André Ferenc neve sokak számára ismerős lehet, hiszen amellett, hogy verseket ír, műfordít és a Látó folyóirat szerkesztője. Slam poetry előadó, rendszeresen hozzájárul a fiatalságot megmozgató események szervezéséhez, irodalomnépszerűsítő- és kreatív foglalkozásokat tart, a kolozsvári bölcsészkaron tanít és mindemellett szívén hordozza a fiatal tehetségek segítését is. Legújabb kötete, a Kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról, átfogó lenyomata a jelenünk közhangulatának, szorongásainak, dilemmáinak, ezek mellett bátran belemegy közéleti kérdésekbe is. Az egzisztenciális szorongások, transzgenerációs traumák, klímaváltozás, világvégéről szóló lázálomszerű jelenetek mellett egy-egy popkulturális utalás is felbukkan. Ezek az elsőre furcsának tűnő párosítások alapjában véve jól működnek egymással, néhol azonban felborul a köztük lévő egyensúly az érthetőség rovására. Az sem elhanyagolható, hogy az antikvitástól a kortársig, világirodalmitól a magyar irodalomig mindenre találunk látleletet a sorok között. Tulajdonképpen a hosszúversek által betekintést nyerünk, mi minden kering egy emberi elmében, hiszen a költő is ember, és ezt a gondolatot André Ferenc versei remekül visszaadják.
A verseskötet Az ember tragédiájának egy idézetével indít, a prágai szín Ádámjának megszólalásával, aki ezúttal Kepler szerepében bukkan fel. Madách műve, illetve a híres matematikus és csillagász nem véletlenül kerültek a kötet középpontjába. A címszereplő karakterében egy egész költői ars poetica érhető tetten, amelyet a André egy interjújában világosan fel is vázol: bár Kepler korának egyik legkiemelkedőbb gondolkodójaként írta be magát a történelembe, kenyerét kénytelen volt horoszkópírásból keresni. Napjainkban, ha egy művész a köztudatban szeretne maradni, nem csak alkotó kell legyen, hanem előadó, szervező, social media manager, emellett más munkákat is el kell vállalnia a megélhetés érdekében. „[E]gy kicsit mindannyian keplerek vagyunk, mindegyre le kell térnünk a pályáról, hogy visszataláljunk hozzá.”[1], vonja le a következtetést a kötet szerzője.
Az ember tragédiája nemcsak az indítás és a kötetben felvetődő problémák miatt válik relevánssá az értelmezésben, hanem a rengeteg szerepvers is indokolja, hogy említést tegyünk róla, hiszen az is tétje a drámának, hogy különböző szerepekbe helyezi Ádámot, Évát és Lucifert. A kötet versei sokszor női hangon szólalnak meg; olyan nők hangján, akik gyakran kiszolgáltatott, megalázó helyzetben jelennek meg. A Foszfor és verejték a hatalommal való visszaélés példázata. Igencsak felkavaró leírást kapunk arról, mi játszódik le egy fiatal nő elméjében, aki néhány rendőr kegyetlen játékának válik áldozatává, mindezt pusztán azért, mert megtehetik. Mert szórakoztatja őket egy szerencsétlen, rettegő nő látványa, aki nem mellesleg meztelenül, bokáját fogva lesz közömbösségük célpontja. „mondd bár azt, / hogy pénzért se, kezelj egy/ átkozott tárgyként, de vegyél/ tudomásul, ahogy itt egyetlen/ remegéssé görnyedek előtted.”(91) A Szilvaszüret című vers mintha egy Kubrick-film versben megírt jelenete volna: szűk utcák, égbe magasodó épületek, piros-fehérre meszelt arcú férfiak, üldözésjelenet. Majd a szilvaszeműek leheletének szaga, érdes kezük szorítása, egy has szétfeszítése, a méh kitépése. „és ha jó leszel, elmondjuk neki, hogy/ magadban hordoztad őt, hogy/ vigyáztál rá, hogy a te véredből való,/ ne félj, többé nem lesz rá gondod,/ ő most már a miénk, a mi ivadékunk,/ te mostantól szabad vagy,/ galambom.”(72) Egy lázálom, mely egy vetélés képi projekciójaként is értelmezhető.
A kőműves felesége, A szénbányász felesége, Darth Vader felesége címekből már sejtethetjük, hogy három, férjük által definiált nő áll mindhárom vers középpontjában. Amellett, hogy ezek a karakterek már a címekben is a férjnek való alárendeltségen keresztül vannak megnevezve, a versek egészén is egy olyan külső perspektíva jut érvényre, ami azt sejteti, mintha ezeket a nőket csak a férjükhöz való viszonyuk határozná meg. A nők férjeik által való megragadása azonban új terek megnyitását szolgálja a költő előtt, melyben egy, a szavakkal való izgalmas játék veszi kezdetét. „falazz nekem kelemenné/ falak helyett tartsd a hátad”(93), „néha már olyan mélyen/ bolyong bennem, félek, többé/ nem tér vissza a felszínre.”(97) A férfiak épp úgy kategorizálva vannak szakmájuk által, mint a nők férjeik által. A szavak kiforgatásával pedig felállít egy oppozíciót: a kőműves és a bányász szakmák erős fizikai mivolta szemben egy magasabb, érzelmi szintű falazással, bányászással, melyet a nők gyakorolnak. A gégeműtét miatt sípoló hangú férfinak be nem áll a szája, feleségének hallgatása, tekintete viszont épp úgy árulkodik, mint férje csacsogása.
Az eddig említett karakterek mellett középpontba kerülnek még olyan nőalakok is, mint Szent Militzenta, Lót leányai, vagy éppen Sarolt fejedelemasszony, ám a karaktereken túl a kötetet összetartó szimbólumrendszer is egyértelműen összefüggésbe hozható a nőiséggel. Az egyik legjelentősebb motívum a Hold, mely titokzatossága, változékonysága, de mégis állandó jelenléte révén vált a nőiesség jelképévé. „Holdnak ezüst nyugalma takarja,/ óvja álmodat.”(33), Amellett, hogy a verseket olvasva lépten-nyomon belebotlunk a holdmotívumba, a könyv minden második oldalán észrevehetjük a holdfázisok ábrázolását teliholdtól holdsarlóig, melyek együttese úgynevezett flipbookot alkot. Ez nem teljesen idegen a szerzőtől, ugyanis első kötetében is megjelenik egy, a holdashoz hasonló, flipbook, amely egy fidget spinner forgását imitálja. Egy másik sokat használt motívum a víz, mely majdnem minden versben fellelhető valamilyen formában és halmazállapotban. Az egyik reprezentatív víz tematikájú alkotás, a Lassú víz forr, amely nem csupán szövegében („hadd lobogjon ha víz habot vet”, 11), hanem tördelésében is követi a forró víz hömpölygését. A Himnusz a Háromlábú Asszonyhoz című versben megtalálható Wass Albert Üzenet haza című versének parafrázisa: míg az eredeti műben a kő jelenti az állandóságot, a víz pedig a változást („A víz szalad, a kő marad”), addig André Ferenc értelmezésében a víz az, ami a perzisztenciával azonosítható, minden egyéb múlékony, változó („szelek rohannak, erdők lángolnak,/ kövek zúzódnak, de a víz,/ a víz marad!”, 10). Amíg a központozás hiánya egyes versekben a víz folyását, folyamatosságát hivatott visszaadni, addig nagyon sok versben a feldúltságból, zaklatottságból következő gondolatáramlást imitálja. Ilyen például a Vásott földek, az Alapítólevél, vagy a Madárijesztő című versek, melyekben egy rendkívül deprimáló kép rajzolódik ki világunkról („a holdat elűzte a nap/ arcod sírástól dagad/ akár a lisztbe szórt kovász/ ne ess el itt nem szokás”, 78).
A Kepler’s Armageddon című vers lesz az, amelyben a kötetben kidomborított reménytelenség érzése összpontosul és ez az, melyben a dacos küzdelmet felváltja egyfajta fesztelen nemtörődömség. „Bármi is lesz, ha felfele nézel,/ a becsapódás előtt néhány pillanatra/ teljes fényben ragyog majd fel az arcod.”(135) A kötet záró darabja, az Antropocén ima végül mindenki feloldozásáért, bocsánatért, szeretetért fohászkodik a világ teremtőjéhez. Mintha biztosítani akarna afelől, hogy a kilátástalannak tűnő jelent egy reménytelibb jövő követi.
André Ferenc legújabb kötete közel sem egy könnyű olvasmány. Nem csak a művek témája az, ami nehézkessé teszi az olvasást. Az egyébként is hosszú versekben leírt rengeteg gondolatfoszlány, furcsa asszociációk, hosszabb fejtegetések között nem nehéz eltévelyedni. A versek olvasása teljes odafigyelést igényel a megértéshez, de mindenképpen maradandó élményt nyújt ez a gyakorlat.
André Ferenc, Kepler horoszkópírás közben letér a pályájáról, Jelenkor, Budapest, 2023.
[1] Vass Norbert André Ferenccel készített interjúja a Könyves Magazinban: https://konyvesmagazin.hu/nagy/andre_ferenc_vers_kolteszet_jelenkor.html, utolsó megtekintés: 2024.06.26.
Echinox
Echinox este revista de cultură a studenţilor din Universitatea „Babeş-Bolyai”. Apare din decembrie 1968.
