Túl a termékminősítésen és a kommentcunamin – interjú Balázs Imre Józseffel

Echinox14 decembrie 2021

Szabó Ivett: Mi a helyzet ma a kritikával? 2019 szeptemberében jelent meg a Korunk kritika-száma, amiben kirajzolódnak a legfontosabb szakmai csomópontok, azóta pedig több interjú is megjelent a kortárs irányvonalak kapcsán, többek között Lapis Józseffel, akivel az Alföld hasábjain közös projektjeitek is vannak. Legutóbb Borcsa Imola Magnebéhat című debütkötetéről írt rövidkritikák jelentek meg ott, amelyek a kolozsvári bölcsészkar kritika-műhelyéből kerültek ki, ezekhez pedig tapasztalt kritikusok írtak kommentárt. Ahogy az ottani felvezetőben írod, korábban is volt láthatósága a szemináriumi munkáknak, mégis, ez a véleményháló kibillenti a kritikát a magányos műfaj kereteiből. Ez egy állásfoglalás a párbeszédre való igény mellett? Vagy a műfaj tudatosabb olvasását elősegítő formátum? Milyen módon kapcsolódik a kritikai diskurzus innovatív projektjeihez?

Balázs Imre József: Az innováció ráfér minden irodalmi műfajra, a kritikát is beleértve. Azt gondolom, a kritikaműfaj klasszikus típusaira továbbra is szükség van abból a szempontból, hogy az irodalmi értékrendek szakmai megalapozását dokumentálhatóvá tegyék, hosszabb távra szóló hatást fejthessenek ki. Csakhogy az a közeg, az a médium, amelyen keresztül hozzáférünk a kritikákhoz és a könyvekről kialakuló véleményekhez, jelenleg rendkívüli dinamikát mutat, erre is reagálnunk kell valahogyan. Az igazi dialógusnál, amilyen az Alföld Online felületén is zajlott, nem tudok jobb modellt arra, hogy a dinamika is megmutatkozhassék, és ne váljon ugyanakkor mindez egy kommentcunami szélsőségesen relativizáló, szakmaiatlan áramlásának részévé. A párbeszédszerűség, a többnézőpontúság belépése a kritikai műfajokba számomra mindenképpen szimpatikus jelenség, erről Codău Annamária is írt az említett Korunk-számban.

Sz. I.: 2017-ben jelent meg az Ezeregy mondat, ami a tízmondatos kritikáidat fogta egy kötetbe, most pedig új formátumokkal játszol. A Címtelen föld antológiát a booking.com és a quart.hu szempontrendszere mentén olvasod. Mit tud a tízmondatos kritika, vagy más ilyen újszerű forma, amit nem tud a klasszikus szövegváltozat? Milyen igényből születnek ezek a formajátékok?

B.I.J.: Amikor a kilencvenes években kritikákat kezdtem írni, a napisajtóban – ami akkor leginkább nyomtatott újságokat jelentett – léteztek még a rövidkritika műfajai, ezek azóta eltűntek vagy visszaszorultak a most már dominánsan online erdélyi sajtóban. A tízmondatos kritikákkal egy olyan műfajt próbáltam meghonosítani a mai mainstream sajtóban, ami online is befogadható, terjedelmében és formájában is. Természetesen ez a rövidkritikai műfaj nem helyettesíti a klasszikusabb érvelő-értelmező kritikát, de a figyelemfelhívás, a szakmai szelekció, a nyelvi rugalmasság jellemzőit talán hordozhatja azért. Ezek a játékok, a booking.com formájú irodalomkritikát is beleértve nagyon tudatosan az online terek logikájából inspirálódnak, de ugyanakkor nem adják meg magukat ennek a logikának, megpróbálnak reflektálni rá. Arra próbáltam meg felhívni a figyelmet mindezzel, hogy igenis vannak olyan helyzetek, amikor nagyon élesen rá vagyunk utalva a termékminősítésekre, a kritikától sokan ezt várják, de a reflexiós szint, a pluralizálás megmutathatja azt is, hogy ezen túl is van még valami, a termékminősítés nem azonos a kritikával, csupán interferál vele.

Sz. I.: Minden évben sok bölcsészkaros hallgató (és nem csak) választja az opcionális kortárs kritika kurzusodat. Milyen tapasztalattal és célokkal érkeznek a hallgatók, és milyenekkel érkezel te ezekre az órákra? Lehet-e egyáltalán kritikaírást tanítani? Mernek-e kísérletezni, vagy szorosabban követnek egy szimpatikus mintát? Hogyan látod, változik-e a műfaj megítélése a fiatal bölcsészek körében, vannak-e új izgalmas hangok és megközelítések?

B.I.J.: Menet közben elég sokat alakítottam a tantárgy koncepcióján ‒ azt hiszem, az igazi áttörés akkor történt, amikor az irodalomkritika helyét a többi kritikai ágazattal, tehát a zenekritikával, filmkritikával, tévékritikával, populáris műfajok kritikájával összefüggésben kezdtük vizsgálni. Mára a kortárs kritika sajátos felületeivel ‒ olvasóblogokkal, booktube-csatornákkal ‒ is foglalkozunk. Ennek eredménye volt, hogy több izgalmas szakdolgozat is született a tantárgy keretén belül felmerült témáktól elrugaszkodva, például a számítógépes játékok kritikája vagy a heavy metal albumok kritikája témakörében. Ezek mindenképp azt jelezték számomra, hogy a hallgatókban van kísérletező kedv, és hajlandóak a korábbi éveik során felhalmozódott kompetenciáikat és az érdeklődési körüket szakmaiasítani. Vannak persze olyan hallgatók is, akik számára a tantárgy bevezető jellege a fontos ‒ ők általában azt jelzik vissza számomra, hogy ennek nyomán találnak rá a kortárs kultúrában való tájékozódás valamelyest megbízható alapjaira, szelekciós mechanizmusokkal ismerkedve, ugyanakkor pedig a véleménykifejtés technikáit is gyakorolva. Többen is vannak, akik ennek a tantárgynak a keretén belül írják meg első kritikájukat, sokaknál ezzel törik meg a jég. Nagyon bonyolult dolgokat nem kell és talán nem is lehet tanítani a kritikaírással kapcsolatban ‒ ha valaki megjegyzi, hogy a bemutatás‒értelmezés‒értékelés hármasa olyasvalami, amit egy klasszikus műfajú kritikától elvárhatunk, az máris kap egy minimális fogódzót a munkájához. Fontos viszont, hogy a diákok tudjanak figyelni arra, milyen térben, milyen nyilvánosságban szólalnak meg kritikusként, hiszen ez is befolyásolhatja azt, hogy mit és főleg hogyan fognak mondani.

fotó: Kis Norbert