Ferencz-Nagy Zoltán – Versei

Ferencz-Nagy Zoltán – Versei

Amen dico vobis

amikor eljön az apokalipszis

egy nagy felhőben

megjelenik Chuck Schuldiner

s elkezdi játszani a

Voice of the Soult

egyedül a két gitárrészt

mert addigra megtanul

két gitáron gitározni egyszerre

ez furcsa lesz az embereknek

mert nem a megszokott

szomorúzene-skálákkal fog eljátszadozni

de azért beleélik magukat az ítéletnapozásba

szépen elkezdenek csomagolni

de nem bugyit s ilyen hülyeségeket

mert ha eljön az utolsó léghajó

azon csak jól összehajtva fog elférni

az összes ember lelke

A királyok imádása triptichon középső része

A három király görcsbe rándul.

Ezt másképp nem lehet túlélni.

Jobb így, mint váratlan közönnyel,

jobb a földhöz tapadva

beszippantani az állott szalmaszagot,

s ritmikusan fel-felnézni,

hogy még ott van-e,

még szuszog-e,

még marad-e.

Az állatok is a jászolt nézik,

csendesedik kérődzésük,

szájukban észrevétlenül mutatkozik meg a sarjú zamata.

A három király görcsbe rándul,

zokog, liheg, kattog,

majd felbőg az istálló:

csak váratlan közönyt ne.

Mindeközben Mária egyre kellemetlenebbül érzi magát

az istálló padlóján rángatózó férfiaktól,

s összenéz a festmény szélén álldogáló Józseffel.

Amikor öreg voltam (írom húszévesen)

tegnap beszélgettem egy fiatal barátommal

akkor én már öreg voltam

bajuszokat pödörtem pipáztam

és szalmaképeket készítettem

mire jó a szőr kérdezte

azért hogy legyen

hogy legyen vizuális tétje

a kád kimosásának

mire jó a szösz a köldökben

azért hogy lásd

hogy lásd: nehéz napod volt

ideje lefeküdni

fent a nebulák közt

már villognak a csillagok

mire jó a befelé növő lábujjköröm

azért hogy érezd

hogy érezd: veszélyes

vigyázzban állni

mire jó a bog a zoknin

azért hogy tudd

hogy tudd milyen a föld:

bogos és elkerülhetetlen

Amikor kihal az utolsó család

a család már nem folyam,

lassan hömpölygő ősi víz,

csak a delták éle s véres homok;

a száradt mederben rókafiak,

rókafiak s madártetem;

kilenc hónap, míg jól laknak,

kilenc hónapig emésztik,

kilenc hónap, s megéheznek,

de nem jön új víz,

északra szorulnak a gleccserek,

s egyenesen az égbe olvadnak;

nem jön új víz,

s a madarak is ott maradnak,

ahol még látszik az utolsó havas csúcs;

a család nem folyik tovább,

csak a nyomok maradnak:

porladó fényképek,

szétmálló ruhaneműk,

finom ívű koponyák;

egy képzeletbeli,

jövő évezredi ásatás

majd felderíti a múltat,

felkaparja a folyók medrét,

fára feszíti a családot,

s a pusztulás ágrajza

tovább gyarapodik.

Echinox

Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.

Articole similare

Cristina Crudu – Poeme

Cristina Crudu – Poeme

Irina Francisca Ion – Poeme

Irina Francisca Ion – Poeme

Teodor Bindiu – Poeme

Teodor Bindiu – Poeme

Elena Simion – Poeme

Elena Simion – Poeme