Cine eşti tu, Gustav?
The rest is noise ar fi trebuit să fie titlul melancoliilor mele. Dar cum actul melancolic implică originalitate brută, nu pot. Ar mai fi The sound of silence. Idem plus oximoron kitschos. Aşa că rămân la formula veche. Dar substanţa…
Cine eşti tu, Ludwig?
Cu Beethoven, muzica devine convulsivă, adică adevărată. Excesiv de umană. Dar stooop! De ce scriu acum despre Beethoven şi nu despre Amadeus, Ilici, Sebastian? De unde curajul, tupeul de a mă posta la stâlpul ridicolului? Şi, nu-i aşa, de ce…
Esteban Vihaio: Szeretett testvérem
Amikor gyerek voltam, a testvéremmel játszottam. Felmásztunk egy négyemeletes lépcsőház tetejére – szürke kabát volt rajtam, ő pedig csak egy pulóverben jött ki, mert soha nem volt fázós – aztán kikapaszkodtunk, a világ fölé. Két vékony, de erős drót feszült…
Gábor Lajos: A nap lánya
A hajnali, csípős szél belemart Péter arcába, ahogy leszállt a hatosról. Nyakát behúzta ágaskodó gallérjai mögé és kezét posztókabátja zsebébe rejtette, mintha csak annak mélységét próbálná kikutatni. ’Már megint hétfő…’ fordult meg a fejében, miközben hónalja alá dugta az öregúr…
HORVÁTH ELŐD BENJÁMIN: VENDÉGTEREMTÉS, DECEMBER
A dolgok fénye verhetetlen, édes, szép lassan átmegyünk egy hídon, kettőn, a mámorból levenni, tán elég lesz, egy szürke kéz kell, hangol itt a bőgőn, amit hall, lassan visszamondja, ízlel, van papírunk, van némi számolás, és arcainkat sorba téve szépen,…
HORVÁTH ELŐD BENJÁMIN: LASSÚSÁG
a zongorán a zongorán játszd újra Sam játszd úgy lazán ha mégis vége nem lehet a lassúság csak tervezet szemében ég a régi kör akármi jöjj halál likőr a csöndes kurva életen be szép be szép a sejtelem a jazz…
