Juha Hurme: Univerzum, finnül (Suomi)

Juha Hurme: Univerzum, finnül (Suomi)

-regényrészletek-

Univerzum, finnül

Kezdetben vala a robbanás.

Pekka pukkantott egy nagyot,

tavak tükre belerezgett,

nyárfacsónak nyikorászott,

nyírfakéreg repedezett;

évekig csaholt a csürhe,

sivított a sertéskonda.

Először egy hideg, sötét, üres süvítés vala. Azután a láthatáron felderengett az őstojás, amely pöttöm mérete ellenére csordultig telt világegyetemmel. Egy óvatlan pillanatban tartalma ki is loccsant, és meglepő sebességgel kezdett tágulni a szélrózsa minden irányába. E folyamat végtermékét a tudósok kozmikus rendszer névvel illették. Tudományos leírásában az alábbi információkat tüntették fel: alakja gömb; egyetlen kiindulópontból terjed mindenfelé; főbb összetevői közé tartozik a teljes űr, az összes létező anyag, valamint egy sokat vitatott, de hipotetikus alapon többnyire igazolható létezésű komponens, az idő. A szakszerű ismertetéssel párhuzamosan népi bölcsességek is napvilágot láttak a jelenség kapcsán. „Ez a világ olyan kerek, mint a fing burka”, tartották például Jaalában, Heinolától egy kőhajításnyira napkelet felé. A jaalaiak természeti párhuzamát bizonyára gyakran fogyasztott helyi eledelük, a tikkutollónak nevezett bogyós rozskása ihlette, amely erőteljes szélhajtó hatásáról vált közismertté.

(…)

Vér és ér. A mázlista finnek örülhetnek annak, hogy keringési rendszerük jelentős alkotóelemei ily’ költői rímpárt alkotnak. A bolygó is rendelkezik keringési rendszerrel, melyben a víz az úr, s e fejedelmi nedű az értől az óceánig csordogál, ahol összegyűl a vízmennyiség 97%-a. A maradék hányada többek között az emberekben lötyög, akiknek testük több, mint felét mindenféle lé alkotja. A vízmolekulák az évmilliárdok során a földgolyó minden szegletére eljutottak, ezért világunkat nevezhetnénk nemes egyszerűséggel leveskockának, már ha nem volna ennyire kerek. A Kekkonen-korszaknak is megittuk a levét.

A vér a finn nyelv tősgyökeres uráli üledéke, az ér szóról pedig teljes bizonyossággal állítható, hogy valószínűleg szintúgy. A finn nyelv ősanyja, a balti finn a biztonság kedvéért jobbnak látta egyéb hiteles forrásokból is bővíteni szókincses ládikáját, így került be például a tenger szó a finnbe a baltiak nyelvéből 3000 évvel ezelőtt. A szókölcsönzés tündöklő sikerét mi sem illusztrálja jobban, mint a földrajzi megnevezések precizitása: a Finnországtól délre fekvő Balti-tengert a finnek Keleti-tengernek hívják. Szerencsére az észtek siettek helyreállítani az egyensúlyt, és ők Nyugatinak nevezték el.

A finn nyelv azokban az időkben bukkant fel Finnországban, amikor a bolygó biológiai diverzitása fogta magát, és összedobta a jégkorszak maradványaiból a finn természeti alapcsomagot. A projekt nyomára ma is ráismerhetünk, hiszen a végeredmény éppen úgy nézett ki, mint napjaink terjedelmesebb természetvédelmi övezetei. Ez az alapcsomag évezredek óta nem szorult frissítésre. Azóta rengetegek az erdők, ingoványosak a lápok, tündökölnek a tavak, vonulnak a hegygerincek, húzódnak a völgyek. Változatlan a flóra és a fauna, a daru rikoltása, medve dörmögése, szarvas bőgése, béka brekegése, fóka kaffogása, dongó dongása, pacsirta trillája. Kék a lába, zöld a szárnya. A kör közepén pedig a teremtés koronája, az ember, oldalát vakargatva, elmélázva és fütyörészve.

(…)

Amint az meg van írva, a finnek világa egy réce, réztollú madárka őstojásából született. A dolgok jelenlegi állása szerint pedig nem kizárt, hogy főtt tojásként fogja végezni. Az is lehet, hogy elfogy a fészekaljával együtt. Ha például a kacsafajtákat tekintjük, elég kedvezőtlen helyzetképet kaphatunk az állományokról: a Természeti Erőforrások Minisztériumának statisztikái alapján ötvenezer kontyos récét lőttek ki 2003 és 2013 között. A barátréce sem részesült barátságosabb bánásmódban, tízezer példányt mészároltak le az említett időszakban. A nedves élőhelyek területe csökken, az állóvizek algásodnak, ez csak fokozza a kacsák kálváriáját. Ha pedig véletlenül sikerül egy fészekaljat rakniuk, a környéken garázdálkodó nercek és mosómedvék rögtön kiszimatolják a tojást. (Ámbár ezek a prémes állatok is áldozatnak tekinthetők, hiszen szőrmefarmokról szöktek meg valamikor.) Az 1900-as években a kacsa még közönséges, megszokott eleme volt a finn tájnak. Ehhez képest 2010-re mindkét korábban megnevezett fajt veszélyeztetettnek nyilvánították, és rá öt évre ezt megtoldották egy „súlyos” jelzővel. A barátréce a 2019-es kiértékelésben a „kritikusan veszélyeztetett” minősítést kapta, ez az utolsó mérföldköve a kihalás felé vezető útnak.

Az ember olyan állatfaj, amely az ön- és fajfenntartás kötelezettségét meghaladva képes játszani, ünnepelni, verset írni, életének összetevőit rendszerezni. Erre a kedélyes szervezkedésre kultúra megnevezéssel szoktunk hivatkozni. A kultúra pedig éppoly kétségtelenül merül vissza a természet kaotikus törvényeinek birodalmába, miképpen a homokra épített ház összedől, Vaassila Kieleväinen elfelejti a következő verssort, a könyvek megdohosodnak, s a számítógép repedt képernyőjén villog a kék halál.

(Burkhardt Zsófia fordítása)

Útikalauz kezdő és haladó finneknek

Kezdetben vala a robbanás.

Pekka purca pattant a padról,

tova a tavon,

keresztülnyargalva a nyáron,

nyílsebesen a nyír kérgén,

háromévnyi ebvonyítás,

ötévnyi sertéssírás között.

Először vala hideg, sötétség és üres suhogás. Ekkor a világegyetem, ez a parányi, matematikai pontnyi őstojás megkezdte száguldozását a szélrózsa minden irányába. Az általunk ismert kozmosz, bárhonnan is nézzük, ugyanarról a helyről kezdi meg pályafutását: mindent bekebelező buborék, miben jól megfér egymás mellett űr és anyag, valamint az univerzum legnagyobb mutatványosának, az emberi elmének legsikeresebb illúziója, az idő. „Ez a világ kerek mint a fingbuborék.” – tudták Jaalában is, néhány köpésnyire Heinolától, a napfelkelte irányába. Jaala fő étele, amit a finnek nem átallottak tikkutollonak nevezni, egy, a belek megmozgatására kiválóan alkalmas, ősi bogyókása.

 (…)

Vér és víz. Szerencsés finn lelkek, kiknek életében a meghatározó nedvek egymásra visszhangoznak. A bolygónkon kanyargó víz 97%-a a tengerekben, a maradék, más levekkel egyetemben, bennünk, félvíz emberekben folydogál el. Földünkön, ezen a nagy vízhólyagon, a vízmolekulák évmilliók óta járják a maguk szakadatlan vándorútját. Mi mindannyian Kekkonen húgyán ittasulunk meg.

 A vér szavunk a legősibb uráli örökségünk része, a tengert pedig a Balti-tengerből halásztuk ki, amikor nyelvanyánk, a balti-finn uralta a partokat 3000 évvel ezelőtt. Annak a Balti-tengernek a tájékát, amit az észtek valamiért Nyugati névvel illettek. A finn nyelv körülbelül akkor vert sátrat a félszigeten, amikor a bolygó sokszínű természeti kincseit egybegyúrták, s jóleső finnségbe csomagolták, örökségül hagyva a mai természetvédelmi területeknek. A finn természet már jó néhány ezer éve „készen áll.” Végtelen erdőrengetegek, mindenféle méretű mocsarak, tavak, hegygerincek, dudorok és árkok. Változatlan azóta a természet, az állatok is ugyanazok benne: a daru visítása, a béka brekegése, a fóka sírása, medve fütyülése, a pacsirta trillázása, a dongó dongása, a szarvasbika bőgése. Száll a kakukk fészkére. És mindennek közepén ott áll az ember, vakargatja a hónalját, rácsodálkozik mindenre, s énekel.

(…)

A finnek vallják, hogy világuk egy vadkacsa fészkéből indult útnak, s tán egy napon, a tojáshéjat lerázva magáról, oda is fog visszahullani. Mindez hasonlatos ahhoz, amikor az ember egy jó nagyot kavar a rántottáján: megeshet, hogy végeredményként csak egy tojás nélküli zűrzavarral találja szembe magát. A Finn Természeti Erőforrások Intézetének statisztikái alapján 2003 és 2013 között 50 000 kontyos réce pusztult el. 10 000 barátrécét mészároltak le ugyanezen időszak alatt. A vízi élőhelyek lecsapolását és vízvirágzás következményeit a fajok saját bőrükön tapasztalták meg. Fészkeiket az egykori szőrmefarmok karmai közül szabadult nyércek és mosómedvék fosztogatják. Az 1990-es években a réce látványa gyakorinak számított. Veszélyeztetetté csak 2010-ben vált, 2015-re pedig már a „súlyos” címkével fémjelezett kategóriába lépett elő. Egy 2019-es felmérés óta a barátrécét is az utóbbi csoportban tartják számon. A listán elfoglalt helye korántsem biztató, a faj sorsa az életben maradás és végső felejtés közötti ingatag határon táncol. Az állatok közül az ember az, aki az evés, székelés, párzás tevékenységét meghaladva képes játszani, ünnepelni, rendszerekbe zabolázni életét és gondolatait. A dolgok ilyen helyes kis együttállását szokás kultúrának nevezni. A létezők körforgásában ez a mi kultúránk is olyan könnyedén válik újra eggyé a természettel, miképpen épületek omlanak porrá az idő vasfoga által, a Vaassila Kieleväinen veszti el emlékeit, könyvek lesznek az enyészet martalékává, számítógépek végtelen hálózatát húzzák ki végleg a konnektorból.

(Kádár Fruzsina fordítása)

Arról, amit Finnországként ismerünk

Kezdetben vala egy robbanás.

Pekka popójából pattant,

tavi tanyán végignyargalt.

Lombhullató s ladik felett

nyárfa nyalábon átszelelt.

Három évig nem hallgatnak

az ebek, s a disznódalnak

öt év mire vége szakad:

kutya-koca kórusdarab. 

Először csak egy sóhaj hallatszik: hűvös, sötét és üres. Minden egy tűhegynyi, őseredetű tojással kezdődött. Mindenek forrása tehát, nem volt nagyobb egy geometriai pontnál, mielőtt egyszerre indult el a szélrózsa minden irányába, hogy egy egyre csak tágasodó gömbbé nőhesse ki magát, ami képes bekebelezni mindent: a teret, az anyagot és azt, amit mi emberek leggyakrabban időnek nevezünk. Bár ez a tudományos megközelítés, Jaalában –Heinolától alig egy kőhajításnyira– rendkívül egyszerűen fogalmazták meg mindezt: a világon minden körbeér, akárcsak a fing. Bizonyára nem hagyta érintetlenül a jaalaiak világmagyarázatát a fokozott tikkutollu- azaz, bogyókása-fogyasztás sem, amivel kapcsolatban mindannyian egyetérthetünk, hogy a bélmozgásra igencsak serkentőleg hat.

(…)

Vér és víz. A mázlista finnek létünk legmagasztosabb nedveit majdhogynem ugyanazzal a szóval illetik: veri és meri, vér és tenger, kifogásolhatatlan rímpárt alkotnak – legalábbis finnül. Bolygónkon a víz állandó körforgásban van: 97% az óceánokban koncentrálódik, a maradék három pedig mondhatnánk, hogy az emberben, ha nem tévesztjük szem elől azt a szilárd alapokon nyugvó biológiai tényt, hogy mindannyian félig vízből vagyunk. A vízmolekulák állandó nomádútját tekintve talán nincs is értelme földgömbről beszélnünk, a víz– előtag mégiscsak pontosabban jelölné azt, hogy miről is van szó. Mind bőségesen kortyoltunk már a Kekonenfélék vizeletéből.

A vér a finn nyelv legősibb uráli lepedéke, a tengert pedig a baltiaktól kölcsönözték. A finn nyelv archaikus formája, a balti finn 3000 évvel ezelőtt terjedt el a keleti partvidéken, a Balti-tenger mentén. Ez a Balti-tenger, amit ők keletinek, az észtek nyugatinak hívnak és valójában attól, amit ma Finnországként ismerünk délre (jóindulattal is délnyugatra) fekszik. A jégkorszakot követően a nyelv egyidőben alakult ki azzal a mozzanattal, amikor a biodiverzitásból kivált a finn írók terebélyes és jócskán termékeny múzsája: a finn táj. A méltán népszerű természetvédelmi területek látványa pedig mit sem változott azóta. Azt is mondhatnánk, hogy a finn természet már néhány évezrede késznek mutatkozik. A robosztus erdőhálózatok, a mocsaras ingoványok az elképzelhető összes méretben elérhetőek csakúgy, mint a felettébb közismert finn tavak, a kietlen hegygerincek, a biodiverzitás villódzó sokszínűségétől nyüzsgő lápvidékek és a változatos domborzati formák. Ugyanazok a növények, ugyanazok az állatok: krúgató darvak, brekegő békák, ugató fókák, dörmögő medvék, trillázó pacsirták, dongó darazsak, felajzott szarvasbikák. És ha megfogsz egy szúnyogot, nagyobb az egy lónál. És persze az ember, ott az egésznek a közepén, a hónalját vakarja, magában elmélkedik és gondtalanságában dalra fakad.

(…)

Amit ma Finnországként ismerünk egy récetojásból jött a világra. A tojás pedig sokban hasonlít a tökre: kerekded a formája, a benne rejlő mag a termékeny szaporulatot biztosítja a jövő számára, és persze a hiánya, amit a finnek tojástalanságnak hívnak – a mi nyelvünkön nevezhetjük töketlenségnek – ennek a jövőnek, jóllehet a pusztulását okozhatja. A Finn Természeti Erőforrások Intézete statisztikái szerint 2003 és 2013 között ötvenezer kontyos récét pusztítottak el. Ugyanebben az időszakban a barátréce-populációt tekintve, tízezres nagyságrendben történtek a mészárlások. A szőrmefarmok csellengő lakói, az elkóborolt nyércek és mosómedvék pedig előszeretettel fosztogatták a fészkeket. Emellett ne feledkezzünk meg arról a folyamatról, ahogy a természetes élőhelyek egyre inkább zsugorodni látszanak, a vízvirágzás pedig ellepi a récék otthonát.

A kilencvenes években a réceállomány még átlagosnak volt mondható. 2010-ben mindkét récefajt veszélyeztettnek, majd öt évre rá fokozottan veszélyeztettnek minősítették. A 2019-es kimutatások a barátrécéket már a súlyosan veszélyeztetett fajok közé sorolják. Egy számadat a statisztikából, ennyi, amit még utoljára láthatunk belőlük, mielőtt végleg a feledés homályába merülnének.  Az ember is állat, ennek ellenére bizonyos sajátosságai mentén mégiscsak kiválik a többi faj közül: bár eszik, űrít és szaporodik, emellett képes játszani, ismeri a boldogság tapasztalatát, tud verset írni, és a szervezésre való hajlammal együtt születik.

Ezt a derűs szerveződést nevezzük mi kultúrának. A kultúra macskakövekkel kirakott útja pedig olyan biztosan vezet vissza a természetbe, amilyen biztosan omlanak össze a letűnt civilizációk korinthoszi oszlopai, ahogy Vaassila Kieleväinen már nem emlékszik egyetlen énekre sem, a könyvek gerince rothadásnak indul, a képernyőkön pedig kék halál villog.

(Lázár Kinga fordítása)


Imagine Copertă @Burkhardt Zsófia

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Articole similare

Boszorkányság, nonhumán és deviancia Olga Tokarczuk Őskor és más idők című regényében

Boszorkányság, nonhumán és deviancia Olga Tokarczuk Őskor és más idők című regényében

Nagy Zalán versei

Nagy Zalán versei

A hét szövege – Kurt Vonnegut: Éj anyánk

A hét szövege – Kurt Vonnegut: Éj anyánk

Női előképek öröksége egy saját mitológiában

Női előképek öröksége egy saját mitológiában