
Poena Damni (Fragment) – Dimitris Lyacos
POENA DAMNI
I: Z213: EXIT
1.
zok a nevek és
így találtak rám. És ahogy behoztak itt maradtam egy darabig aztán elvittek az épületben négy részleg
volt nagy udvarok és termek a többiek is ott voltak mind négy részleg nem messze a tengertől. És
néha együtt ettünk középen egy rönkfa lefűrészelt ágakkal fölötte egy nyílás a füstnek és a földön
hamu fekete foltok és hamu. És a falak pórusaiból egy kis víz néha kérhettük hogy felmehessünk
találkozni egy másikkal és párszor amikor este elment a villany és ültünk a sötétben és hallgattunk
de a részlegek amelyek nem nyíltak egybe hárman négyen ötön
jóban voltunk de a legtöbben közülünk valamikor meghaltak mind én is és akkor azok akik hittek
kiáltoztak mások nem ehhez jogunk volt és az összes részlegen mi voltunk úgy ezren és minden nap
jött valaki a személyzetből egy listával megállt az ajtóban a bejáratnál ott ahol bementél megállt és
szólította őket hogy jöjjenek elő szólította a nevüket majd elvitték onnan és maradt tíz máshol
tizenöt részlegtől függően és elvitték őket egy kijelölt helyre már az előző nap estéjén és következő
reggel értük jöttek és elvitték onnan és hallottad amikor bementek és a neveket szólították hallottad
ahogy elbúcsúztak tőlünk úgy kétezren voltunk. És most elbúcsúztak tőlünk én és az összes többi és
elbúcsúztak megtelt a hely a búcsúzkodásukkal. Azután kimentek beszálltak egy autóba és elhajtottak
mögöttük a tenger és elhajtottak. És ahogy kimentek hallatszott hogy emberek kiáltoznak és a
tengerhez közel ott hátul nem messze ahol gödröket ástak és néha belement a víz és a város
felébredt a zajra. És leeresztették őket a gödrökbe. Ez jut legtöbbször eszembe. És hallatszik ahogy
kiáltoznak egészen a város legutolsó házaiig ahol a fal áll és mindenki megértette. És néhányan
egészen közel mentek a gödrökhöz és vissza és nem volt titok ott volt a lábunk alatt és senki.
Majdnem egy egész város. És abban a leírhatatlan pillanatban amikor éjfél után leereszkedtem és
láttam ahogy hozzák teherautóval nem messze a tengertől.
14/15
Ha tudnék onnan ahol mondta a folyosón ami a fal mögött az elhagyott erődhöz és onnan az
alagúthoz vezet a hegyen át. Mert az összes többi utat őrizték hogy senki ne jusson át. Fent kitörve
az égők kivéve túl egyet leghátul. Meg az a nyílás egy lyuk a sötétbe. Arrafelé kimenve magad mögött
hagyod a várost, a folyosót amely egyre szűkül, felmész hirtelen szárnycsattogást hallasz. Mint egy
folyó valamerre. Nemsokára kiveszed hol a túlpart fény feljössz fák szemerkélnek levelek kiöntve a
lábad elé. Hangok és lépések közel majd egyre távolabb. Akkor újra felfelé mész amilyen gyorsan
csak tudsz odaérsz mielőtt kivilágosodna. Holnap még többen halnak meg. És lesz köztük aki tud
rólad. Éjszaka amit kettévág a végigfutó sárga csík. És megmondta hogy várd ki amíg jönnek és
kifelé könnyebb az út. És azt is hogy vitték el és osztották fel őket két sorba ami összekeveredett
ahogy előretuszkolták őket. És sokan a tengerbe hulltak vagy elestek és a többiek rájuktapostak. És
ahogy mondta vittem a keresztet és elmentem a torony mellett oldalt és kijutottam az útra az állomás
felé. Onnan elmehettél. Ha felszállhatnék egy vonatra. De akkor leültem megpihenni mert fájt
mindenem.
Traducere de Erika Mihálycsa