Milyen egy szelektív feminista irodalomkritikus?

Milyen egy szelektív feminista irodalomkritikus?

Ez az esszé, műfajából adódóan, elsősorban nem a tudományos életet szolgálja, de sok esetben a potenciális olvasókra sincs tekintettel. Rengeteg személyes tapasztalat, dilemma és önkritika alakítja. Ez a szöveg rólam, és nem a jelenlegi kritikai életről szól. A kritikai életnek nem vagyok szerves része, de néhol sikerül – többnyire véletlenszerűen – a metszésponton elhelyezkednem.

Nem emlékszem, mikor találkoztam először a feminizmus fogalmával, illetve arra sem, hogy mikor ismertem meg ennek jelentését, akár csak körvonalakban. Jóllehet most sem állítom, hogy könnyen definiálni tudnám, sőt, az az érzésem, hogy az idő múlásával – annak ellenére, hogy egyre több kapcsolódó írást olvasok – , az újabb irányzatok megjelenésével még komplexebbnek, és nehezebben megragadhatónak, magamévá tehetőnek tűnik. Amikor azt mondom, hogy feminista vagyok, még aligha állítok magamról valamit. Hangos szóval nem is szoktam ezt kimondani, leírtam már, illetve, ha megkérdezik tőlem, hogy „Te ilyen feminista vagy?”, kissé zavarba jövök, de elfogadom a feltételezést, viszont legszívesebben visszakérdeznék, hogy milyen feminista vagyok, és ezt miből gondolja. Az esetek túlnyomó részében ezt mégsem teszem meg, mert legalább egyértelmű számomra, ezt az én tisztem meghatározni. Nem egyszer s mindenkorra, hanem folyamatosan, újra és újra. Annak ellenére, hogy nem titkolom kételyeimet, és egyre ritkábban hordom a Be a FEMINIST feliratú fast fashion pólómat (igen, én is elkövettem ilyen bűntényeket), sokszor szembesülök azzal, hogy egy-egy társaságban az én címem betölteni az ügyeletes feminista szerepét. Félreértés ne essék, ez az a címke, amit a leginkább büszkén viselnék, de minden hasonló esetben arra törekszem, legyen evidens: nem a feminizmus univerzális szószólója vagyok (szerintem ilyen nem is létezik), hanem csak és kizárólag az aktuális önmagamat képviselem, amivel hónapokkal később talán már vitába is szállnék.

Mielőtt még azzal szembesítene valaki, hogy ne gondoljam azt, hogy egyedül vagyok az önmarcangoló, néhol önsorsrontó kérdéseimmel, el kell őt keserítenem: teljes mértékben tisztában vagyok vele. Roxane Gay évekkel előttem önálló kötetet szentelt annak kifejtésére, hogy milyen a „rossz feminizmus”. 

Azóta ő lett a „rossz feminista”, miközben ha a jó–rossz bináris oppozíciójában akarjuk elhelyezni magunkat, a jó csak egy idea lehet, az emberek pedig kivétel nélkül rossz feministák. Ami teljesen rendjén van. 

Ezzel szemben én nem vagyok rossz feminista, mivel az én koncepcióm szerint a skálaszerű elrendezkedés idegen a feminista törekvésektől. 

EHELYETT

Szelektív feminista vagyok. Azóta gondolkodom ennek jelentésén, amióta elhangzott ez az állítás/szembesítés pár évvel ezelőtt. Természetesen a szótári definícióját jól ismerem, többször is ellenőriztem, hátha megvilágosodom, hogy milyen szegmensével tudnék azonosulni, de mindeddig sikertelen próbálkozásnak bizonyult. Nem definiálhatok újra egy fogalmat saját kényemre, hogy azzal magamat magyarázzam, egyszerűbb lenne újabb terminus technicust bevezetni, viszont most mégis ezt teszem, és ezzel remélhetőleg nemcsak magamról mondok el valamit, hanem arról az irodalmi közegről is, amiben akarva-akaratlan időnként jelen vagyok. 

Az, hogy mikortól nevezi magát az ember lánya kritikusnak, szintén nem egyértelmű. Ezt könnyebben vissza lehetne követni a megjelent szerzői névjegyek kronológiájából. Úgy rémlik, hogy nem kerültem meg a nagyképűnek ható ,,kritikust”, az alázatos „kritikákat ír” variációval, viszont később visszavettem belőle, és maradtam tisztelettel ,,egyetemi hallgató”. Sosem gondoltam, hogy ha nagy leszek, kritikus leszek, tettem ezt nagyon helyesen, hiszen most milyen szomorúan kellene szembesülnöm azzal, hogy nem egy olyan szakmáról álmodtam, ami mellett nem kellene még legalább egy-két munkaidentitást magamra vállalnom.  Viszont ami utólag szimpatikussá tette az az, hogy jórészt elkerülhető, hogy kritikusNŐként hivatkozzanak rám. Persze láttam ezt már leírva, amit teljesen fölöslegesnek tartok, de összességében nem ez a gyakori használata. Mi következik mindebből? A kritikus gendersemleges lenne? Aligha állítható problémamentesen. 

A SZÍN Női Érdekvédelmi Munkacsoport megalakulása óta követem a munkájukat, és a Ms. Columbo Live! sorozata arra sarkallt, hogy számot vessek magammal. Kutatóként nem ért meglepetésként, hogy eddig kizárólag férfi szerzők szövegeivel foglalkoztam, de mintegy guilty pleasure (akár a Jane The Virgin sorozat) beleástam magam a 19. század végi magyar sajtóanyagokba, megnézni a biciklizés és a feminizmus kapcsolatát. Abszolváltam volna ezzel a feladatot, amit megkövetel tőlem kutatóként a feminizmus? Kétlem. Az viszont sokkal inkább megdöbbentett, hogy kétszer annyi férfi kötetéről írtam kritikát rövid pályafutásom alatt, mint nőéről. Jóllehet a számok mindeddig csak a leütéseket (szóközzel!) jelölték, viszont most azt éreztem, hogy ismét meg kell állnom és el kell gondolkodnom, hogy mit árul el ez rólam. 

A válasz bár nem egyik napról a másikra született meg, de annál egyszerűbb: szelektív feminista irodalomkritikus vagyok. Ami teljesen rendjén van. 

Az öndiagnózis felállításához több, egymással összefüggő szimptóma alapos mérlegelése vezetett:

  • Fiatal kritikusként háríthatom a felelősséget, és a szerkesztőket vagy a könyvpiacot okolhatom a kicsit sem szimpatikus statisztikám miatt, ugyanis arról írtam, amire felkértek. Kevesebb női szerző, kevesebb nő által jegyzett kritika. Ez is milyen egyszerű és szomorú.
  • Annak ellenére, hogy volt információm a feminista irodalomkritika törekvéseiről, nem tartottam összeegyeztethetőnek a szövegek írásával vagy a kritikus pozíciójával. Egy asztalos vagy egy mezőgazdasági referens is lehet feminista, de ez a legtöbb esetben nem látszik munkája produktumán, helyesebben nem elvárás, hogy megmutatkozzék. A kritikus is lehet feminista, és nem szerepel írott szabályként sehol, hogy ez üvöltsön az összes általa jegyzett írásból (pedig eléggé dühös vagyok, elhiheted). 
  • Sokszor merült fel bennem az, hogy eredményesebb lenne Nagy Hunorként publikálnom, mert azzal a gesztussal, hogy nőként (?) írok nők kötetéről, csak még inkább szegregációt generálok. Miközben nem gondolom azt, hogy ezek a kötetek kevésbé lennének izgalmasak vagy érdektelenek egy Hunornak, mint egy Hildának.
  • Imposztor-szindróma. Nem tudok eleget a feminizmusról, nem ismerem eléggé az irodalomtudományt, hogyan állíthatnék bármit is, amiből nem sugárzik, hogy dilettáns vagyok?
  • A szövegeim és személyes megnyilvánulásaim bár hozzám tartoznak, de eltérő módon reprezentálnak. Beszédben több a szenvedély, erősebb a személyes hang, írásban saját szenvedélyem és hangom kifejezése másodlagos, a tárgyalt mű kerül a centrumba, és senki nem kíváncsi arra, hogyan erőszakolom meg nézeteimmel a kortárs irodalom egy-egy darabját. Legalábbis eddig ezt hittem, de úgy tűnik, hogy a ,,még több szexet az irodalomkritikába” egyre népszerűbbé válik. 
  • A Bechdel-tesztet sosem alkalmaztam. Shame on me. 
  • Nem gender szerint válogattam az elemzett köteteket, amikor már én is beleszólhattam, mert annyira idegennek és avíttnak tűnt ez a típusú megkülönböztetés, hogy fel sem merült, mint szempont. Hibapont, mivel – sajnos – nem az én perspektívám a jellemző a magyar irodalmi életben. 
  • Szélmalomharc, sok esetben csak a hisztériás címkét tudtam kivívni.
  • Azt mondta nekem egy szerkesztő, hogy ő már megunta a női traumákat. Kérdezem tisztelettel, miért feltételezi bárki is, hogy a nők traumákra gerjednek?

Sorolhatnék még további apró vagy jelentéktelen adalékokat, viszont egyértelmű, hogy nem egyedül mozgok az irodalmi térben, és szerencsére nincsenek további Hildák, így esély van a vélemények ütköztetésére. Babarczy Eszter A mérgezett nő című kötetéről én akartam írni, nem külső nyomás hatására született a döntés. Úgy gondolom, hogy megkerülhetetlen pontja szelektív feminista irodalomkritikusi pályámnak, jóllehet akkor, amikor írtam, erről még fogalmam sem volt, és ha nincs lehetőségem jelen szöveg keretei között erről gondolkodni, talán ezután sem derült volna ki. Viszont most mégsem emiatt tartom fontosnak az említését. Amikor az írásom felkerült a folyóirat online archívumába, és ennek linkjét megosztották a közösségi portálon, érkezett egy hozzászólás, amelyben az illető hangot adott annak, hogy nem hagyja nyugodni a kérdés, mire gondoltam, amikor azt írtam, hogy a kötet mellőzi a feminista túlkapásokat, mit kell ezalatt érteni. A 2020 májusában írt válaszomat változtatás nélkül másoltam be, csak a címzett nevét vettem ki belőle:

Kedves X!

Értem a problémát, és abszolút jogos a felvetésed, külön köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmemet. Valóban félreérthető is lehet a megfogalmazás, viszont meg vagyok győződve arról, hogy utólag sem változtatnék rajta. Senkinek sem jelent újdonságot, ha azt állítom, hogy feminizmus címszó alatt milyen sokan, sokfélét értenek és cselekednek, egymással sokszor teljesen ellentmondásos tevékenységet folytatnak, hozzátenném viszont, hogy ezt nem tartom elhibázottnak vagy megbélyegzendőnek, személy szerint üdvözlök minden olyan gesztust, amely csatlakozni, valamit hozzátenni szeretne a diskurzushoz, és itt elsődlegesen nem az irodalomra vagy a társművészetekre gondolok, hanem akár egy catwalk-jelenet is ugyanolyan, ha nem még nagyobb hatást kiváltó momentumként értelmezhető, függetlenül attól, hogy a háttérben döntően a marketing munkálkodik. Ami különleges érdeme szerintem a Barbarczy-kötetnek, hogy nem folytatja a hagyományos áldozatnarratívákat (újabb problematizálható fogalom, ezt is tudatosan használom), hanem sokkal inkább az egyes történetekben megjelenő szereplőkre helyezi a fókuszt. Jóllehet megjelenik a „nő mint szenvedő szerkezet” és a férfi mint „agresszív ágens,” de nem helyezi az elbeszélő a női karakteren kívül a problémát, és hibáztatja minden kínálkozó alkalommal a patriarchátust, amelyben kizárólag csak elnyomottként jelenhet meg a nő, vagy másképp fogalmazva, mint azt megtudhattuk az utóbbi hetekben, nem arról van szó, hogy kinek kezdődik 1-essel vagy 2-essel a személyi száma. A komplex probléma egy fontos szeletére képes rámutatni ezáltal. Ha definiálnom kéne, hogy mit értettem feminista túlkapás alatt ebben a kritikában, akkor az említettek nyomán ezt mondanám: az indokolatlan általánosítást, ami a fennálló probléma leegyszerűsítését is jelenti, és döntően meddő vitákat eredményez. Tudatában vagyok annak, hogy ezzel egy sztereotípiát éltetek tovább, de a könyv és a saját tapasztalatom is arra sarkall, hogy folyamatosan felülbíráljam saját feminizmus meghatározásomat is. Nem attól lesz a kritika szerzője ebben az esetben kevésbé jó feminista, ha felhívja a figyelmet az irányzat negatív megközelítésére, de attól sem lesz jobb, ha például a görög mitológiát feminista kérdésfelvetések mentén tanítja vagy Petrarca verseinél ökofeminizmust emleget. Az, hogy ez a tapasztalat ne csak az úgymond mérgezett nőknek szóljon, fontos lépés, hogy magunkkal szemben is önkritikát gyakoroljunk. Messzire vezet ez a szál, de röviden ez lenne a válaszom.

Korábban utaltam arra, hogy akár pár hónap elteltével saját magammal is vitába szállnék, viszont ennyi idő távlatából is világos, hogy ha valami állandónak, következetesnek mondható, az éppen az önreflexió és az újragondolás aktusa.

Egy másik említésre érdemes eset a Késelés késselhez köthető. Az a vád ért utólag, hogy a szerzőt kiosztottam „macsósága” miatt. Fontosnak tartom megjegyezni azonban, hogy ha ez így is van, véletlenül sem azért történt, mert élesebb vágóeszközzel esnék neki azoknak a szövegeknek, amelyeket férfiak írtak. A sorozat lényege éppen abban áll, hogy név nélkül kapjuk meg az írásokat, így bőven benne volt annak a lehetősége, hogy egy női szerzőt is elmarasztalok vélt vagy valós macsósága miatt. Nem alkalmazok kettős mércét: ha Nagy Gerzson helyett Nagy Gerda írta volna a szöveget, ugyanezt gondolnám. 

Milyen tehát egy szelektív feminista irodalomkritikus?

  • Nem az igazi. Gyanús, mintha egyszerre több csapatban játszanék, de egyikben sem autentikus a jelenlétem. Miközben éppen a határon levés, a nem egyértelmű pozíció az izgalmas, de még abban az állapotában, amikor nem lehet transzgresszióval vádolni.
  • Annak ellenére, hogy sosem úgy ülök le, hogy most nőként fogom olvasni ezt a nő által írt kötetet, nem zárom ki annak lehetőségét, hogy a női tapasztalatokra (mert bizony úgy gondolom, hogy léteznek ilyenek) másként rezonálok, mint egy másik nemű kritikus. Amikor azt érzem, hogy valamihez szorosan kapcsolódom, könnyen meglehet, hogy inkább kihagyom, vagy miután már megírtam, teljesen kitörlöm a szövegből. Szakmaiatlannak tűnhet – merül fel a kétely –, miközben ha egy férfi kritikus megírja, egyből tapsolni kell neki, hogy lám-lám, milyen érzékeny olvasat. 
  • A női szerzőkről, női témákról sem írok elfogultan. Ha valami problémás, arra rá kell mutatni, miközben folyamatosan azt súgja nekem egy nem szelektív feminista, hogy ezt majd megírja más, és inkább a pozitívumot, a gesztust értékeljem. Így születnek a kompromisszumos írások.
  • Néha én is unom a női traumákat, és az egyoldalú megközelítések is zavarnak. Továbbra is legyen hangjuk a férfi karaktereknek!
  • Azt mondom egy kötetre, hogy nem vállalom, azért, mert nem akarok beleragadni a (női) traumakritikus pozíciójába. Inkább írok egy férfi kötetéről, és hónapok után azon szorongok, hogy miért nem vettem észre benne az egyoldalúan bemutatott, teret nem kapó női hang problematikáját? Tudok férfiként olvasni? Lehet.

Ne legyetek szelektív feminista irodalomkritikusok! Elég ebből egy is. Ami teljesen rendjén van.


Nagy Hilda

Credits: Nora Csendes

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Articole similare

Mary Oliver – Versek

Mary Oliver – Versek

Boszorkányság, nonhumán és deviancia Olga Tokarczuk Őskor és más idők című regényében

Boszorkányság, nonhumán és deviancia Olga Tokarczuk Őskor és más idők című regényében

Juha Hurme: Univerzum, finnül (Suomi)

Juha Hurme: Univerzum, finnül (Suomi)

Nagy Zalán versei

Nagy Zalán versei

No Comment

Lasă un răspuns

Adresa ta de email nu va fi publicată. Câmpurile obligatorii sunt marcate cu *

Acest site folosește Akismet pentru a reduce spamul. Află cum sunt procesate datele comentariilor tale.