Sárkány Tímea debütkötete, a Boszorkányok nyara az Erdélyi Híradó Kiadó és a FISZ Fiatal Írók Szövetsége közös kiadása, a Hervay Könyvek sorozat kilencedik darabja. Olvasható terápiakötetként, vallomásgyűjteményként, húsbavágó korrajzként a kelet-európai nőiségről, de akár recepteskönyvként is, amiből megtudhatjuk, hogy készül a jó boszorkány.
A kötet három, jól elkülönülő versciklusból áll. Az első, a megírni a gyógyulás verseit nem kell félnetek az írás kérdéseit boncolgatja, a második, a kinek a fájdalma a gyerekkorról, a felnövés traumáiról szól, a harmadik, a magamat is választhatom pedig a fiatal felnőttkor kihívásaival foglalkozik. Nem újszerű témák ezek, a versek ereje sem az újdonságértékükben van, sokkal inkább a személyességükben, ami nem várja el az olvasótól, hogy mindenben egyetértsen vagy minden verset a magáénak érezzen, viszont nem is adja meg neki azt a luxust, hogy egyszerű szépirodalmi szünetként élje meg a könyv lapozgatását.
A kötetet olvashatnánk traumanaplóként, ha a szerző a verseken keresztül nem foglalkozna nagyon aktívan azzal, hogy lehet-e, kell-e egyáltalán írni arról, ami nagyon fáj, és hogy könnyít-e ténylegesen a terheken az, ha kiírjuk őket magunkból. Szóba kerül az írás általi önteremtés kérdése, de ennek a mechanikussága, mesterkéltté válása is. Mert ma nagyon menő szembenézni a nehézségeiddel és újrakreálni magadat, de, ahogy az a kötet nyitóversében, A legjobban ezt irigylem bennetekben kiderül, a tiszta önkifejezés és az identitásvesztés gyakran ijesztően közel van egymáshoz: „varrjátok az arcaitokat minden pohár előtt és után, / varrjátok lefekvéskor, de reggelre szétfoszlik”, könnyű eljutni oda, mind az életben, mind az írásban, hogy kétségbeesetten próbáljuk újra és újra „megcsinálni magunkat”. A kétely a vers gyógyító erejében kéz a kézben jár a vers általi megfogalmazódás vágyával, feloldozás nincs.
A kötet másik, irodalommal kapcsolatos kulcskérdése a nőíróként való önkifejezés lehetősége, ez a konkrét versszövegeken kívül a mottókban is megjelenik. A szerző a Létszükséglethez két magyar költőnőtől, Hervay Gizellától és Nemes Nagy Ágnestől választ mottót, mindkét szövegrészlet az írással foglalkozik: „énekeltem és papírt fűztem az írógépbe. / Nem ment az írás” (Hervay: Előszó), „Azt mondod, hogy ne írjak. / Hát mondd meg, mit tegyek?” (Nemes Nagy: Azt mondod, hogy ne írjak), ezek után teszi fel a kérdést: mit kell tenni ahhoz, hogy költőnőből költővé váljon az ember? Eljátszik annak a lehetőségével, hogy nőíróként kizárjuk a nőiséget a szövegeinkből, hogy talán az az irodalom, ami a nőiség kiszűrése után marad, de ezt a lehetőséget el is veti. Sárkány Tímea világában a versírás, bár néha ambivalens és fájdalmas, egyértelműen önmagunk kipakolása a papírra, nőként tehát nem lehet (és nem is kell) leválasztani a feminitásról. A szerző nőképében (ami verseiben szorosan összekapcsolódik az énképpel) meghatározó a szenvedés (a testi szenvedés, a menstruáció, a fizikai sérülések, a szerelmi csalódások és a különböző lelki traumák egyaránt), de a szenvedés legyőzése is. Ebben rejlik a versekből kirajzolódó nőalakok boszorkánysága: vannak olyanok, akik megjárták a testi-lelki poklokat, de sikerült kitörniük onnan, tapasztaltabban és keményebben tértek vissza, és köszönik szépen, nem óhajtanak többet szenvedni mások miatt (bármilyen szép, klasszikus női szokás is ez). Ezek a megkeményedett, önmagukra figyelni tudó és akaró nők a boszorkányok. Ilyenek a mottókból, intertextuális utalásokból visszaköszönő „szellemi anyafigurák” is, például Hervay Gizella és Nemes Nagy Ágnes, a szerző nekik (is) címezi a kötetet: „azoknak a nőknek, akiknek a születéseimet köszönhetem”.
A nőiséggel és az önkereséssel szorosan összefüggő motívum a gyermekkor. Sárkány Tímea világában a gyermekként megélt tapasztalatok szerves részeivé válnak a felnőtt énnek, ahhoz, hogy egyáltalán lehessen felnőtt énünk, meg kell ismernünk a gyerekkorit, ehhez pedig sokszor traumákkal kell szembenézni. A második ciklus verseiben a gyerekkor álomszerű képeken keresztül jelenik meg, egyik erős, visszatérő motívuma a szeretetvágy. A gyerek a szülein keresztül definiálja magát (eltörtem a tőlük kapott ceruzát, tehát rossz vagyok), a szülőkkel való kapcsolati törések később is meghatározóak, mindkét fél számára (a konyha csempéi közül üvegszilánkokat szedegető anya képe például megjelenik a Valami bennünk rekedtben, de visszatér a Kőesőben is). A saját testkép és az ezzel szoros összefüggésben levő személyiség kialakulása is a családtagok szeretetén keresztül történik. A Megenni a mindenséget beszélője, a kövérnek tartott kislány ki meri mondani, hogy „szeretem magam”, de ahogy kívülről kezd figyelni magára, a családja szemével, már „megkérdőjeleződnek a dolgok”, végül eljut arra a következtetésre, hogy nem szeret enni, mert „szeretetek függenek tőle”. A kamaszkori testkép(zavarok) mellett a másik fontos kamaszkor-elem a menstruáció, és az ehhez kapcsolódó transzgenerációs női örökség: „Rendre átvérezzük a történelem szövetét, / pedig csak aludni szeretnénk végre”. A harmadik versciklus, a magamat is választhatom ehhez az áhított megpihenéshez, megérkezéshez igyekszik elkalauzolni az olvasót. Egyáltalán nem könnyű és egyértelmű útmutató, a kapunyitási pánik és az ezzel járó megfelelési kényszer minden sötét bugyrán végigvezet. Fontos eleme a szómágia: „ezen a nyáron a tisztulást választom”, „Megteszed helyette, megpihensz”, „hosszú éveken át tartott a megfelelni vágyás kigyógyulni belőle ki tudja meddig tart még”. A dolgokat, amikre vágyunk, ki kell mondani. Az, hogy a megfelelési vágy még nem tűnt el, hogy még mindig felmerül a kérdés, vajon mit gondol rólunk a néni a temetőben, hogy folyamatosan ott a kudarcélmény az új, felnőtt énnel kapcsolatban végül eltörpül amellett, hogy sikerült kimondani, mit akarunk igazából. A kötet záróverse, a Boszorkányok nyara adja meg végül a receptet az önfeloldozáshoz: „ezen a nyáron hátat vetünk a fiúknak”, „önnön szépségünkért nézünk hosszan a tükörbe”, „belesimulunk az időbe”, azaz végre időt szánunk magunkra.
A Boszorkányok nyara háromlépéses útmutató arra, hogy hogyan lehet kelet-európai nőként így, a 21. század elején elindulni a boszorkányság felé. A lényege pedig az, hogy korántsem visz végig az úton, nem tudjuk meg, milyen lesz az élet a boszorkány-nyár után. Talán majd a szerző következő kötetében.
Sárkány Tímea: Boszorkányok nyara, Erdélyi Híradó Kiadó és Fiatal Írók Szövetsége, 2023.
Echinox
Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.
