A hét prózája – Sylvia Plath: Az üvegbúra

Teleki Réka11 mai 2023

Ülök, akár Esther a fügefa alatt, és nem tudom eldönteni, melyik szöveget válasszam. Aztán eszembe jut, hogy anyák napja van, és eszembe jut Sylvia Plath is. Először kamaszkoromban találkoztam Plath írásaival, elsőként Az üvegbúrával, amelynek líraisága már akkor teljesen beszippantott, anélkül, hogy tudtam volna, mennyire jelentős szövege az amerikai és általában véve a nőirodalomnak.

Plath tragikus halála, ami rövidesen a mű megjelenése után következett be, hozzájárult ahhoz, hogy a regényt hosszú időn keresztül referenciálisan, illetve kor- (és kór)rajzként olvassák, egy patriarchális társadalmi berendezkedés patologizált és áldozatként reprezentált nőalakját azonosítva benne. A hatvan éve megjelent regény által felvetett kérdések azonban még ma is aktuálisak. Ilyen a műben központi szerepet játszó és feminista kritikusok által gyakran emlegetett fügefa dilemmája: a választáskényszer, amely elé (Val Plumwood terminusával élve) a nemek közti kritikátlan egyenlőség emberideálja állítja a nőket.

„Olyan ágbogasnak láttam hirtelen az életemet, mint azt a novellabeli zöld fügefát.

Minden ág végén ott ragyogott-integetett egy-egy csodás Jövő, mint kövér, bíborszín füge. Az egyik füge: férj, boldog otthon, gyermekáldás, a másik füge: híres költőnő, a következő: ragyogó egyetemi tanárnő, megint egy másik füge: E. G., a páratlan szerkesztőnő, további fügék: Európa, Afrika, Dél-Amerika, azután: Konstantin, Szókratész és Attila, meg még egy sor más furcsa nevű szerető, mind a legkülönlegesebb foglalkozási körökből, és volt egy aranyérmes olimpikon füge is, és ezeken kívül sok más, amiket nem tudtam pontosan meghatározni.

Láttam magam, ahogy ott ülök a fügefaág hajlatában, és éhen halok, pusztán azért, mert nem tudok dönteni, melyik fügéért is nyújtsam a kezem. Kellett volna mindegyik, de ha valamelyiket választom, ez azt jelenti, hogy a többit elveszítem, és ahogy ott ültem, tanácstalanul habozva, a fügék egyszerre ráncosodni kezdtek, feketedni, és egyik a másik után pottyant a földre, a lábam elé.”

(Sylvia Plath, Az üvegbura, ford. Tandori Dezső, Bp., Európa Könyvkiadó, 1977, 74–75.)

Fotografie Copertă @ Gordon Lameyer, Lilly Library