Szabadon enged egy gondolatot, szabadon engedi bennünk.

Szabadon enged egy gondolatot, szabadon engedi bennünk.

Sztercey Szabolcs: Plüssbolygó, Erdélyi Hiradó – FISZ, Kolozsvár-Budapest, 2021.

Az anyai karokból való elszakadás tapasztalata talán azért képes súlyos (mégis olykor szemmel láthatatlan) sebeket ejteni az emberi lelken, mert nem csupán egy személytől való elválás tapasztalatát, hanem egyúttal egy olyan testről való leválást is jelent, amely testtel egykor egyek voltunk. Az elszakadás traumája – történjen az a születés pillanatában, hatévesen, vagy akár felnőttkorban – súlyos törésekkel jár, se tapasztalat szavakban történő megragadására tesz kísérletet Sztercey Szabolcs a Plüssbolygó című kötetében.

A felnőttkorban is bennünk élő gyermeknek, a gyermek és anya közös testtapasztalatának, az anyaságnak, a családnak, házasságnak, szerelemnek és a gyermeklétnek ad hangot ugyanis Sztercey Szabolcs lírakötete. S mindezt úgy, hogy mondatról mondatra, szóról szóra egyre hangosabbá, illatosabbá, szagosabbá, ízesebbé, de leginkább tapinthatóbbá válnak a kötet versei. Ezeket a testi és emberi tapasztalatokat Sztercey a lehető legközelebb hozza olvasójához, olyan módon, ahogy azt a tenger című versében írja: kivesz egy mondatot magából, és szabadon engedi mindannyiunkban, hogy aztán az saját emlékeink hullámain tovább sodródhasson.

Mi emberek osztozunk gondolatokon, tapasztalatokon, emlékeken, de a kötet versei azt hangoztatják, hogy ugyanúgy osztozhatunk egy közös testen is. Egy olyan kapcsolatban, mint édesanya és gyermeke kapcsolata. S talán ez a fajta (egymáshoz) kötődés teszi olyan különlegessé ezt a kapcsolatot. Bárki mással osztozhatunk gondolatokon és emlékeken, de ilyesfajta közös testtapasztalatot senki mással nem érezhetünk, s nem is pótolhatunk, csak az Anyával. Az osztozás című kötetkezdő versben egy szül(et)ésnek lehetünk fül- és szemtanúi. Ez azonban eltér a megszokott szülésektől. Több anya (a rokonság nőtagjai) által születnek meg a különböző testrészek, s ezek nem egyesülnek a születés pillanatában – de talán nem is fognak soha egyesülni. Mindenki elkapkodja gyorsan a magáét, hogy „külön-külön neveljék fel a saját és jobb elképzelésük szerint”, talán éppen azért, hogy nehogy egy másik anya bevált gyermeknevelési szokásai érvényesüljenek és megfertőzzék a „gyermeket”. Az erő és tudás fitogtatása közben pedig az, ami valójában lényeges, a szülőszobában marad egyedül, és „csak nagyon hosszú idő után sír fel”. Talán ő az egyedüli és igazi anya, akit elhalkított a gyermeknevelési szokásokról vitázó rokonság asszonytömege, vagy ő az egyedüli, igazi gyermek, akinek egyben vannak még a testrészei.

A terhesség, az anyaság és a gyermek-édesanya ugyanazon testen való osztozása már a kötet borítójának grafikájából is kiolvasható. A borítón megjelenő anyai test a magzat, a kisbaba otthona. Bár ez a „kisbaba” inkább emlékeztet egy gyermekkori játékra, felöltöztetett plüss emberkére, mint valódi kisbabára. Hosszúkás végtagjai könnyedén lebegnek az anyaméhben. Gondtalan boldogság és lebegés társul ehhez a (még közös) állapothoz. Csakhogy egyszer sajnos meg kell születni és el kell szakadni. Anya és gyermeke eggyé válnak ebben a fekete-fehér testben, s az a szakadás, amely kettejüket majd egyszer az élet során szétválasztja, fájdalmas, olykor ordítással és vérrel átitatott tapasztalat. Olyan, amilyennek azt a napfogyatkozás című vers írja le: „ritmusosan szuszog,/ majd hangosan felnyög és hátrafeszíti a nyakát,/ így nyom és nyom, kibuggyan a csöppnyi fej,/ idegtépően hosszú ideig marad így, a nézők/ egymás karjába kapaszkodnak az izgalomtól,/ hangosan felszisszennek, de nem bírnak/ félrenézni, a jó akusztikájú terem mindegyikük/ fülébe egyenletesen hordja szét a vajúdás hangjait,/ ő meg tovább küszködik, izzad, szuszog, fáj”. A kötet borítóján megjelenő grafika értelmezésekor talán még megengedhetünk magunknak egy elvontabb jelentés felőli megközelítést is, amely jelentés szintén érvényesül a kötet verseinek némelyikében. Ez nem más, mint a gyermeklét és a gyermeki világ tovább élése a felnőttkorban. Az, hogy felnövünk, nem jelenti azt, hogy a bennünk élő gyermek megszűnik létezni. Továbbra is osztozunk egy testen. Mi ketten: én és én, én a felnőtt és én, a gyermek.

Ha egy képzeletbeli köszönetnyilvánítást helyezhetnénk a kötet első lapjára, úgy hiszem, az Anya örökös jelenléte, vagy az éppen örökös hiánya nélkül ez a kötet nem létezhetne. Az anyaság tapasztalatát, többször azon kérdés körül boncolgatják a versek, hogy mennyire maradhat meg „csak saját”, „csak személyes” tapasztalatnak a szülés folyamata. Az osztozás, napfogyatkozás, lakhatás, caesarea és a parazita című versekben elgondolkodhatunk azon, vajon valóban csak az édesanya és gyermeke közös „ügye” a születés, vagy ott áll még egy közönség elvárásokkal, véleményező, normatív szemekkel a szülőszobában. A napfogyatkozás című vers a következőképpen válaszol a kérdésre: „Teltház, a nézőtéren izgatott tömeg várja,/ ő meg fájások közepette lép a színpadra” – ettől a pillanattól a szülés már nem személyes, hanem inkább kollektív tapasztalattá válik, kollektív az izgalom és kollektív az öröm is. Ugyanezt a hatást kelti az osztozás című vers is, ahol a rokonságból összegyűlt anyák együtt szülik meg a kisbabát, mintha mindenki jobban értene a szüléshez, mint a másik, s közben mintha azon is versenyeznének, ki neveli fel majd az általa megszült testrészt a legmegfelelőbben. A versekben továbbá találkozhatunk a megtört és kiüresedett anyával (amit meg tudtam menteni), a más családot kipróbáló anyával (erasmus), az elvált anyával (javítás, amikor találkozunk), de azzal a nővel is, aki nem válik anyává, aki egyedül éli le életét, s akire ezért a bűnös magatartás bélyegét nyomja a társadalom (vícium).

A képzeletbeli köszönetnyilvánítás következő megszólítottja a gyermek lenne. Az a gyermek, aki jelen van az oltárnál a szülők válásakor a javítás című versben, amikor „Apa és Anya/ megállt a pap előtt, rövid ideig csend lett,/ mindenki feszülten figyelt, majd elengedték egymás kezét,/ hangosan és érthetően elmondták, hogy ők/ már nem szeretik egymást, a pap áldását adta rájuk,/ lehúzták egymás ujjáról a gyűrűt”, az a gyermek, aki olyan hangosan ordítja a traumáját, hogy az már halálhörgésbe csap át: „szinte hallani lehetett, ahogy felhasad/ belül és vérzik a torka” (a boldogságtól ordítani), és az a gyermek, aki még meg sem született de már elvárásoknak van kitéve: „Boldogak voltak, hogy együtt/ találták ki a számukra megfelelő/ gyereket. A nemén gondolkodtak/ a legtöbbet, végül lány/ mellett döntöttek, mert úgy/ gondolták, hogy kevesebb baj/ lesz vele. Kék szemet és világosbarna/ hajat gondoltak neki, átlagos/ magasságot, nehogy törpének/ vagy zsiráfnak csúfolják majd/ az iskolában.” (előnézet).

Sztercey Szabolcs lírakötetében egy közös testet alkot, amelyben a gyermeki és az anyai (ritkán az apai) tapasztalat forr össze a családban, a házastársi kapcsolatban és a szerelemben. Egy olyan teret alkot, ahol nem lehet meghúzni a biztos határvonalat gyermek és felnőtt között. Van, hogy ebben a világban, felcserélődnek a szerepek. Aki belép a Plüssbolygó mozgásterébe, megtapasztalja azt az átmenetiséget, amelyről a sztanyiszlavszkij című vers szól, ahol apa, anya és a gyermek felváltva bújhatnak egymás bőrébe és szabadon élhetik egymás életét. S mindez azért lehetséges, mert a családban egy adott ponton közös a lét, közösek a félelmek és közös a test is.

Olvasóként már csak kapkodhatunk a szétszóródott érzések után. Csak meg ne botoljunk bennük.

Varga Eszter

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Articole similare

Biró Annamária – Az irodalomtudomány válsága? Útkeresések a high theory időszaka után (2. rész)

Biró Annamária – Az irodalomtudomány válsága? Útkeresések a high theory időszaka után (2. rész)

Bényei Tamás – Az irodalomtudomány válsága? Útkeresések a high theory időszaka után (1. rész)

Bényei Tamás – Az irodalomtudomány válsága? Útkeresések a high theory időszaka után (1. rész)

Ferencz-Nagy Zoltán – Patriotizmus kulturális zarándokoknak

Ferencz-Nagy Zoltán – Patriotizmus kulturális zarándokoknak

Mary Oliver – Versek

Mary Oliver – Versek