Zokniföld mindenkié

Echinox14 mai 2021

Lassan már egy éve tengődünk egy olyan végzetesen megmerevedettnek tűnő általános állapotban, amelyre hiába keresnék kézenfekvőbb példákat, talán úgy is Mihail Bahtyinnak a Bováryné kapcsán elemzett polgáriváros-kronotópja¹ lenne képes mindezt a legjobban illusztrálni: Bahtyin szerint a városi mindennapi élet ciklikus idejében „nem léteznek események, csak ismételt szokások (…) a nap sohasem nap, az év nem év, az élet pedig nem élet” (kiemelés tőlem – J. T.). Ebben a ciklikusságban, állítja Bahtyin, lehetetlen előrehaladni, mivel nem az idő múlása, hanem a mindennapi rutin dominál. A szokások háttérszerű ideje immár az előtérbe lépett. Ez ismerős lehet, nagyvonalakban ilyen a legtöbbünk számára a járvány, ami egyben olyan egzisztenciálisan meghatározó helyzet is, amely gyerekek millióira van közvetlen hatással. Ennek ellenére a téma eddig gyerekirodalmilag szinte érintetlen volt. André Ferenc gyerekeknek szánt verses meseregénye a koronavírus szülte fentebb is illusztrált helyzetet dolgozza fel egy gyerek szemszögéből, miközben visszaadja az olvasóknak a rég elveszettnek tűnő cselekvőképesség érzését.

Habár a korábbi gondolatokból nem következik a Bújócskaverseny a maga tíz (plusz egy bevezető) fejezetre tagolt elbeszélésével, Fazakas Noémi rajzaival valóban egy könnyed, gyerekeknek tökéletesen megfelelő olvasmány. A történet egyszerű: a gonosz és irigy varázsló látván az emberek jókedvét, vírust szór rájuk, hogy életüket megnyomorítsa. „Virgonc vírusocskája” „véget vet a táncnak és a jóllétnek”. Aki ugrándozni kíván, az levert lesz és fáradt, a romlás rengetegek torkát makacsul kaparja. A tudósok hamarosan rájönnek, hogy egy vírus az okozó: „A fővegyésznő a mikrofonokba/ Halkan beszél, hideg szemekkel:/<<A járványt sajnos egy vírus okozza. S nem tudjuk még, mi az ellenszer>>”² (kiemelés tőlem – J. T.). Kitör az általános káosz, melynek zajos fejvesztettségében megszólal a főhősünk Bence, társával, Zokni Szandival együtt: most egy varázsjárvány ütötte fel a fejét – mondja – gyógymód pedig nincsen. Az egyetlen, amit tehetünk, hogy elbújunk. A gyerek, vagy a gyerekkorát felidéző olvasó tapasztalatai jól rezonálnak arra, ami következik: a felnőttek nem hallgatnak Bencére, ötletét nevetségesnek találják. Bence azonban Szandi segítségével mégis fogódzót talál az Elnök támogatásában, így nemsokára elkezdődik a bújócskaverseny. A verseny alatt egyrészt betekintést nyerünk Bence vírus sújtotta mindennapjaiba, másrészt elkísérhetjük az eltűnt párját megkeresni induló Szandit Zokniföldre. Mikor a két szál összeér, Bence találkozik Hannával, akivel egy közös karanténkoncertet szervezve szembeszállnak a gonosz varázslóval.

A komikum és a világépítés elsődleges célközönsége a gyerek olvasó: beszélhetünk olyan névkomikumokról, mint a mindentudó Zokkenberg, a szélvész Sprinter Sanyi és a kötelességtudattól túlfűtött Cipőfi Sanyi, vagy említhetjük Zokniföld kifordított világát (ahol minden lábbeli megtalálja a párját), de ide sorolhatjuk a tipikusan gyerekek által átélt szituációkat is (mint a már korábban említett bizalmatlanság a felnőttek részéről). André Ferenc nagyon figyel, hogy a gondosan felépített világ és a cselekmény olyanfajta következetességgel és egységgel rendelkezzen, amely a fiatal olvasót szinte egyből megragadja. Az elsőszámú ok, amiért a fiatal olvasó és a történet közti kapcsolat létrejöhet egybeesik azzal az okkal, amiért a felnőtt olvasó is szeretheti e könyvet: André Ferenc értelmes olvasót képzel maga elé – olyan stílusban ír, amely nem lekezelő. A könnyen követhető történet, egyszerű rímek stb. jegyei természetesen végig jelen vannak (persze ez nem azt jelenti, hogy ezek ne lennének nagy precizitással vagy komoly tudatossággal megteremtve), de Bence és Szandi történetének ideális olvasója mégis egy okos partner. Ez abból is látszik, hogy André Ferenc meseregénye bővelkedik közéleti és irodalmi utalásokban, mint a már említett Zokkenberg vagy Cipőfi Sanyi, ugyanakkor belehelyezkedik egy mindent átfogó és a jelenben játszódó mesei-fantasztikus keretbe. A cselekmény jelenidejűsége fontos elem a világépítésben: Zokniföldre Szandi egy teleporter segítségével jut el – ami történetesen a mosógép centrifugája. A modern Batman is ugyanúgy részese e világnak, mint Piroska. Egyikük létezése nem zárja ki a másikét, itt nincs anakrónia, mert a gyerekek világában tökéletesen megférnek egymás mellett – sőt, ahogy a mesében látjuk, egyazon valóság aktív résztvevői.

A Bújócskaverseny egyik nagy erénye az, hogy nem fél felderíteni a karantén okozta érzelmi hullámzásokat. A mese egyik kulcsfontosságú jelenetében Bence belesüllyed a semmittevés és az otthonülés monoton körforgásába, és úgy érzi, kiüresedett: „Unom már a paplanom és/ Unom már a párnám,/ Unom már, hogy várni kell még,/ Ha vége lenne, azt nem bánnám!/ Unom a képernyőt nézni,/ Unom már a meséket,/ Unom, unom, nagyon unom/ Unni ezt az egészet”³. A kiüresedéstől és az unalomtól Bence saját életét, a létezését is veszélyben érzi. Mi lesz, ha megváltozik, és senki nem ismer rá? Mi lesz, ha elfelejti a városképet és nem tudja, hogy mi a jó irány? Ezekre az egyáltalán nem elhanyagolható kérdésekre kapunk nem elhanyagolható válaszokat: „Ne félj, Bence, mert mindig kerül kiút,/ Az éjszaka legyen akármilyen sötét,/ Egy rejtett zugban lopva pislákol fény,/ És el is kaphatod csóvás üstökét,/ Ha benned sem alszik el a remény!” vagy „Ne félj, sodródtunk már mindannyian/ Kilátástalannak tűnő, óriási bajba,/ Csak azért sem adjuk fel, akármi van,/ Nehéz és ijesztő, de túl leszünk rajta.⁴”

André Ferenc ezzel a meseregénnyel azt üzeni, hogy senkit sem szabad hátrahagyni. Úgy igaz ez a történetre, mint magára a tényre, hogy a könyv egyáltalán megszületett. A Bújócskaverseny csíkszeredai könyvbemutatóján, André Ferenc azt a számára alapvetőnek számító gondolatot fejtette ki, miszerint egyetlen történet sem áll meg ott, ahol a szerző abbahagyja. Ezt a gondolatot lehet bővíteni: mivel egy szerző bizonyos paraméterek, határok és látószögek kiválasztása által alakítja a történetét, ezért nagyon fontosak azok az értékek, amelyek által a szerző ezen paramétereket egyáltalán kiválasztja és elrendezi. André Ferenc és Fazakas Noémi munkája tehát a gyerekirodalmi kontextusban jól ismert „senkit sem hátrahagyni” egyetemes maximájából indul ki, és a látószögek tudatos kiválasztása révén ezt az értéket a világépítésben, a történetben, az illusztrációkban – magában a könyvben konkretizálja. Szandi nem hagyja hátra a párját és Bencét, Bence nem hagyja hátra Szandit, Hanna sem hagyja hátra Bencét, együtt nem hagyják hátra a világot, a világ sem hagyja hátra őket, míg maga a könyv nem hagyja hátra a gyerekeket. A történet azt sugallja, hogy fontos gondolni járvány idején a kicsikre és hozzátartozóikra, fontos visszaadni számukra a játékkedvet egy mélyen lehangoló világkatasztrófa közepette is. A szerzőnek és az illusztrátornak bevallottan le “kellett” zárniuk a történetet, de ezzel még korántsem zárul(hat) le az a Bújócskaverseny által teremtett világ, és nem veszítik érvényüket azok az értékek, melyeket a mese közvetít. Valahogy nekünk is így kell viszonyulnunk ehhez a helyzethez. A verses meseregény befejeztével „vége, ha nem is mindennek, de legalábbis a karanténnak és ennek a mesének”.

János Tamás

1 Mihail Bahtyin: Probleme de literatură și estetică. Univers, Bukarest, 1982, 479.

2 André Ferenc, Fazakas Noémi: Bújócskaverseny. Koinónia-BOLD, Kolozsvár, 2020, 12.

3 Uo. 48.

4 Uo. 52.