A hét verse – Parti Nagy Lajos: Rímként a nyár

Teleki Réka21 septembrie 2023

egy szigligeti festőtábor margójára

Parti Nagy Lajos: Rímként a nyár

Micsoda már a délután, micsoda már,
a redőny leffedt legyező,
ha akarom, félig feltekert madár,
a strandon most csavarnám, épp most
csavarnám ki fürdőruhám,
kikerülném, de konokul csapódik ide
rímként a nyár,
micsoda már a délután, micsoda már,
ülhetnék pilledten földszintes
eszpresszók teraszán
s podravka pivóval olthatnám szomjam talán,
micsoda már ez a délután, micsoda már,
válthatnék rímet, mint inget
egy átizzadt fabulon-naptej és rexona
illatú füredi mozi után,
micsoda még a délután, micsoda még,
no lám, no lám,
mondhatni, fölöttébb izzik a nap,
s mint egy benzinkút ég,
s mondhatni, fű közül szemlélve
kiváltképp mondhatni,
selejtes tűzoltólétraként hasal a vízen a stég,
afelé haladtam lassacskán, s lám,
nem válik sehogysem teljessé metaforám,
micsoda még a délután s micsoda már,
ha lassan kiürülő strand lenne e vers, mi tagadás,
talaján Tandori lábteniszezne és Cseh Tamás,
és piszok lassan hűvösödne, és plédem alatt
óvatos csomókba húzódna össze a gyep,
s egy tévedésből útrakelt lángospapír
zsírozná össze füzetemet,
szóval egészen enyhén estébe hajlana már,
micsoda még ez a délután s micsoda már,
napolaj-maradék, alig innen
a bőrbe-szívódás pillanatán,
vagyis estébe hajlana, s égne a hátbőröm,
karbőröm, ahogy az alkonyat ég,
s hullnának vízcseppek, dalcseppek,
haját ha fésülné száz táncház, száz discoték,
no de ennyit a strandról,
amely mint vershelyzet eleve kitalált,
s ahonnan úgyis csak fáradtan ballagnék ki,
akár e szövegből,
tollait szorosan illesztve
nyugszik a redőnymadár,
túl a bőrbe szívódás pillanatán
mi lehet még ez a nyár, s micsoda már.

A hirtelen érkezett kánikula, a balatoni utazás és a félmillió szúnyogcsípés margójára hivatalosan is megérkezett a nyár – nemcsak rímként, hanem teljes valójában. Visszaúton a Balaton-partról Parti Nagy Lajos jut eszembe, akinek ironikus, csattanós és önreflexív lírája erősen visszahozza a szigligeti strand, a lankás tájon egymást érintő szőlősök, a diófa alatti kockás terítő és a le-lemerülő hangszóróból dúdoló Cseh Tamás még közeli emlékképeit.

Parti Nagy egy fiktív vershelyzetet teremt, a strandot, ahová bezsúfolja a balatoni nyár jellegzetes képeit – a naptejet, a füredi mozit, a lángospapírt –, hogy aztán azokat parodizálja. A szövegszervező „micsoda már” nyelvi automatizmusa végigvezet a strand mint vershelyzet fő mozzanatain. Parti Nagy, amint a cím is jelzi, a rímre, illetve a szöveg akusztikájára épít – ezek jelölik a vers ironikus csattanóit. A verset alkotó egyetlen, többszörösen összetett mondat rájátszik a „micsoda már”–„micsoda még” vontatottságára, a nyári fülledtségre, mindezzel jelezve, hogy a verseben a nyelv irányít, amelyet mind a vers énprojekciójának, mind a befogadónak pusztán követni van lehetősége. Az olvasó tehát csak akkor szakadhat ki a strandélményből, amikor arra a szöveg (vagy parodisztikus fecsegés) rávezeti. Teljesen rá vagyunk utalva a versbeszélő önkényére, aki folyamatosan reflektál az éppen alakuló szövegre és a vers dimenzióira, miközben ő maga is rá van utalva a versnyelv önkényére – a szövegben történő nyárélményre. A Rímként a nyár prozódiája, illetve parodisztikus ismétlésgesztusai fogva tartják a befogadót, így maga a nyelv veszi át az irányító szerepet.