Az elitirodalomtól a szórakoztatáson át a „szocio-nyomasztásos” irodalomig. Avagy David Foster Wallace Végtelen tréfa c. regényének tényleges helye olvasónaplók tanúsága szerint[1]
Jóformán még fel sem lapozzuk, David Foster Wallace Infinite Jest[2] című regénye máris köszönetet mond: […] az Anonim Alkoholisták Bostonban nyitott gyűléseket is tart, amiken nagyjából bárki érdeklődő részt vehet, figyelhet, jegyzetelhet, nyaggathat másokat a kérdéseivel stb. Ezeken a nyitott…
A kortárs világ bűnbocsátó cédulái. A Fordulat 31., Kritikai pszichológia. Lélek és kapitalizmus c. lapszámának ismertetője
Történik valami a lélekkel a kapitalizmusban. Erre a belátásra kísérel meg felelni a kurrens domináns pszichológiai diskurzus, amikor az embert bio-pszicho-szociális-spirituális lényként igyekszik konceptualizálni, akinek a pszichés rendellenességeit is kizárólag ezen beágyazottságok kontextusában lehet diagnosztizálni, aztán kezelni. Ennek ellenére úgy…
Reáliák és tabutémák fordításáról a magyar Kalevalákban
A finn eposz, a Kalevala mindig is számot tarthatott a magyar olvasók érdeklődésére. Ennek számos oka van, melynek kifejtését e tanulmány szűkre szabott keretei nem teszik lehetővé. Azonban, amit doktori disszertációm könyvvé írott változatának fülszövegében megfogalmaztam, röviden összefoglalja mindazt, amit…
Kultúra a kapitalizmus szolgálatában?
A Fordulat 30. lapszámának ismertetője
Fordulat: „a rendszerellenes cselekvés lehetősége ott lappang a jelenlegi rendszer folyamatos ellentmondásaiban és válságaiban” – írják a szerkesztők a 30. lapszám bevezetőjében. S valóban: jelen lapszám tanulmányai a kapitalizmus rendszerének a megváltoztatását – s ennek érdekében elsősorban a megértését –…
Romániai német irodalom az Echinoxban. Az első évek
Az alábbiakban a romániai német irodalom Echinox-béli megjelenésébe szeretnék betekintést nyújtani, az indulásra, illetve az első évekre koncentrálva. Ne egy átfogó, a témát kimerítő tanulmányt várjon a kedves olvasó: az első öt évfolyamból/évfolyamról olyan aspektusokat igyekszem felvillantani, amelyek a német…
Virtualitás, sokaságok, jövő – Hiroaki Umeda és az S20 táncművészete (II)
A szuperorganizmus fogalmát a biológia használja, és az ágensek olyan csoportját jelöli, legyenek ezek az ágensek akár bogarak, növények, vagy állatok, ahol a csoport egy olyan egészleges fenoménként jelenik meg, amelyet a csoport egyes tagjai irányítanak. A jelenséget jól szemléltetik…
Virtualitás, sokaságok, jövő – Hiroaki Umeda és az S20 táncművészete (I)
Hiroaki Umeda perspektívájából nézve a világot kijelenthetjük: az egész univerzum virtuális. A szemünk a külső világból érkező fényjeleket befogadva, az agy felé továbbítja azokat, ahol információegységekké válnak, ezek az információegységek pedig úgy érik el a kogníció szintjét, hogy az agy…
A drámaiságtól az ágencia felé
A Fordulat folyóirat Kritikai pedagógia című, 28. lapszámáról (2021/1) „Azt szokták mondani, hogy ami személyes, az politikai; a Fordulat 28. lapszámának pedig az az állítása, hogy ami pedagógia, az politika is.” (2.) Ezzel a gondolattal kezdődik a lapszám bevezetője, amely…
Transzszexuális irodalom: hipermaszkulinból hiperfemininbe?
Identitásproblematikák Susan Faludi Előhívás című művében
II.
Átváltozás és „nőiesség” Susan Faludi huszonöt év után kapott e-mailt az akkor már Stefánie-vá vált apjától. Üzenetében újjászületéséről számol be az egykori Steven, illetve néhány fotót is csatol hozzá. Ha megfigyeljük ezen fényképek leírásait, pontosan kirajzolódik a korai transzmemoárokban is…
Transzszexuális irodalom: hipermaszkulinból hiperfemininbe?
Identitásproblematikák Susan Faludi Előhívás című művében
I.
Milyen sztereotípiák, prekoncepciók vannak jelen életünkben a nemi identitással kapcsolatban? Milyen tényezők, életesemények befolyásolhatják, alakíthatják identitásunkat, illetve önmeghatározásunkat? Hatással vannak-e ránk irodalmi művek – jelen esetben például transzszexuális memoárok – e témában? Hogyan jön létre az, amit az identitásunknak nevezünk,…