Mese arról, hogy hogyan kapható el a hunyó

Mese arról, hogy hogyan kapható el a hunyó

Olyan valóságban élünk a tavalyi év eleje óta, amely megkövetelte az időszámítási rendszerünk újragondolását: azóta leginkább esetszámban és elhalálozási rátában mérjük a mindennapokat. Az újfajta valóságunk hozadéka, hogy a szorongás, a kilátástalanság és a bizonytalanság határozza meg a világról való gondolkodásunkat és az egymáshoz való viszonyunkat. Kapaszkodni vágyunk valamibe, így mentőövként fogódzunk a családunkba, munkatársainkba, az összeesküvéselméletekbe, az egészségügybe és a tudományba. A művészet is egyfajta fogódzóként ajánlja magát, mégis kérdéses az, hogyan közelíthető meg a mindenkori író által egy olyan kollektív társadalmi tapasztalat (gondolok itt a világjárványra és ennek járulékaira), ami egyelőre folyamatszerűségében van jelen, és nem enged átfogó képet kialakíttatni magáról, hiszen még nem zárult le. Hogyan lehet, és ennél még fontosabb kérdés, hogy hogyan érdemes ilyenkor a mondatok igájába hajtani a bajt1?

A felmerülő hogyanokra ad alternatív választ André Ferenc azáltal, hogy a Bújócskaverseny megírásával visszanyúl a legősibb toposzokig és bekapcsolódik a mesehagyományba. Míg Lázár Ervin elbeszélőjét a nagybetűs Szomorúság elől a Négyszögletű Kerek Erdőbe menekíti Mikkamakka, a Bújócskaverseny ezt a mintázatot követve befogadóját egy alternatív jelen és Zokniország határára helyezi. Ugyanolyan polarizált világ ez, mint a mesék többségében, hiszen a gonosz varázsló feltűnése után hamarosan megjelenik a hajdani szegény legény típusa, a mai olvasó számára neve és hobbijai által is befogadhatóbb főszereplő alakja, Bence. A felvázolt alapszituáció is a népmesék cselekményére hajaz: a varázsló járványt szór a Földre, a kisfiú pedig hűséges segítőtársával, Zokni Alexandrával együtt az emberek megmentésén ügyködik, ha már a csökönyös felnőttek elzárkóznak terve meghallgatásától. Az olvasó végigköveti a főszereplő kalandjait, mialatt az ismerős események – az üzletek kirámolása, maszkviselés, online tanítás – öntudatlanul is átalakulnak a befogadó fejében: elveszítik a hozzájuk rendelt negatív konnotációt, eufemizálódnak, a mese részévé válnak, tehát valami olyanná, ami bár pillanatnyilag akadályt jelent a történet előmenetelében, előbb-utóbb mégis leküzdhető, mint bármely próbatétel. Eköré összpontosul a könyv tanulsága is, amit Bence édesanyja, a gyermekek mikrovilágában a mindenható és biztonságot nyújtó szülő alakja fogalmaz meg: „Az éjszaka legyen akármilyen sötét,/ Egy rejtett zugban lopva pislákol fény,/ És el is kaphatod csóvás üstökét,/ Ha benned sem alszik el a remény!”(52. o.)A kiemelt sorokon áthallatszik a görög mitológiából ismert Pandora szelencéjének története, de a populáris kultúra, a Harry Potter- és az Éhezők viadala-könyvek berögzült jelszavai is a reménybe kapaszkodás motívumára építve maradtak fent a kollektív tudatban – a szöveg így lehetőséget ad arra, hogy a háttérben az olvasó megteremthesse ezeket az asszociációkat. Ezek a metatextuális rájátszások illetve különböző nyelvi bravúrok jellemzik a szöveg egészét, amelyekhez egyebek mellett a műfajválasztás is hozzájárul: a mesei keret ugyanis a mindennapi korlátozások közepette lehetővé teszi a korlátok nélküli nyelvhasználatot, a szerző pedig ezt maximálisan kiaknázza. Meglepő könnyedséggel emel be a szövegbe átkeresztelt irodalmi személyiségeket (Cipőfi Csabi, Bakants Mihály), csak azért, hogy később a lehető legtriviálisabb alakban, zoknikként mondassa el velük egy-egy híres versük kontextualizált változatát. Az intertextusok azonban nem merülnek ki a kánonhoz tartozó versek parafrazálásában – a Grimm mesék és az alternatív zeneszámok szövegére is rájátszik a költő. Mindemellett arra is szán időt, hogy ki-ki kacsintson az olvasó gyermek fölött őrködő szülőre, hiszen olyan ismerős alakokat mutat fel a járványhelyzet elszenvedőiként, mint az elnök, a mogorva szomszéd vagy a tilosban járó BMW-sek. Az embernek még ki sem kell mennie a házból, elég az ablakból hallgatóznia vagy tévét néznie a beemelt zsánerek felismeréséhez.

Egyszóval okos kis könyv ez. Nagytotálban véve ugyan nem mond sem többet, sem kevesebbet annál, mint amit egy verses meseregénytől elvár az olvasó, de képes arra, hogy a mesehagyományhoz fordulva aktualitásukban ragadja meg a felhasznált toposzokat, helyzeteket. A tradícióhoz fordulás, a műfajválasztás és az ismerős szavak megváltozott ejtése ugyanis a bajról való beszéd egy működő, empatikus módját ajánlja – azt sugallja, hogy rendben van, ha egy kétségbeejtő helyzetben aggódunk, csak merjünk beszélni róla. Így válik – kicsik és nagyok számára – emészthetővé az időmértékes verselésbe ágyazva egy olyan világjárvány tapasztalata, ami egyelőre fárasztó és kilátástalan, de hamarosan talán az a fránya hunyó is elkapható lesz, és együtt mondhatjuk majd: „Mától lejár a bújócskaverseny, / Mostantól akinek kedve van, / Szabad, hogy az utcára menjen!” (78. o.)

Székely-Varga Gyopár


1 Esterházy Péter használja ezt a szókapcsolatot a Hasnyálmirigynapló című könyvében. Lásd: Esterházy Péter, Hasnyálmirigynapló, Bp., Magvető, 2017.

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Articole similare

Zokniföld mindenkié

Zokniföld mindenkié

Környezetvédelemtől az ökopolitikáig

Környezetvédelemtől az ökopolitikáig

Dénes Anita: Is goodbye

Dénes Anita: Is goodbye

Székely Gyopár – A gyermek kérdez, a kortárs gyermekirodalom válaszol – betegségreprezentáció Tóth Krisztina Anyát megoperálták című könyvében

Székely Gyopár – A gyermek kérdez, a kortárs gyermekirodalom válaszol – betegségreprezentáció Tóth Krisztina Anyát megoperálták című könyvében