Kultúra a kapitalizmus szolgálatában?A Fordulat 30. lapszámának ismertetője

Kultúra a kapitalizmus szolgálatában?
A Fordulat 30. lapszámának ismertetője

Fordulat: „a rendszerellenes cselekvés lehetősége ott lappang a jelenlegi rendszer folyamatos ellentmondásaiban és válságaiban” – írják a szerkesztők a 30. lapszám bevezetőjében. S valóban: jelen lapszám tanulmányai a kapitalizmus rendszerének a megváltoztatását – s ennek érdekében elsősorban a megértését – szorgalmazzák karakteres baloldali kritikai attitűdjükkel. Eme programhoz hűen indul a lapszám három, a kultúra és a kapitalizmus komplex összefonódásait tematizáló, alapokat lefektető tanulmánnyal; illetve végződik egy új, a kapitalizmusból kivezető horizontra nyitó fejtegetéssel: „Van-e kiút a kulturális kapitalizmusból?” Az első tanulmány, Kultúra és kapitalizmus, voltaképpen kritikai axiómákat fektet le, amikor elsősorban arról beszél, hogy a társadalmi viszonyokra érzékeny marxista kultúraelemzéshez elengedhetetlen, hogy a szellemi és az anyagi folyamatokat egységként kezeljük. Ezt a módszertani belátást foganatosítja például Patakfalvi-Czirják Ágnes és Barna Emília írása, amely a kortárs popzenének a populista diskurzusok újratermelésében játszott szerepét vizsgálja többek közt azzal a következtetéssel, hogy „a hegemón populizmushoz való »igazodás« […] a zenészek, előadók jellemzően bizonytalan megélhetését és kiszámíthatatlan karrierútjait tudja ellensúlyozni”.

Ott folytatja az említett első tanulmány, hogy a tőke által létrehozott osztályviszonyok az osztályok között, sőt ezeken belül is feszültségeket szülnek, s eme osztálykonfliktusok leképződnek a kultúra terepén is. Így az alávetett osztályok megélik azt, hogy a társadalmi jólétet és sikert hirdető uralkodó politikák és elbeszélések nem állnak összhangban a saját és környezetük életével: példának okáért a reproduktív munkát végzők kizsákmányolásából fakadó feszültségek lecsapódhatnak az egyes háztartásokon belül. S ha már a reproduktív munkánál tartunk, jelen lapszámban megjelenik Katja Prazniknak a reproduktív munkát a kulturális munkával összehasonlító, feminista alaphangú tanulmánya, amely elemzés szerint „a feminizált házimunkát történetileg a nők természetes ösztöneként, az esszenciálisan nőies vonások kiterjedéseként képzelték el. A művészi munka nem munkaként való megkonstruálása ugyanígy a szubjektum természetéből ered, az ő belső indíttatásából, a művész veleszületett zsenialitásából vagy tehetségéből.” Ezen utóbbi, esetlegességeket esszencializáló képzet szolgáltatja az alapját annak a diskurzusnak, amely legitimálja a kulturális munkások már-már végletes kizsákmányolását, tudniillik a művész jutalma az, hogy „kiteljesedhet” az alkotás folyamata révén. Ugyanilyen súlyos megállapításokat tesz Praznik a művészetelméletről is: azt állítja, hogy az esztétikai diskurzus „kritikátlanul görgeti tovább azt a nézetet a művészet gyakorlásáról, miszerint az nem munka, vagy esetleg dekommodifikált munka”.

Az első tanulmány harmadik lényegi állítása az, hogy a kulturális intézmények hozzájárulnak egyfelől a kultúrával professzionálisan foglalkozók közötti hierarchiák újratermeléséhez, másfelől anyagilag is szerepet vállalnak a hegemón rezsimek és a munkaerő újratermelésében. Megtudjuk, hogy a kultúripar mindenekelőtt abban érdekelt, hogy „minél populárisabb, fogyaszthatóbb esztétikai jelentéseket és narratívákat termeljen”, s azt is, hogy a centrum–periféria logikája a kultúripari munkamegosztásban is érvényesül: a kreatív munkát a központban végzik, míg jellemzően (fél)perifériára kerül a szakmunka. Konkol Máténak a függetlenség fogalmát a filmipari kontextusban tárgyaló tanulmánya is arra mutat rá, hogy az anyagi támogatásra szoruló filmipar Kelet-Európában e finanszírozás elnyerésével együtt államfüggőséget is jelent, tehát kiszolgáltatottságot a hegemón (film)kultúrának.

A Kultúra és kapitalizmus című tanulmány végezetül a kultúra (leggyakrabban) láthatatlan dolgozóinak munkaviszonyait és körülményeit vizsgálja, ugyanis ezek mellőzésével az a téves benyomásunk születne, hogy aktív társadalmi cselekvők nélkül íródik bele a hatalom, az ideológia a terekbe, az intézményekbe, az egyénekbe. Úgy szól az érvelés, hogy az „egyes termelők materiális pozíciója és a konkrét kulturális termék között közvetlen viszony van”, ezért lényeges megvilágítani a kulturális munkások társadalmi helyzetét – azokét a munkásokét, akik szimbolikus termékek, cselekvések révén jelentéseket termelnek. Kiderül az elemzésből, hogy a centrumországokban az állami szabályozás mintegy vállalkozókként tekint a kortárs kulturális munkásokra, akiket a tőkésosztály rugalmas formában foglalkoztat; míg a félperiférián a rugalmas foglalkoztatás nemegyszer kizsákmányolóbb kapcsolatot eredményez. S eme kizsákmányolást bizonyos, a kulturális munkavégzéssel kapcsolatos mitológiák legitimálják, amely képzetek azonban nem kizárólag „fentről lefelé” terjednek, hanem maguk a kulturális dolgozók is aktív részt vállalnak ezen viszonyok újratermelésében.

Azzal az egész lapszámot átfogó végkövetkeztetéssel zárul a tanulmány, hogy bár a kapitalizmus működésmódjára jellemző a mindennemű ellenállás integrálása, mégis folyamatosan képződnek – tudatos mozgalmi megszervezés nélkül is –rendszerkritikus kulturális gyakorlatok. Az intézményes rendszerellenesség kialakítása mellett foglal állást ezen végszó, a kritikai gyakorlatok becsatornázása és felerősítése mellett egy olyan kultúrát létrehozandó, amelyik nem a tőkefelhalmozást biztosítja, de nem is pusztán enciklopédikus tudásként van jelen, hanem a közös emberi jóllétet szolgálja.

Egy másik, a kultúra és kapitalizmus kapcsolatát precízen megragadó szöveg Raymond Williams Alap és felépítmény a marxista kultúraelméletben című munkája. A tanulmány elsőként a marxi alap és felépítmény fogalmait tisztázza, majd újabb terminusokat vezet be. A Williams által használt uralkodó kultúra, illetve az azzal szembehelyezkedő rendszerellenes és alternatív kultúrák fogalmainak megértésével átláthatóbbá válik, hogyan lesz fenntartható egy önmagát folyamatosan igazoló hegemón rendszer. Az uralkodó kultúrák fennmaradásának egyik kulcsfontosságú aspektusa ugyanis – a hagyományok, illetve kulturális gyakorlatok, jelentések kiválasztása és újraértelmezése által – egy úgynevezett „szelektív hagyomány” létrehozása, amely erősíti a domináns kultúra már meglévő elemeit. A hegemónia létezéséhez természetesen az is szükséges – amint a tanulmányból kiderül –, hogy e már meglévő hagyományt rugalmasan kezeljék, vagyis az uralkodó kultúra képes legyen felismerni és időről időre magához igazítani alternatív kultúrákat.

A tanulmány egy másik lényegi pontja a különbségtétel a fennmaradó és felemelkedő kultúrák között. Míg a fennmaradó kultúrák „valamely korábbi társadalmi alakzat (kulturális és szociális) maradványaként” léteznek, a felemelkedő kultúrák új társadalmi gyakorlatokként körvonalazódnak, ezzel együtt pedig sokkal inkább ki vannak téve annak, hogy az uralkodó kultúra magába olvassza őket. „Ha az uralkodó osztály és kultúra érdekelt az adott terület kontroll alatt tartásában, akkor az új gyakorlatokat a domináns kultúra megpróbálja elérni, és ha lehetséges, inkorporálni, ha ez nem sikerül, akkor különös eréllyel igyekszik gyökerestül kiirtani.” Éppen ezeket a folyamatokat szemlélteti több másik, a Fordulatban megjelent tanulmány is. A fent említett inkorporációs folyamatokra világít rá például Bonifert G. Rita szövege a magyar divatipar és a politika viszonya kapcsán, kiemelve, hogy a (kulturális ipar részeként meghatározott) divatot a mindenkori politikai hatalom ideológiák közvetítésére, különösen a nemzetépítésre használja. Tehát az elnyomott kultúrák motívumainak (például a matyó hímzés) kiragadása, majd saját haszonra fordítása éppen a Williams által magyarázott bekebelezési gyakorlatok egy példája.

Püsök Imola tanulmánya azt a kérdést teszi fel, hogy „Hová lett a bányatündér?”, vagyis hogy a kanadai bányavállalat miként lépett a verespataki bányatündér „mint az aranyat, a hegyet birtokló és igazgató társadalmi, gazdasági, morális és ökológiai viszonyokban résztvevő entitás” helyébe. A szöveg felhívja a figyelmet arra, hogy a bányatündér egzotikus képpé merevedésével szoros összefüggésben áll a kultúra cselekvésként, igeként való definiálása (vagyis a kultúra fogalmának analitikai és fogalmi tárgyiasítása), szemben a kultúrában való részvétellel. Ez utóbbi, Tim Ingold nyomán kialakított kultúradefiníció a lakozás terminusához – mint a tájjal folytatott dinamikus párbeszédhez – kötődik, amely párbeszédben Verespatakon a bányatündérnek tulajdonítható kiemelt szerep. Ennek alapján pedig a bányatündér eltűnése a közösség környezettől való elidegenedését is jelenti. A tanulmány – az említett részvételi attitűd mellett állást foglalva – a „kulturálisan élés”, vagyis a párbeszéd fenntartását hangsúlyozza, szembehelyezkedve a kultúra fogalmi tárgyiasításával. Hasonlóan érvel Williams is, amikor azt hangsúlyozza, hogy ne tárgyként, hanem gyakorlatként, cselekvésként kezeljük a műalkotásokat: „A művek létrehozásának és befogadásának viszonya mindig kölcsönös és cselekvő, továbbá ezt a viszonyt meghatározzák az aktuális konvenciók, amelyek maguk is a társadalmi szerveződés és viszonyrendszer alakzatai – mindez gyökeresen eltér a művek tárgyként való egyszerű termelésétől és fogyasztásától.” Ennek értelmében tehát törekednünk kell annak elkerülésére, hogy a műelemzés gyakorlata a tárgy és összetevőinek elhatárolását foglalja magába, helyette mindenekelőtt az alkotás gyakorlatának feltételeit érdemes feltárnunk.

Az a benyomás maradt bennünk a Fordulat 30. lapszámának olvasása után, hogy a benne felkínált átfogó kritikai ethosz nem üresben futó, nem az önmaga kedvéért kritikát végző gyakorlat, hanem egyfelől a saját, társadalomba ágyazott létünk pontosabb megértésére törekszik, másfelől pedig a „mi a teendő?” folytonos hangsúlyozásával ki is lép a pusztán elméleti keretek közül.

Kádár Gergő, Teleki Réka

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Articole similare

Biró Annamária – Az irodalomtudomány válsága? Útkeresések a high theory időszaka után (2. rész)

Biró Annamária – Az irodalomtudomány válsága? Útkeresések a high theory időszaka után (2. rész)

Bényei Tamás – Az irodalomtudomány válsága? Útkeresések a high theory időszaka után (1. rész)

Bényei Tamás – Az irodalomtudomány válsága? Útkeresések a high theory időszaka után (1. rész)

Ferencz-Nagy Zoltán – Patriotizmus kulturális zarándokoknak

Ferencz-Nagy Zoltán – Patriotizmus kulturális zarándokoknak

Mary Oliver – Versek

Mary Oliver – Versek