
A hét filmje – Bódy Gábor: Kutya éji dala
Miért ugatnak a kutyák a teliholdra? Mert „túl akarnak törni a kutyalét kényszerűen, állandóan visszatérő rettenetein” – halljuk Grandpierre Attila válaszát a Kutya éji dalában. Számomra nem kérdés, hogy miért válhatott kultuszfilmmé a Kutya éji dala. Ugyanakkor talán már a szomszédjaim számára sem, akik a nyitott ablaknál végighallgatták az A. E. Bizottság és Méhes Marietta előadásában, hogy „már megint itt van a szerelem”.
A Bódy Gábor rendezte 140 perces nagyjátékfilm 1983-ban jelent meg a Társulás Stúdiónál. A történet nagyjából három szálon fut: az egyikben az álpap (akit maga Bódy alakít) és egy volt tanácselnök kapcsolata bontakozik ki, a másikban egy katonatiszt és felesége (Méhes Marietta előadóművész) viszonyát követhetjük, míg a harmadikban az említett házaspár elhanyagolt kisfiának szemszöge érvényesül, aki összebarátkozik a külföldi Olival és a csillagász Grandpierre Attilával – aki mellesleg egy punkzenekar énekese is. A történet végén az Olitól kapott kamerával rögzített képsorok egy nyomozás anyagaiként köszönnek vissza, így a filmben keverednek a 35 mm-re és videóra forgatott jelenetek a Super 8-ra vett részletekkel, amely technikailag is rendhagyó megoldás.
(forrás: Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum)
A filmet az új érzékenység irányzatába sorolják, mert szakít a dokumentarista hagyománnyal és a nagy, világértelmező narratívákkal– helyette az én helyzetét teszi központivá. A Kutya éji dala posztmodern alkotás: tematizálja saját médiuma és a megmutatott világ látszat jellegét, és a közvetlenségre, a hatásra helyezi a hangsúlyt, például az alternatív zenekarok (A. E. Bizottság, Vágtázó halottkémek) koncertjeleneteinek beépítése által. Bódy filmjében érzékelhető az átjárhatóság a magas- és tömegkultúra határain. Ugyan elutasítja a társadalmiságot, az álpap zavaros, töredékes történetében fellelhető a rendező rejtett vallomása a szocializmusban folyatott ügynöki tevékenységéről.
A film dramaturgiai szervezőeleme a gravitáció, hiszen a cselekmény két helyszínen, Magyarország legmagasabb pontján, Mátraszentimrén, illetve Budapesten játszódik – erre utalnak a potyogó, guruló almák, illetve a lejtőn legördülő kövek és labda is. Az ismételten megmutatott lefele mozgás az elkerülhetetlen leépülést jelzi, ugyanakkor film – iróniája és álomszerű képi világa által – távol marad az egyetemes igazságok kinyilatkoztatásától és a pátosztól. Bódy filmje a fogalmiság helyett az érzékekre összpontosít, és az én szubjektív tapasztalatát dokumentálja a ‘80-as évek Magyarországában.
Bódy Gábor, Kutya éji dala, Társulás Stúdió, 1983.