nem értettem, hogy mehetett bele anyába a rák. Ezen a nyáron nem is voltunk a tengernél.” De a megértés, az elfogadás eszközévé is a nyelv válik: „Anya azt mondta, a rák nem olyan, mint az a rák, amilyent én láttam a víznél, hanem az egy betegség neve.” Így a megfoghatatlan, távolinak tűnő mellrák fogalma a kommunikáció hatására átalakul, érthető és megközelíthető lesz: a mellrák a homokvárban megtalálható kavicshoz, az operáció az operában éneklő emberekhez, a kemoterápia pedig a gyomnövények permetezéséhez válik hasonlatossá.

A szavakkal való játék sajátos humort kölcsönöz a műnek, a kezdeti félelem megértéssé alakul át, s bár jelen van a könyvben a szorongás, az attól való félelem, hogy az édesanya megváltozott, „lepermetezett” testének nem lesz már anyaillata, a mellrákkal szemben általánosan tanúsított megrendülés és a lehetséges trauma feloldásra kerül. Így a szöveg az elbeszélő életkorából adódóan kusza és kapkodó lesz, de nem enged teret a megbotránkozásnak, hiszen a kislányt nem a betegség tragédiájával szembesítik a körülötte lévők. A változásokat ő maga illeszti bele a hétköznapi keretbe: a fiziológiai tünetek, a haj kihullása a kemoterápia következtében nem szorongáshoz vezet, hanem a parókákkal való játékhoz, és az anya hiánya sem traumaként jelenítődik meg, hiszen olyankor az édesapa mindent szép rózsaszínre mos. A gyógyulás és a könyv zárlata a mesék boldog befejezésére hajaz: az anya hazaérkezése olyan, mint egy szülinap, és a jövendőbeli kistestvér lehetőségének megpedzése is felér a mesebeli királyság megöröklésének ígéretével.

Tóth Krisztina gyermekkönyve egy olyan tabutémákat, betegségeket tematizáló gyermekirodalmi hagyományba illeszkedik bele, ami egyelőre igen friss, azonban jelentősége annál meghatározóbb. Ez a kommunikációt kínálja kulcsként a megértéshez, arra buzdít, hogy merjünk a gyerekekkel beszélni a felmerülő problémákról, hiszen valójában a hallgatás az, ami a legijesztőbb lehet számukra. Ilyenként igazolja a tabutémák jelenlétét a gyermekirodalomban, és alternatívát szolgáltat a betegségről való beszéd módozataira: a valóság leplezése, eufemizálása helyett a megfelelő párhuzamokkal élés lehetőségét, a nyelv gazdag felhasználási módját ajánlja.

Felhasznált irodalom

• FENYŐ D. György, Alkalmazott irodalom (Tóth Krisztina: Anyát megoperálták, Móra Könyvkiadó, 2015.), Üveghegy, Forrás: http://uveghegy.com/2015/07/09/alkalmazott-irodalom-toth-krisztina-anyat-megoperaltak-mora-konyvkiado-2015/[Utolsó megtekintés: 2021.02.24.].
• LOVÁSZ Andrea, Kavics, Élet és irodalom, 2015.
• POLCZ Alaine, Élet és halál titkai, Budapest, Pont Kiadó, 2001.
• TÓTH Krisztina, Anyát megoperálták, Budapest, Móra Könyvkiadó, 2015.