
TGM az Echinoxban – két közlés a 70-es évekből
Tamás Gáspár Miklós 1970 és 1972 között filozófiaszakos hallgatóként az Echinox magyar oldalainak szerkesztője volt, rövid ideig a lap főszerkesztő-helyetteseként is tevékenykedett. Ebben az időszakban több esszét, filozófus- és költőportrét is publikált. Az Echinox szerkesztőcsapata az alábbi két írás újraközlésével búcsúzik tőle.
KIS HERMENEUTIKA – Pilinszky János: Jelenések VIII. 7
és lát az isten égő mennyeket
s a menny színén madarak szárnya-röptét
és látja mint merülnek mind alább
a tűzkorongon átkerülni gyöngék
és véges-végig mint a rézveres
olyan színűt dirib-darabra törtet
hol nem találni mától egy kapást
a földet látja mégegyszer a földet
a pusztaságot és a zűrzavart
lovaskocsit keresve hol kigázol
de látja isten nincsen arra mód
kitörni út remény e látomásból!
Jelenések 8,7: „Az első angyal azért trombitála, és lőn jégeső és tűz, vérrel elegy, és vetteték a földre; és a földnek harmadrésze megége, és az élőfáknak harmadrésze megége, és minden zöldelő fű megége.” Az Angyal íme trombitálja a Véget, íme minden a megtisztító lángba borul, s a kerengő, szálló univerzum íme egyetlen tűz, s a diadalmas, totális véget váró költő élménye mégis a zűrzavar, az apokalypsis (szószerint: feltárulás, megtárulás, a fátyol lehullása) csak nagy, tágas teret és végtelen kínt nyit meg számára, „égő mennyeket”, „tűzkorongot”, „pusztaságot”, „zűrzavart”. És ami maga a rettenet: hogy Isten maga sem tudja, miért következett el a vég, hogy Isten sincs kívül a kavargáson, benne van és – szenved. Aki a világ értelme lehetne, nem tud többet, mint hogy ez a látomás átfogja a mindenséget, nincsen kívüle semmi és amikor eljött az utolsó, a legutolsó óra, nincs út, mely valahová vezetne – és nincs remény. Minden alámerül, összezavarodik és valahol ott van Isten, aki nem tudja, csak érti azt, amit látnia kell.
Így vitázik a prófétákkal Pilinszky János.
Echinox 1970, 3. szám, 15. old.
KIS HERMENEUTIKA – Weöres Sándor: Fughetta
egy gerenda legurul
piros csörgők tündökölnek
kék tojások énekelnek
tarka csigaszarvak lengnek
piros csörgők összetörnek
egy gerenda legurul
kék tojások énekelnek
tarka csigaszarvak lengnek
piros csörgők összetörnek
kék tojások szétfreccsennek
egy gerenda legurul
tarka csigaszarvak lengnek
piros csörgők összetörnek
kék tojások szétfreccsennek
tarka csigaszarvak tűnnek
egy gerenda legurul
Weöres Sándor, Kányádi szerint ,,tékozló római polgár, keleti kényúr, fölényes arisztokrata, pap és bohóc egyszemélyben” – valóban – ehhez még tódíthatnánk, Alexandria, Angkor Vat, Lhassza falain belül is látjuk őt, minden szakrális cselekmény mimusát, amint hieratikus bukfenceket vet felvirágozott, a mahayana rejtelmeibe révült remeték, füttyögető szépleányok és füstölőket lóbáló apró démonok menetének élén. Nem Weöres az egyetlen a modern magyar költészetben, akit kínaiak és hinduk befolyásoltak, de az egyetlen, aki a maga módján új Upanisádokat akar írni. Ebben nem csak a travesztia kényszere vezeti, az, amely hol egy középkori örmény szerzetes, hol egy XVIII. század végi pressziőz költőnő bőrébe bújtatja – egy mélyebb szükségletről van itt szó, arról, hogy alapvető látomását a lélekről (amely néha az a ,,vagula, blandula animula”, néha egy maláj isten harcias alakja) megjelenítse.
Figyeljük csak meg ezt a verset, amely látszólag nem más, mint egy zenei forma játékos ,,átültetése” versbe. Az időt az ,,egy gerenda legurul” sor tagolja. Az első szakaszban az első helyen áll, utána következik a három motívum állítása: A ,,piros csörgők”, B ,,kék tojások”, C ,,tarka csigaszarvak”. Még mind a három ép: A ,,tündökölnek”, B ,,énekelnek”, C ,,lengnek”. A második szakaszban az A motívum elpusztult (,,összetörnek”), ezzel az élre került, utána zuhog le az időt tagoló sor (x). A sorrend tehát: AxBC. A harmadik szakaszban immár a B motívumon a pusztulás sora (,,szétfreccsennek”), a sorrend ABxC. A negyedik szakaszban az utolsó motívum, C is pusztul (,,tűnnek”), a sorrend: ABCx. (Összefoglalva: xABC*AxBC*ABxC*ABCx.) Az x sorok között mindig 4 sor van, a 3 motívum plusz 1, amelyben az eltűnt, elpusztult sorok arányszáma nő. Az első periódusban (2-5. sor) így: ABCa, a második periódusban (7-10. sor): BCab, a harmadik periódusban (12-15. sor): Cabc.
Észrevehető, hogy az egyes motívumokhoz rendelt jelzőkben milyen fokozási szándék jut kifejezésre: a ,,piros” meleg szín, a ,,kék” hideg szín, a ,,tarka” általános, az időt tagoló sorban nincs jelző. A versben az idő jelzése (x) mind előbbre és előbbre csúszik, és hátrahagyja a semmit. A dolgokat elfogyasztja, maga változatlan marad (a periódusok tartama végig azonos). A dolgok szép szabályosan helyet cserélnek az ürességgel, a megszűnés e 3 dolog ostyájában elfogyasztja a világ testét.
Amit látunk: a megsemmisülés megszentelt lánca.
Echinox 1970, 6-7. szám, 18-19. old.
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS